Miről szólt a pártalapítványi törvény és miért kellett megtámadni az Alkotmánybíróságon?

A 2003. évi 47-as törvény, melyik egyidejűleg módosította az 1989. évi 33-as törvényt, tehát a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt is, arról szólt – nagyon leegyszerűsítve – hogy a 2003-ban, a törvényhozás pillanatában, a parlamentben frakciót alkotó négy párt pozícióját bebetonozza. Arról van szó, hogy pártok kapnak annyi-amennyi költségvetési támogatást a párttörvény vagy a korábbi szabály alapján. Mindenki pontosan tudja, hogy ez gyakorlatilag nem elég semmire és eközben nincs konszenzus a pártfinanszírozás megoldására. Az is kérdés, hogy van-e egyáltalán őszinte szándék a pártok között annak rendezésére. Épp ezért úgy gondolták, hogy a pártalapítványokra kreált különleges státusz majd megengedi azt, hogy az akkor éppen a parlamentben lévő pártok többlettámogatáshoz jussanak. Ez milliárdos összeg, sokszorosa annak, amit egyébként a párttörvény alapján kapnak. Így jöttek létre az akkori parlamenti pártok alapítványai. Hozzáteszem a KDNP nem volt benne ebben a körben, hiszen a törvény azokat privilegizálta, akik akkor  és az azt megelőző két ciklusban is rendelkeztek parlamenti frakcióval. Ezek szerint hátrányos helyzetbe kerül az a párt, amelyik később kerül be a parlamentbe, miközben az élvezhetné a privilégiumokat, aki egy következő választáson kihullik a parlamentből.



Azaz mindazok a parlamenti pártok, akiknek akkor lehetősége volt a pártfinanszírozásba törvényhozásilag beleszólni, azok kedveztek saját maguknak, minden rajtuk kívül álló politikai erő kárára?

Így van.

Milyen következményei lettek pártalapítványokról szóló törvény életbe lépésének?

Felálltak ezek az alapítványok és azóta is kapják rendszeresen az állami apanázst. Az alkotmányellenes helyzet – többek között – pont abból fakadt, hogy a pártok, nyilván nem véletlenül elég sunyi játékot játszottak a pártalapítványok státuszát illetően. Maximálisan kihasználták a törvény megalkotásánál, hogy olyan magánalapítványokról van szó bennük, amit nem maga a párt, hanem egy párttól független jogalany hozhat létre, ennek összes előnyével. Azaz, állami és önkormányzati szervtől, külföldi államtól is elfogadhatnak támogatást, másfelől azt mondták, hogy mégiscsak kapcsolódik a pártok gazdálkodásához, és kihasználták az ilyen szabályozás összes előnyét is, azaz kijelentették, hogy minket ne vegzáljon az adóhatóság meg az ügyészség sem. Mindkét helyzetből, a magán- és a pártalapítványiból az előnyöket kihasználták, miközben mind a két helyzetből fakadó terheket, korlátozásokat, kötelezettségeket nem vállalták. Ezzel a törvénnyel immár öt éve „ki vannak békülve” a pártok.

Mi, a Védegylet három okból támadtuk meg, nem az alkotmányos, inkább a közpolitikai indokokat sorolnám. Tavaly májusban elindult egy pártfinanszírozási staféta a Méltányosság Politikaelemző Intézet, az Eötvös Károly közpolitikai Intézet és a Védegylet kezdeményezésére. Úgy látszott, hogy a parlamenti pártok rövidesen meg tudnak állapodni a pártfinanszírozás rendezéséről. Hiszen, ma a közbizalmat leginkább aláásó és a közéletet talán leginkább mérgező tényező pontosan a pártfinanszírozás rendezetlensége. Miután nyáron már úgy látszott, hogy továbbra sincs őszinte szándék arra, hogy a pártok, a jelenlegi politikai elit rendbe tegye a pártfinanszírozás kérdését, úgy gondoltuk, hogy miután ennek eléggé fontos eleme ez a pártalapítványi szisztéma, ezt hozzuk helyre a megfelelő módon.

A másik szempont az volt, ami az alkotmánybírósági határozatban is visszaköszön és ott van Sólyom Lászlónak a 2004-es Pártok és érdekszervezetek az alkotmányban című monográfiájában is. Sólyom László oldalakon keresztül érvel, hogy miért alkotmányellenes ez a 2003-as törvény, hogy tudni illik elsőrendű alkotmányos érdek fűződik ahhoz, hogy a többpárti demokráciának a megújulási képessége fennmaradjon. A pártoknak az alkotmányos rendeltetése a három szakasz alapján az, hogy részt vegyenek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. Tehát egy közvetítő szerepet játszanak a társadalom és a döntéshozatali fórumok, értelemszerűen a parlament mint döntéshozatali fórum között. A népakarat mint olyan egy absztrakció, egy folyamatosan változó képződmény. Ezért egy demokrácia akkor működik jól, ha a pártrendszer folyamatosan tud igazodni a társadalomban meglévő nézetek, értékek, célok változásához. Magyarul adott esetben új szereplők tudnak felbukkani. Teljesen új szereplők is, vagy a meglévő pártok osztódással tudnak szaporodni, egyesülni és így tovább. Ez elé a megújulási képesség elé egy eléggé kemény korlátot állít ez a törvény és indokolatlanul, megmagyarázhatatlanul kedvezményezi a meghozása pillanatában parlamenti pártokat, minden később jövő riválissal szemben.

További baja az, hogy alkotmányellenesen tesz különbséget magán- és magánalapítvány között. A harmadik közpolitikai célkitűzésünk ezzel kapcsolatban az volt, hogy olyan célokat, melyeket ezek az alapítványok a törvény alapján kitűznek maguk elé – tehát politikaelméleti, társadalomkutatási, állampolgári felvilágosítási célokat – akár egy társadalmi szervezet is létesíthessen alapítványt. Mondjuk egy ökopolitikai szervezet anélkül, hogy párttá kívánna alakulni hozhasson létre alapítványt. Továbbmegyek – és erre van példa számos nyugati demokráciában – hogy pártoktól független társadalomkutatók hoznak, hozhatnak létre alapítványt ilyen célokra. Ilyen Magyaroroszágon is van, jelesül az Eötvös Károly Alapítvány, aminek mostanáig Majtényi László volt a vezetője, nagyon hasonló célkitűzésekkel rendelkező magánalapítvány, mégsem részesül ebben a kedvezményezésben. Tehát nagyon káros az is a magyar demokrácia fejlődésére, hogy ha a politikai kultúra fejlesztése érdekében ilyen tevékenységet, gyakorlatilag csak a pártokhoz kötődő alapítványok folytathatnak. A célkitűzés az volt, hogy a politikai kultúra ne kizárólag a pártok, ezen belül a parlamenti pártok és ezen is belül a 2003-ban a parlamentben helyet foglaló pártok privilégiuma legyen.

Az alkotmánybíróság még egy dolgot észrevételezett. Az is abszolút hajmeresztő és alkotmányosan indokolatlan, hogy azokat illeti meg ez a fajta jogosultság - hogy ilyen privilégiummal részesülő alapítványokat létrehozzon, akik az országgyűlés alapító ülésén kinyilvánítják frakciólalapítási szándékukat. Lehet, hogy egy párt – hiába jutott be – később kíván frakciót alapítani, lehet, hogy egy párt nem küld annyi képviselőt a parlamentbe, hogy frakcióalapítási joga legyen. Az is lehet – erre is volt már példa a rendszerváltás óta – hogy egy parlamenti cikluson belül egy meglévő párt osztódással szaporodni kezd. Az így létrejövő parlamenti frakciókat, melyek mögött egy új párt áll szintén nem illetné meg ez a jogosultság.

A közpolitikai célokon kívül, ami miatt a Védegylet kifogásolta a törvényt, milyen alkotmányos kifogás merülhet fel, milyen indokokat sorolt fel maga az Alkotmánybíróság?

Gyakorlatilag a mi közpolitikai kifogásaink és az Alkotmánybíróság indoklása fedésben van. Ilyen, hogy politikai mezőt befagyasztja, akadályozza a többpárti demokrácia megújulási képességét. Arra is felhívta az Alkotmánybíróság a figyelmet, hogy az indokolatlanul hátrányos megkülönböztetés tilalma jogi személyekre is vonatkozik, és a törvény által az indokolatlan megkülönböztetés érvényesül, pártok és pártok, parlamenti pártok és parlamenti pártok, azonos eredményt elért pártok között, az alapján, hogy korábban két cikluson keresztül részt vett-e a parlamentben az adott párt vagy sem, továbbá indokolatlan megkülönböztetést tesz a magánalapítványok között. Ezenkívül a mulasztásos alkotmánysértést azért is találta megállapíthatónak az Alkotmánybíróság, mert ha nincs garancia arra, hogy ezekről az alapítványoktól nem áramlik pénz a pártokhoz közvetlenül, akkor sérül a függetlenséget deklaráló passzus, tehát az, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, mert a pártalapítványi törvény értelmében külföldi állam is dotálhat pártokat, holott ezt a párttörvény egyébként tiltja. Valamint sérül a pártoknak a hatalomtól való elválasztását kimondó passzus is, hiszen ebben az esetben állami, önkormányzati szervek is csorgathatnak pénzt pártokhoz. Azon kívül alkotmányellenes megkülönböztetés az is, hogy ezek a magánalapítványok nem vizsgálhatók államigazgatási szervek által, és az ügyészség is csak korlátozott jogosítvánnyal bír velük szemben.