Daniel Barenboim az izraeli békéről

Egy orosz zsidó család gyermekeként 1942-ben Buenos Airesben született, de gyermekéveit Izraelben töltő és zenei tanulmányait is a közel-keleti országban folytató, jelenleg elsősorban a tekintélyes berlini Staatsoper zeneigazgatójaként tevékenykedő Barenboim reményét a zenéből szerzett tapasztalataira alapozza. Legfőképp arra, hogy - mint azt az Izrael megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a Der Tagesspiegel című lapban kifejtette - egy Beethoven-szimfónia vagy Mozart Don Giovannija vagy akár Wagner Trisztán és Izoldája előtt minden ember egyenlő.

Az izraeli és palesztin útlevéllel egyaránt rendelkező Barenboim utalt arra, hogy természetesen Izraelt tekinti hazájának, szülei is Jeruzsálemben vannak eltemetve. De - mint hangoztatta - a hatvanas évektől már nem érezte olyan jól magát az országban, mint korábban. "Amikor Izraelben háború volt, mindig felléptem az országban: 1956-ban, 1967-ben, 1973-ban. A zene volt a fegyverem" - írta egyebek között a karnagy, aki Edward Said palesztin-amerikai író, irodalomtudóssal 1999-ben megalapította az első arab-izraeli zenekart, a Nyugat-Keleti Divánt.

Daniel Barenboim szerint a zsidóknak joguk van erre az államra. A holokauszt és az európaiak 1945 utáni rossz lelkiismerete csak megerősítette ezt az igényt. Ma azonban sok izraelinek a legcsekélyebb sejtelme sincs arról, hogy milyen érzés is palesztinnak lenni. Hogy milyen érzés Nábluszban élni, amely valóságos fogolytábor 180 ezer ember számára. Ahol nincs egyetlen étterem, egyetlen kávéház, egyetlen mozi sem, ahol semmi nincs. "Hol marad a zsidó értelmiség?" - tette fel a kérdést Barenboim, hangoztatva, hogy katonai megoldás soha nem lesz a konfliktusra. Szerinte Izrael lehet olyan erős, amilyen csak akar, a bizonytalanság, a félelem örökre fennmarad.

A Gázai övezetről szólva Daniel Barenboim elítélte a zsidó telepek létesítését. Az ezzel kapcsolatos palesztin ellenállást teljesen jogosnak nevezte. "Nem az erőszak jogos, hanem az elutasítás" - hangozatta.

"Nekünk izraelieknek végre elég bátornak kellene lennünk ahhoz, hogy ne reagáljunk az erőszakra. A palesztinok nem várhatták el, hogy a holoakuszt után másokkal törődjünk. Számunkra a túlélés volt a legfontosabb" - fogalmazott a világhírű karnagy, hangoztatva ugyanakkor: "Mindez sikerült, s most már közösen előre kellene tekinteni."

Barenboim szerint azonban még nem született meg az az izraeli miniszterelnök, aki ezt képviseli. "Gyakorlatilag nem jutottunk előbbre annál, ahol 1947-ben tartottunk, amikor az ENSZ elhatározta Palesztina felosztását" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ez a helyzet sok szenvedést okoz számára.

A neves karmester végezetül kifejtette: senki által nem érzi magát fenyegetve, s örül annak, hogy saját országaként, saját hazájaként gondolhat Izraelre. A közel-keleti helyzet kapcsán ugyanakkor szomorúsággal tölti el az, hogy - mint fogalmaz - "mi zsidók naponta mennyi jogtalanságot követünk el, s ezzel mennyire veszélyeztetjük Izrael jövőbeni létezését."