A március 9-i népszavazással megpecsételődött a vizitdíj sorsa – és ezzel természetszerűleg az automatáké is, gondolhatnánk. Ez azonban koránt sem ennyire egyértelmű: a gépeket a legtöbb helyen továbbra is használják – még ha nem is feltétlenül azért, mert annyira szeretik azokat.

A készülékeket gyártó egyik cég, a Selectrade kereskedelmi igazgatója, Kovács László lapunknak elmondta: egyelőre nem lehet biztosan látni a készülékek jövőjét. Ez függ a legújabb egészségügyi kormányzat terveitől is – ezekről azonban egyelőre vajmi keveset tudni (sőt, úgy tűnik, nem is igazán vannak, az élni és élni hagyni elv érvényesül).

A gépek miatt különösebben nem kell aggódni: ezek kényelmesen használhatók más funkciókra is – lévén szó speciális szoftverrel felszerelt számítógépekről és monitorról, egy szolgáltatás kiesése még nem gátolja a működést. A Kovács cége által forgalmazott kioszkok is alkalmasak más, kórházon belül fontos célokra. Információs terminálként működve bemutathatják a kórházat, az orvosokat, segíthetnek eligazodni a rendelési idők közt, de praktikus funkciókra is gond nélkül befoghatók.

Így hasznos szerepet játszhatnak a rendelés bonyolításában, a betegirányításban, előzetes bejelentkezés alapján a sorszámosztásban, vagy akár speciálisabb helyeken a beléptetésben – kiadhatják azt az érvényesített karszalagot, amivel az épületekben közlekedni lehet. Mivel a TAJ-alapú azonosítás funkciója megmarad a készülékekben, jószerivel csak a felhasználói fantázia szabhat határt a lehetőségeknek.

Ha pedig a kórház mégsem tart igényt a gépekre, a cég visszavásárolja azokat – más szoftverrel egyéb területeken is használhatóak maradnak (például remekül megállhatják helyüket múzeumi beléptetőrendszerként is).

A kórházak mintegy 60-80 százalékát érdeklik az egyéb felhasználási területek – mondta el Kovács. Az igazán érdekes kérdés az, vajon a kórházak vissza tudják-e adni az automatákat, ha már nem tartanak rájuk igényt. Még Molnár Lajos minisztersége idején lehetett ugyanis automatavásárlásra pályázni: 2-300 ezer forint közti összegre gépenként. Amelyik kórház ezt megkapta, nem adhatja el a gépeket – így kénytelenek valamit kitalálni az érintettek.

Az egészségügyi kormányzaton múlik, indul-e valamilyen program a hasznosításra, vagy hagyják a kórházakat és cégeket, oldják meg a problémákat egymás közt. Valamilyen megoldást esetleg jelenthet, hogy korábban a kormány részéről is felmerült, hogy nem tökéletes az egészségügyi reformok kommunikációja – „üresjáratban” akár ilyen tájékoztatók is futhatnak a teminálokon.

Esetleges lehetőség az is, hogy a kórházak gyógyszercégeket nyerjenek meg szponzornak – számos példa van már kórházakban futó gyógyszerismertetésekre, platformként semmi sem zárja ki az automatákat –, ha az OEP által támogatott medicinákról van szó, aggályok sem merülhetnek fel: ezek bemutatását semmi sem tiltja.

Kérdéses lehet persze az is, a változások mennyire viselik meg az automatákat forgalmazó cégeket. Kovács szerint ettől nem kell tartani: 6-8 cég foglalkozott ezzel, egyik sem fő elfoglaltságként. A Selectrade esetében a körülbelül 25 féle kioszk egyike a vizitdíjautomata – amit visszavétel esetén átprogramozva könnyen tovább lehet adni. Vélhetőleg nincs ezt másképp a többi cégnél sem – a népszavazás eredménye sokat nem árthat nekik.

Más kérdés, a kórházak mit tudnak kezdeni a kialakult helyzettel. Sajnos ez olyan kérdés, amire nem sikerült konkrét választ kapnunk – a legegyenesebb és célratörőbb az egyik budapesti intézmény reakciója volt, ami többé-kevésbé kifejezhető egy markáns „egyelőre fogalmunk sincs” mondattal. A helyzet a jelek szerint viszonylag újnak mondható, kész tervekkel még nemigen álltak elő. A legegyszerűbb megoldásra Bajcsy kórház esetében bukkantunk: ők nemes egyszerűséggel nem vettek automatákat. Az érintettek azonban nem szívesen nyilatkoznak.

Ari Lajos, a területért felelős miniszteri biztos szerint azonban nem kell különösebb gondokra számítani – kidobni vélhetően senkinek sem lesz szíve az értékes számítógépeket, hasznosíthatóságuk pedig nem kérdéses – lásd fentebb. Ezekre a lehetőségekre (betegirányítás, tájékoztatás, a megfelelő etikai kereteket figyelembe vevő reklám) ő is felhívta a figyelmet. Sőt: gyakorlati példával is tudott szolgálni. Az egyik cég eredetileg parkolóautomatákat alakított át vizitdíjkezelésre, ezeket Miskolcon visszaállítják eredeti funkciójukra, és a városban használják tovább.

Azt azonban ő is úgy tapasztalja, hogy orvosi szempontból viszonylag friss a probléma, most kezdenek kialakulni a követhető megoldások. A pályázati támogatással vásárolt gépekről is lesznek tárgyalások – mivel a szerződésben szereplő vizitdíjautomata, mint olyan, megszűnt, a szerződéseket újratárgyalhatják, így nem kizárt, hogy a továbbértékesítési tilalom is megszűnik. Ennek befolyásolására azonban – úgy tudni – nincs kormányzati szándék (így egy korábbi felvetést is tisztázhatunk valamelyest), a kérdés tisztázását az érintett felekre bízzák (még az exportálás elvi lehetősége sem kizárt, Csehországban most vezették be a rendszert). Az állam pótolja a vizitdíj megszűnésével kieső bevételeket, ennél többet nem kíván tenni (legfeljebb az okos megoldások kialakulását segítheti) – mondta Ari. Tegyük hozzá, az automaták valószínűleg behozták az árukat: csak az OORI-ban, ahol Ari praktizál, 15 milliiós bevételt termeltek – ez nagyobb kórházak esetében akár tízszer ekkora összeget is jelenthet. A 250 000 forint/gép körüli támogatás ebből elvileg fedezhető is, ha minden kötél szakad – legalábbis laikusként egyszerűnek tűnik a helyzet.

Arról egyelőre nem készült kórházoldalról felmérés, hogy hányan akarnak végleg megválni a gépektől, és hány helyen tartanák meg őket – egyelőre informálisan sem. A többségnél azonban valószínűleg maradnak a ketyerék, új funkciókra befogva.

Mindez azonban részletkérdés a vizitdíj történetének egészéhez képest – tette hozzá Ari.