A demokráciának hála minden negyedik esztendőben több milliárdot költhetünk arra, hogy benyomorgassunk egy csomó embert egy hatalmas, és gyönyörű épületbe, amely egykor az Ország Háza nevet kapta. Hosszas szédelgés után, az ezredforduló óta itt pihen az államalapító korona, jogar, és az országalma is.

A gyönyörűen megmunkált szobrok sokasága, a míves ajtók, az elegáns folyosók, a rengeteg vörös szőnyeg mind arra buzdítanak, hogy a helyhez méltó komolysággal, a nép akaratát figyelemben tartva dolgozzanak, akiknek erre lehetőségük adódik. Sajnos azonban a vágy és a valóság mérföldekre esik egymástól.

De miről is beszélek! Nézzük egy átlagosan jól szituált, esetleg egy kicsit kövérkés, drága öltönyös országgyűlési képviselő átlagos hetét. A pártállás szinte érdektelen a mostani helyzetben.
Szóval a t. honatya hétfőn reggel elindul munkába, mert pártja csatasorba szólítja. Irány a parlament, ahol jónéhány óra üldögélés vár rá. Ő ezt tudja előre, és ezért már előre edzi a farizmait. Kell egy csomót szavaznia, időben, és parancsra gombot nyomkodnia, szóval komoly szellemi és fizikai munkának lesz kitéve.



A földi halandótól eltérően a képviselő simán becsusszan a megtermett kormányőrök mellett az épületbe elég, ha belépőjét meglibbenti előttük. Mivel a hét első napján csak délután indul a nagyüzem, így a korán érkező tud egy kellemeset kávézni, beszélgetni a pártja számára kijelölt teremben. Az ülésterem felé menet jut ideje a büfé kínálatának áttanulmányozására is, és még idejében a hóna alá tudja csapni az ingyenesen rendelkezésére bocsájtott napilapokat. Így ha unja magát, akkor is könnyebben megy az idő.

Szóval üldögél és hallgatja a beszélőket. Ha a parlament elnökétől jobbra ül, akkor most többet fújol, ha balra, akkor kevesebbet. Gombot nyomni azonban kötelező. Gondolkodni, érvelni kevésbé mivel az egyéni felvetések - amennyiben nem egyeznek a központi akarattal - komoly károkat okozhatnak, így erősen tiltandóak ezekben az órákban.

A sok szavazás közben, ha pisilnie kell vagy egyéb probléma lép fel, természetesen kimehet a teremből, de ilyenkor is biztosítani kell a szükséges számú voksot. Így telik békésen a hétfő. Lefutnak az interpellációk, lepörög az azonnali kérdések órája, még lehetőség van néhány szóbeli választ meghallgatására, majd a tempó elkezd lassulni.

Megjelenik a komolyabb odafigyelést igénylő VITA időszaka is az üldögélő életében. Bár az ujjak kezdenek fáradni, a fenék is egyre nehezebb, de ez semmi ahhoz képest, amilyen felelősség nyomja a képviselő vállát az ország érdekének alakításában. Ezért aki nem bírja, az inkább hazamegy. Persze itt már nem is muszáj személyesen jelen lenni, elég ha a szelleme őrzi a párt által meghatározott körülményeket. Átlagban két ember untig elég ahhoz, hogy olyan sorsfordító kérdésekben hozzon véleményt, mint mondjuk az ország költségvetése. Igaz, ezek a viták nem is annyira igaziak. A tévében persze jól mutatnak, de a tét inkább az, hogy a véletlenül odatévedő néző pártszimpátiájának megfelelően erősítsék majdani voksolási szándékát.

A vita folytatódik kedden is, és ha kell a szerdai napon is. Aki nem ül az ülésteremben, az bizottságokban, jó esetben a választókörzetében tölti idejét. Ezt persze a pártlistán bejutottak kihagyják, ők inkább pártjukat fényezik tovább a következő jó listás helyezés reményében.
A hét második fele mindenki számára felszabadulást, az egész napos üldögéléstől mentes aktív életet ígér. Aki akar dolgozhat, aki nem akar az töltheti mással az idejét. Persze túl általános lenne azt mondani, hogy az átlag képviselő négy napig csak a lábát lógatja. Sokan vannak, akiket egy kicsit legalább érdekel az, hogy mit is kérnek tőle az emberek, és időnként teret is ad a néppel való találkozásra.

De hogy is jön egy átlagos újságíró ahhoz, hogy bírálja az átlagos képviselőt – mordulhatna fel bárki. Hiszen a fentiekben leírtak egy szubjektív elme, szubjektív gondolatai. Ez igaz, de….!!
A parlamentarizmusra, a demokráciára felesküdött politikusaink legnagyobb része a valóságtól mentesen, egyszerű pártérdekeket szolgálva végzi munkáját. Szakértők hosszú, kemény munkával megalkotott, mindenki számára hasznos, elképzelései, javaslatai nem kapnak megfelelő helyet pusztán a politikai törésvonalak erősödése miatt. Azért nem halad az ország, mert az egyik oldal akkor sem fogadja el a másik beadványát, ha egyetért vele, pusztán az ideológiai távolság miatt.
Úgy gondolom, a helyezet tragikus, és egyre kevésbé tartható. Nemcsak a kormány, de az ellenzék felelőssége is, ha trágyadombba döngölik a tízmilliós magyar népességet. Ha durcás kisgyerekként szembeköpnek mindenkit, aki nem a velük egyező oldalon sétál, és eszük ágában sincs értelmes munkát végezni.

De, ha ilyen szar a helyzet, akkor mit tehetünk mi – kérdezhetik. Csak egyet: a következő választásnál mindenki alaposan gondolja meg döntését. Ne a szavaknak, a tetteknek higgyenek. Ne azt nézzék, mit mond, mit ír a jelöltje, hanem hogy mit tett eddig a saját területén. Amennyiben az objektíven megítélhető tettek szimpatikusak Önök számára, támogassák a munkáját. Ám, ha csak a szöveg megy, de munka semmi, akkor adjanak a jelöltnek esélyt arra, hogy távol a kényelmes képviselői pozíciótól átlagemberként élhesse tovább életét. Ezt bárki megteheti….