Érdekes kísérletet végzett a dél-angliai Lansingban működő ergonómiai vizsgáló állomás annak megállapítására, hogy a gépi hajtású kéziszerszámok milyen mértékben kímélik a használók energiáját.

Egy 20x10 yardos, azaz mintegy 165 négyzetméteres kiskert füves gyepszőnyegét középen megosztva vágatták rövidre. Előbb a baloldalit, egy olyan kétkerekű, ívelt késes fűnyíróval, amelyik emberi erővel ide-oda tologatva alakítja ki a szép pázsitot. A forgó késeket a recés kerekek forgó tengelyéről fogaskerék-áttétel mozgatja előre-hátra. A másik pázsitrész füvét viszont egy kis benzinmotorral hajtott és hosszú karral vezérelhető motoros fűnyíróval vágták az előbbihez hasonló magasságúra.

A műveleteket - félórás köztes pihenővel - ugyanaz a kutató végezte. A fűnyírások alatt mérték a munkához szükséges időt, és a kísérleti kutató-kertész hátára akasztott - a tűzoltók által is használt - légtartályból a művelet közben elfogyasztott levegőjét. A delikvens a fején természetesen a tűzoltó-gázálarchoz hasonló maszkot viselt. A mérések akkor kezdődtek, amikor a teraszról elindult a kamrába a nyíróért, és akkor fejeződtek be, amikor a gépet a munka után letisztítva visszatette a helyére és visszaült a teraszra.

Meglepő volt a mérések eredménye: a kertész kézi nyíróval 12 perc alatt végzett, a motorossal viszont 16 percre volt szüksége a gyep rendbe tételéhez. Emellett a motoros fűnyíróval végzett munka során 36 százalékkal több levegőt fogyasztott, mint a kézi nyíráskor. Az időtöbblet csak 25 százalékot indokolt volna.

A nem várt különbségeket a motoros fűnyíró üzemanyaggal feltöltése, a motor berántása-leállítása és a bonyolultabb letisztogatás magyarázza. És ami ugyancsak figyelemre méltó: a motoros szerszám óriási zajjal jelentős mennyiségű káros anyagot, szén-dioxidot pöfögött a levegőbe.

A kutatók nem mulasztották el felmérésük összegzésében megjegyezni, hogy a régi, kerekes-tologatós fűnyíró ma már egyáltalán nem szerepel (nálunk sem) a barkácsáruházak kínálatában, ahogy például sarlót sem árulnak már e boltokban.