Versenyfutás és bújócska a zöldhatáron
Amikor az embercsempészek a legmegfelelőbbnek tartják az indulást az addig elrejtett migránsokat felpakolják az autókba, kisbuszokba, és elindulnak ahhoz ponthoz, ahol majd egy idegenvezető fogja átvenni a csoportot. (A szállítókocsik előtt mindig halad egy úgynevezett „előfutó” kocsi, amelyik feltérképezi a terepet, és azonnal jelez, ha ellenőrzés van. Ilyenkor a szállítókocsit egyből visszafordítják, illetve más útvonalra viszik.) Ezalatt a csempészek és a falvak lakói felügyelik a környéket, és mobiltelefonon értesítik a többieket a határőrök mozgásáról. A kocsiból kiszállva az idegenvezető, az úgynevezett „sétáló” veszi át, és viszi őket a határ közelébe, ahol megmutatja nekik a tartandó irányt. „Az ott már Magyarország!”- mondja ilyenkor, de tovább már nem megy velük.

Az akció szinte mindig az éjszaka leple alatt történik. Ilyenkor a bevándorlók (akik legtöbbször azt sem tudják, hogy milyen országban vannak) elindulnak a mutatott irányba, abban a reményben, hogy a túloldalon már újabb kocsik várják őket. (Ezek általában Budapestig repítik őket, ahol pár nap pihenés következik, amíg nem veszi át őket a soron következő, „osztrákspecialista” csempész.) Persze az sem ritka, hogy a teljes mértékben kiszolgáltatott embereket átverik: több napi út után elengedik őket Ukrajna belsejében a hasonló útravalóval: „Az ott már Magyarország!”

És mivel védekeznek a határőrök, ha akarnak? Az ukrán határ mentén például már egy éve alkalmaznak két olyan hőkamerát, (ezek egyenként nyolcvanmillió forintot érnek), amellyel nyolc-tíz kilométeres távolságot lehet 360 fokban befogni. Ez ma a határőrök legnagyobb fegyvere a migránsok ellen. Egy dolog ellen viszont a kamerák sem tudnak mit csinálni, és ez a korrupció.

Trükkök, cselek
Mi van, ha már lebuktunk?
Mint már említettük az embercsempészésnek mára kialakult trükk-, és taktikarendszere van. Például mi történik akkor, ha az őrök elkapják a bevándorlókat? Általában semmi. Köpni szinte biztos nem fognak, mint ahogy igazat mondani sem, hiszen szó szerint semmit nem tudnak: fogalmuk sincs, hogy mikor, hol voltak, arról sincs lövésük, hogy most hol vannak, biztonsági okokból nem ismerhetik a gépkocsivezetőket, a szállásadókat, (nehogy személyleírást adhassanak róluk), a származási országra utaló nyomokat, - okmány, márkajelzés, pénz, stb.- a csempészek pedig már korábban eltüntették róluk. Ezenkívül még arról is gondoskodtak, hogy ugyanazt a történetet adják elő arról, hogy mi is történt, ki hozta ide őket stb. Ez a mese, persze ezt a határőrök is tudják.

De lássuk a legjobb migráns cseleket!
Seprű-módszer
A lebukást elkerülendő a bevándorlók nem hagynak maguk után semmiféle nyomot. Az utolsók mindig faágakkal takarítják el a nyomokat, és szigorúan ügyelnek arra, nehogy eldobjanak valamit, ami később árulkodó lehet.

Menjünk vonattal!
Ha nem a zöldhatáron jönnek, akkor valamilyen járművön húzzák meg magukat. Ezekből a legdurvább a vonat alvázra, hálóval felerősített ember (ezt a módszert legtöbbet a románok alkalmazzák), aki a robogó vonat alján „lép be” az országba. Ha mégis a vonat belsejét választják a bevándorlók, akkor rendszerint a rendkívül szűk terekbe próbálják bezsúfolni magukat, nem ritkán akár egyszerre többen is. A vonat személyzete sok alkalommal csempész is egyben, akik az utazás alkalmával le-föl járkálva felügyelik az eseményeket.

Kamion
A kamionba rejtett „potyautasokról” sokszor maga a sofőr sem tud. Erről a módszerről Gaál Gyula a téma hazai szakértője így beszélt: „Egyes bűnszervezetek kiterjedt személyi kapcsolataik és anyagi lehetőségeik révén a teljesen szabályos úti, vám- és fuvarokmányokkal ellátott gépjárművekbe – a rakodás helyén a később lezárandó és vámbiztosító berendezéssel ellátandó raktérbe – rejtik el a migránsokat. Ezzel a módszerrel megvalósuló embercsempészés felfedése és megakadályozása igen sok nehézségbe ütközik, hiszen az okmányok eredetiek, a vámzár és zsinórzat sértetlen, a raktér pedig összefüggően fedett. A migránsokat gyakran virágot vagy gyümölcsöt szállító teherautóba rejtik, így játszva ki a hatóságok által alkalmazott, az élő szervezet rejtett jelenlétét jelezni képes technikai eszközöket.”

A közismert kocsis rejtekhelyekből csak néhány: a klasszikus, de ma már teljesen amatőr megoldásnak számító csomagtartó, a kicsivel ötletesebb motorház-megoldás, az újszerű, műszerfalba épített rejtekhely…

Vízummanipuláció
A török csempészek módszere, hogy Ukrajnába szóló vízumot szereznek be, amivel délről beléphetnek Magyarország területére, megspórolva ezzel a szerb-magyar zöldhatáron való átkelést. Innen viszont Ausztria felé fordulnak. Oda persze ez a vízum nem szól. Marad tehát a zöldhatár.

„Iraki vagyok!”
A visszatoloncolást sokszor azzal próbálják megakadályozni a lefüleltek, hogy irakinak vallják magukat, és szökésüket otthoni politikai fenyegetettséggel magyarázzák. Ez néha meghatja a hivatalos szerveket, érdemes tehát megpróbálni. Persze ehhez megfelelő külső is kell.

Személycsere
Így hívják, amikor a „bevándorló” nem a saját nevére szóló okmánnyal próbálja meg a határátlépést. Különösen a magyar és cseh útlevelek kedveltek, hiszen ezek birtokában vízum nélkül lehet továbbutazni Nyugat-Európába. Ha figyelmetlen a határőr, ez még be is jöhet. Egy próbát megér, legfeljebb nemet mondanak. Este újra lehet próbálkozni a szabadban.

Névházasság
Elterjedt módszer. Behatolás a (cél)országba, majd „formális” házasságkötés egy helyi állampolgárral, ami után családegyesítő vízum iránti kérelmet adunk be. Ezek után ezt papíron meg kell adniuk.

Az egyetemes csel
Nemrég újra cseles megoldás vált ismerté. Tavasszal huszonegy kínai egyetemista tanulni érkezett Pécsre, (a hallgatói jogviszonnyal együtt jár a vízum) de nemsokára eltűntek az egyetem kollégiumából, azóta se hírük, se hamvuk. Nyilván továbbálltak, és munkát keresnek, talán nyugaton. Az eset nem egyedi. Pár éve már történt hasonló a Kodolányi János Főiskolán, amikor majdnem száz bangladesi fiatal kezdte el az angol turisztikai szakot, akik pár hét után eltűntek.