Adalbert von Périgord válasza végigkísérte a család történetét, Franciaország egyik leggazdagabb és legősibb családjának 1754-ben született sarja azonban összes ősét felülmúlta a politika terén mutatott tehetségével.
Nyomorúságos gyerekkora volt, az ancien régime fényűző életét élő hercegi szülei nem foglalkoztak vele. Néhány hónapos korában a dajka egy komódra tette, ahonnan leesett, és eltört a lába. Még ekkor sem figyeltek rá igazán, így csontja rosszul forrt össze, s egész életében egy külön számára készített csizmában és bottal tudott csak járni. 1779-ben pappá szentelték, egyházi tisztséget is vállalt, de szabados életmódján nem változtatott. 1788-ban kinevezték Autun püspökének, s amikor 1789-ben a király összehívta a parlamentet, Talleyrand egyházmegyéje küldötteként utazott Párizsba. A király tétlensége láttán a forradalom hívévé vált, s miután felajánlotta az egyházi földeket az állam javára, hatalmas népszerűségnek örvendett, még az alkotmányozó nemzetgyűlés elnökévé is megválasztották, noha a pápa kiátkozta.
A forradalom idején diplomáciai szolgálatot teljesített Angliában, a jakobinusok hatalomra kerülésével azonban nem sietett visszatérni hazájába. Londonban nem maradhatott, mert az odamenekült nemesség nem fogadta szívesen, így Amerikába ment. Csak 1795-ben tért vissza Franciaországba, ahol a Direktórium rögtön szolgálatába fogadta,s bár senki nem bízott benne, mégis külügyminiszternek nevezték ki.
Befolyásolhatóságának hamar híre kelt, az "édességek" iránti szenvedélye előtt még az amerikaiak is meghajoltak. Az "édességekkel" gyarapított vagyona akár százmillió aranyat is elérhette, de mivel becsületes gazember volt, visszaadta a felvett összeget, ha nem sikerült a kért eredményt felmutatnia.
1799-ben döntő szerepet játszott Napóleon hatalomra jutásában, akit továbbra is külügyminiszterként szolgált. Eleinte feltétlen híve volt a korzikainak, de a katonai sikerektől elbódult császárt már nem kedvelte, így 1807-ben lemondott posztjáról. Felvette a kapcsolatot I. Sándor orosz cárral, majd az osztrák Metternichhel és összeesküvést szervezett Bonaparte ellen.
A császárság bukását követően miniszterelnökként minden befolyását latba vetette, hogy XVIII. Lajos visszakerüljön a trónra. Újból külügyminiszter lett, legfőbb feladata volt megőrizni országa politikai státusát. A Szent Szövetség Európájának megteremtőjétől azonban féltek a "semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonok", így leváltották tisztségéből. Birtokára visszavonulva élt, politikai befolyását még egyszer az 1830-as forradalom idején nyerte vissza.
A köpönyegforgatás mestere 1838-ban halt meg. Halála után ez a kis bon mot terjedt el: "Talleyrand meghalt? Csak nem? Érdekes volna megtudni, hogy mit akar ezzel?"
