Apja vendéglős volt. Jénában, majd Zürichben folytatott természettudományos és filozófiai tanulmányokat, tanárai között volt az 1908-ban Nobel-díjat kapott Rudolf Eucken filozófus, valamint az elméleteivel sok tudományos vita kereszttüzébe került Ernst Haeckel biológus, filozófus. Tanulmányai végeztével egy ideig Berlinben élt, majd 1891-ben a sziléziai Schreiberhauban (ma Szklarska Poreba) telepedett le, s 1921. február 4-én bekövetkezett haláláig ott is élt.
Írói pályájának első korszaka még a természettudományok jegyében telt, első művében, a Metafizika a modern fiziológiában című tanulmányában a mechanikus materializmus segítségével a kor élettani felfogásáról adott számot. Szépírói korszaka 1894-ben indult, korai művein erősen érződik négy évvel fiatalabb öccse, a később Nobel-díjat is kapott Gerhart művészetének és a naturalizmusnak a hatása. Saját hangjára az 1890-es évek végén talált rá igazán, ekkor keletkezett elbeszéléseinek alakjait, környezetét is a sziléziai falu és kisváros valóságából veszi (Házak a hegyoldalban). Nyelvezetében, dialógusaiban többnyire a helyi nyelvjárást használja, a tájjelleg lírai színezetű hangsúlyozása a Heimatkunst, a tájirodalom irányába mutat.
A századforduló után művészete egyre inkább a Nietzschére visszavezethető irracionalista irányban fejlődött tovább. Fejlődésregényeinek (Mathilde, A mosolygó Einhart) főhősei függetlenedve a racionális világérzéstől az autonóm érzelmi megélés útján haladnak. Az ugyanebben az időszakban keletkező színműveire a Jugendstilnek a hétköznapiság felé emelkedő stilizáltsága volt jellemző, biztos kézzel elegyítette a konkrét és elvont, legendaszerű elemeket, ezáltal teremtve sajátos szimbólumrendszert, amelynek szép példája Az együgyű seprűkötők című darabja.
Az 1910-es évektől kezdve művészete új irányt vett, drámáiban a bensőségesség, a példaszerűség az expresszionizmus szenvedés- és megváltáspátoszába ment át, ennek legszebb példája A pártütő cár magát keresztre feszítő hőse, vagy Az aranyutak trilógia harmadik részének, a Zenének művész főhőse. Magyarul csak kevés műve jelent meg, először A Hét közölte Miniatűrök című írását, majd szerepelt az 1936-os Német költők antológiájában is.
