Monok festői fekvésű, majdnem 1800 fős kisközség a Zempléni-hegység lábánál, Szerencs városától 12 km-re. Nem mellesleg Kossuth Lajos és Németh Miklós miniszterelnök szülőhelye. Azonban a hazai médiumok címoldalára egész más okból került a függetlenként megválasztott Szepessy Zsolt polgármester által igazgatott település.

A pénzért dolgozni kell

Történt ugyanis, hogy Monok önkormányzata 6:2 arányban olyan határozatot fogadott el, amelynek értelmében ezentúl csak azok vehetik fel a szociális segélyt, akik helyben közmunkát végeznek. Hozzá kell tenni, a két tiltakozó szavazat sem a rendelet szellemisége ellen szólt, hanem annak megvalósíthatóságát, törvényszerűségét kérdőjelezte meg.

Szepessy Zsolt a döntés után nyílt levélben fordult kollégáihoz, hogy hasonló rendeletet fogadjanak el ők is. A község vezetője meg is indokolta ennek szükségességét: „Ezek az emberek újra visszakerülnek a munka világába, megtanulják értékelni a munkát. A közösségben végzett munka erősíti bennük az önbecsülést, elősegíti a szocializációjukat. A települések szorgos kezeket kapnak, sok plusz munkát el tudnak végezni. A munkába ily módon bevont emberek könnyebben fognak elhelyezkedni, a szociális segélyektől jóval magasabb fizetést nyújtó munkahelyeken, így újra hasznos, adófizető, értéket termelő tagjai lesznek társadalmunknak. Ami nagyon fontos, hogy ezen emberek gyermekei is fogják látni, amint szüleik rendszeresen munkába indulnak. Ez pedig pozitívan fog hatni a gyermekek egészséges erkölcsi és szellemi fejlődésére, valamint a rendszeres iskolába járási kézségükre is.”

Most romaügy vagy nem romaügy?

Az országos politika szereplői közül néhányan azonban nem osztották a polgármester optimizmusát a közmunkareform erkölcsi hozadékával kapcsolatosan, sőt, éles kritikákkal illették azt. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy önkormányzat a tudatos és szándékos törvénysértés útjára lépve ingyenmunkára kényszerítse a legszerencsétlenebb sorsú embereket” - írta például Béki Gabriella SZDSZ-es országgyűlési képviselő az MTI-hez múlt pénteken eljuttatott közleményében.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter pedig egy miskolci konferencián kijelentette, hogy nem támogatja a monoki modellt, sőt, károsnak tartja a segélyek esetleges elzárását. A szakminiszter szerint egy komplex, feltételhez között támogatási rendszerre van inkább szükség, és azok teljesülését folyamatosan ellenőrizni kell. Megjegyezte, a probléma nem a szociális háttéren múlik, ez nem pénz kérdése, de óriási hibának tartja, hogy a társadalom egy része a segélyezés átalakítását romaproblémaként állítja be.

Nyilatkozata meglepő annak fényében, hogy Kállai Ernő ombudsman éppen romaellenes célzatot vélt felfedezni a helyi határozat mögött. Szerinte kifejezetten cigánykérdés lett az ügyből, és ezért ombudsmani vizsgálatot kezdeményezett a monoki reform ellen. Ezt követően elmarasztalta a képviselőtestületet és követelte a rendelet visszavonását. Kállainak ugyanakkor nincs jogköre a rendelkezést eltörlésére, ám beadványa nyomán az Alkotmánybíróság megsemmisítheti azt. Ez azonban legkorábban 2010-2011-ben lehetséges.

Iskolapélda is létezik

Vagyis a monoki modell egyelőre működik, sőt, egy másik szabályozást is életbe léptek, amely azoktól is megvonja a szociális támogatást, akik nem járatják iskolába gyermekeiket. A szülők az első igazolatlan óra után figyelmeztetést kapnak, több ilyen hiányzást követően pedig az önkormányzat visszatartja a nekik járó szociális segélyt. Hasonló szellemű határozatott fogadott el Sárospatak is, ők a gyermekvédelmi segély folyósításának feltételéül szabják a rendszeres iskolalátogatást. Kállai Ernőnek azonban ez sem tetszik, nyilatkozatában alkotmányellenesnek és törvénybe ütközőnek titulálta ezt a fajta szankcionálást. Mint fogalmazott: „A vizsgált önkormányzati rendeletek nem segítik a gyermekek óvodába, iskolába járását, csak tovább rontják a családok szociális helyzetét, amivel lényegében a gyermekeket büntetik”

Sárospatak mellett egyébként Ivád, Drávapiski és Kerepes is csatlakozott az iskolalátogatással összefüggésben retorziókat alkalmazó települések sorához. Franka Tibor, Kerepes polgármestere egyébként nem először kerül összetűzésbe az ombudsmani hivatallal, tavaly a helyi iskolában történő rendbontások miatt demonstráltak a szülők, és Franka akkor a sokak által ellenzett tüntetést pártfogásába vette. Mint lapunknak nyilatkozta: „Hatszáz férőhelyes az iskola, ez az alapprobléma. Évente százmillió forint pluszt fizetünk emiatt. Lassan ott tartunk, hogy nem tudjuk fenntartani, mert háromszáz gyerek jár csak ide. A tanárok már belefásultak a helyzetbe, hat év alatt felére csökkent a gyereklétszám. Az iskolában mindennapos renitenskedés, a verekedés, a csúnya viselkedés rátett egy lapáttal. Amelyik szülő teheti, nem ide járatja gyerekét.” Eme kihasználatlanságra is megoldást remél Franka Tibor az új rendelkezéstől, és az ombudsmani fejcsóválás sem tántorítja el. A polgármester szerint egy kisebbségi érdekvédő nem lehet ebben mérvadó, hiszen itt nem kisebbségi kérdésről van szó. Közölte azt is, hogy települése nevében a július 1-től hatályba lépő rendelkezésről kikéri az Alkotmánybíróság véleményét.

Cigányútra terelt probléma?

Valóban csak a cigányokat érintő problémára lehet redukálni a monoki krízist? A polgármester ezt határozottan tagadja, hiszen állítása szerint a segélyért folyamodók nagy része nem cigány, mindössze ötödük-hatoduk az. Franka Tibor szerint az iskolai rendbontás és iskolakerülés sem cigányspecifikus probléma, bár azt is elismerte, hogy a legszegényebbeket érintik ezek a jelenségek, akik között a cigányság felülreprezentált. Kállai is hasonlóakat fogalmazott meg, vagyis sajnos lehet arról beszélni, hogy a romák rosszabb egzisztenciális helyzetük miatt jobban érintettek a segélyezési mizériában.

S az is igaz, hogy egy tavalyi kimutatás alapján a cigány gyerekek 80 százaléka végzi csak el az általános iskolát, egyötödük szerez érettségit, és alig 2 százalékuk tanul tovább a felsőoktatásban. Eme statisztikák még mindig jónak számítanak a tíz évvel ezelőttiekhez képest, amikor 5 százalékkal kevesebb cigány tanuló volt képes az első nyolc évfolyam abszolválására, érettségit csupán egytizedük szerzett, és az egyetemeken, főiskolákon elhanyagolható volt a jelenlétük. Összességében mégis komoly a differencia a nem roma és a roma társadalom iskolázottsága között, amelynek legmarkánsabb jele az érettségi elérésében mutatkozó különbség.

A segélyezési rendszer átalakítása tehát a romákat jelentősen érinti, ám talán egyelőre mégsem kell afféle cigánylázadástól tartani, mint ami Kelet-Szlovákiában játszódott le két éve. Emlékezetes 2000–2004 között 8 százalékponttal csökkentette újraelosztási rátáját északi szomszédunk. Sőt, bevezették a vizitdíjat, megszüntették a gáz- és villanyár-támogatásokat, s jelentősen szigorították a munkanélküliek segélyezését, ami szabályos lázadást váltott ki a Hernád-menti cigányság körében.

A székelyek megoldották

Végül hadd idézzük fel, hogy a szociális kérdések megoldásra Székelyföldön egy évtizedek óta működő modellt találunk. Itt ugyanis a segélyeket természetben szolgáltatják, tűzifát, élelmiszereket, ruhát kapnak a rászorulók, akiktől közmunkát várnak el cserébe. Pénzbeli támogatást csak akkor folyósítanak számukra, ha családonként évente legalább 180 napi munkaviszonyt tudnak igazolni. Munkájukért élelmiszerjegyeket is kapnak, amiket a helyi boltokban válthatnak be.

Úgy tűnik azonban, idehaza a hatalmon lévő kormányok 1990. óta nem tudnak, vagy nem akarnak valóban hatékony megoldást találni a cigányság gondjaira, inkább politikai csatározásokban használják csak munícióként az ő felzárkóztatásukat. Másik szomorú jelenség, hogy a közbeszédből teljes mértékben száműzték a romakérdést, legalábbis ma politikailag nem korrekt etnikumspecifikus válságjelenségeket emlegetni.

Monok példáját nem szabad kapásból elvetni, hiszen legalább egy újszerű megoldással próbálkoznak. S ahogy a Borsod Online egyik olvasója fogalmazott. „Elég szánalmas, hogy kis falusi önkormányzatok teszik meg azt, amire drágalátos országgyűlési képviselőink és aktuális kormányunk (tök mindegy, hogy jobb vagy bal) nem képes már 20 éve.” Az intézkedés hosszútávú hatásairól lehet vitatkozni, az azonban minden dispután felül álló tény, hogy Monok az üres retorikát megunva a tettek mezejére lépett.