Egy gondolat

Az élet menetének szerves része az iskolai mókuskerékben való részvétel. A vidám óvodai évek után több évnyi, vagy évtizednyi tanulás vár ránk, ahol az írott anyagok mellett létfontosságú segítséget nyújthatnak a tanárok. Már persze, aki erre alkalmas. A mai oktatási rendszer, amely a több évtizedes kádári csökevény maradványa, még mindig ontja magából a pedagógus végzettségű fiatalokat. Akik egy részének esze ágában sincs a katedrára állni. Csak a papírra van szükségük. Ők végül valahol a biztosító biznisz mélyén, vagy brókerszerűségként folytatják karrierüket.



Az igazi

A valódi tanár, aki szívét-lelkét beleadva dolgozza végig az életét, ma már egyre kevesebb. Ők nem nyomulnak pozíciókért, nem küzdenek kitüntetésért, egészen egyszerűen csak dolgoznak. Tanítanak, oktatnak, nevelnek. Pedig szükség lenne rájuk. Nemcsak az idősebb, de a fiatalabb generáció közül is. Manapság egyre gyorsabban, egyre nagyobb mennyiségű információ jut el a diákokhoz, amelyek rendszerezésében elengedhetetlenül fontos a szakértő karvezetése. Amikor egy témában jártas pedagógus helyes irányba indulva adja meg az első útmutatásokat, sokkal többet segíthet diákjainak, mintha több tíz kiló könyvet rájuk sózna ugyanabban a témakörben.

Az ünnep

Emlékszem, hogy mindig nyűg volt a pedagógusnap megünneplése. Soha nem értettem, hogy minek felvirágoztatni azokat az embereket, akik hónapokon keresztül zaklatnak, osztályoznak, felelésre kényszerítenek. Sokszor miattuk nem nézhettem meg az Onedin család vagy Klinikák aktuális epizódjait. Volt persze, aki nekem is szimpatikus volt, de őrá ünnep nélkül is felnéztem. A fehér inges, sorban állós, versmondós összejövetel viszont csak púp volt a fejlődésben lévő hátamon. Egy dolog persze igazán jó volt benne: miután túléltük, már írhattuk a VAKÁCIÓ szót visszafele a táblára.

Persze később, amikor már néhány kellemetlen incidens a múlt mélységes sötétjébe hullt, én is rájöttem egy-két dologra. Például arra, hogy az általános nyolc éve után nem maradtam tök hülye. Tanultam persze sok feleslegeset, de ott sorakoztak mellettük azok a tények, információk is, amelyek segítettek abban, hogy biztonságban megéljem a huszadik szülinapi tortagyertyám elfújását. Már munkás öklöm használata során derült ki, hogy azért tudok az élet sűrűjében némileg eligazodni, mert néhány ember megerőltette magát, és igyekezett lyukat vágni a betonkemény fejembe, hogy egy kis tudást öntsön bele. Jó érzés volt ilyenkor visszagondolni rájuk. Végül is örültem annak, hogy túlestem azokon az éveken, és a cikis Pedagógusnapok sem tűntek már annyira szörnyűnek.

A virágcsokron túl

A mai pedagógusok munkája persze már nagyban különbözik az én időm oktatóitól. Ma már nemcsak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom bukott el, de sok más információt is átértékelt az elmúlt két évtized. Emellett a mindennapjaik is sokkal nehezebbek. Az aktuális oktatási irányvonalak néhány évente átrajzolják a tennivalók listáját. Mire szegény oktató megszokja az éppen futó trendet, jön egy új fuvallat és az egészet lehúzza a WC-n. Napjaink sztártémája a közalkalmazotti teljesítmény-értékelés. Ennek keretében az iskola igazgatók, dékánok, rektorok különböző pontszámok, kérdőívek keretében eldönthetik, hogy ki mennyire alkalmas a kinevezett munkaköre betöltésére. Belépett a verseny szelleme az oktatás huzatos házába, és úgy tűnik egy ideig nem is akar onnan eltűnni!!

A verseny szelleme

Ezt persze sok mindenkinek meg kell szokni. A tisztelt ház, tisztelt képviselői is egymás könyökét taszigálva vitáznak jelenleg a részleteken. Sokan, sokat dolgoztak már az ideális állapot meghatározásáért, de a szakmai szervezetek is igyekeznek befolyásukat növelni az ezzel kapcsolatos vitákban. Az iskolák egy része már alkalmazza, a másik része szeretné alkalmazni a feltételrendszert.

Egyes vélemények szerint azonban nem könnyű évtizedek óta a pályán lévő embereknek elmondani, hogy a beléjük égett szokásokat egyik napról a másikra csomagolják be, és tegyék fel padlásra, mert most éppen más a divat.

Pedagógusnap még egyszer

Az állapot nem jó, de a beteg gyógyítható! A magyar oktatásban megbúvó rejtett értékek, a külföldre menekülő szürke agysejtek, és az itthon brillírozó tehetségek folyamatosan ébren tartják majd a tanulás utáni vágyunkat. Amíg az életünk során szívesen veszünk majd kézbe egy könyvet, örömmel nézünk meg egy kiállítást, vagy csak egyszerűen odafigyelünk egy nálunk okosabb ember mondataira, nem lesz hiábavaló a hazai pedagógusok munkája. Így talán egy évben egyszer – Pedagógusnapkor - azt is kibírjuk, ha egy szép virággal, némi sütivel és egy csomó állami kitüntetéssel halmozzuk el őket.