Hely, ha...

A romániai helyhatósági választások második fordulóját tartják a hétvégén: ekkor dől el végleg, melyik városban ki lehet a polgármester (feltéve, ha az első fordulóban nem nyerte el már valamelyik jelölt a szükséges 50 % + 1 szavazatot).

Különösen a magyarlakta területeken lehet érdekes a történet, ahol az RMDSZ mellett az EP-választásokhoz hasonlóan újra volt másik magyar próbálkozó: jelesül a Szász Jenő irányította Magyar Polgári Párt. Amelyik formáció legérdekesebb tulajdonságának az tűnik, hogy az elmúlt években látványos fideszes hátszéllel működik: maga Orbán Viktor is kampányolt Szászék mellett (ahogy Lévai Anikó, is feltűnt a párt rendezvényein, többek között a főzelékfélékhez kötődő vonzalmáról is beszélve – bár ez a momentum nem bizonyult jelentős mozgósító tényezőnek.).

Az első forduló ugyanakkor azt mutatta, hogy a magyar párt elszánt kampánya nem hozta a várt eredményeket: jellemzően az RMDSZ jelöltjei kaptak (lényegesen) több szavazatot, sőt: nem egy településen még a román szavazópolgárok is támogatták a magyar jelölteket (úgyhogy a „nyomorúságos gazdasági helyzet” mellett lassacskán a „magyargyűlölő” közhelyeket is illene elfelejteni Romániával kapcsolatban – Gheorghe Funar hírhedetten nacionalista egykori kolozsvári polgármester támogatottsága három százalék körülire csökkent).

Bukta?

A kérdés csak az, hogy mekkora buktát jelenthet ez az Erdély-szerte kampányoló Fidesznek: ők nyíltan kiálltak korábban is Tőkés és az MPP (többek szerint nem véletlen az áthallás sem a két formáció neve közt) mellett: a jelek szerint Orbán Viktor nem tudta meghatni a választók tömegeit.

Igaz, korábban arról is lehetett olvasni, hogy a pártelnök kultusza továbbra is él a romániai területeken. Sőt, mivel minden közvéleménykutató szerint most vasárnap elsöprő többséggel válna az ország miniszterelnökévé, az RMDSZ helyi potentátjai is keresni kezdték vele a kapcsolatokat. Orbán természetesen nem zárkózott el a közeledéstől, bár bázisa még mindig elsősorban az MPP. Ugyanakkor a viszony lassan kezd átalakulni: mivel az orbáni Erdély-politika érdemben nem változott, kezd alábbhagyni a láz: szociális ígéreteket a romániai politikusoktól is bőven kaptak az erdélyiek, az etnikai feszültségek pedig (néhány szomorú kivételtől eltekintve) kezdenek eltűnni. A közeledés valósabb oka a fentebb jelzett szempont: potenciális kormányfő, anyagi szempontból sem elvetélt ötlet keresni vele a kapcsolatot.

A Fidesz erőteljes erdélyi jelenlétének pontos okai nem ismertek: sokak szerint köze van ahhoz, hogy a hazai jobboldali politikai kultúrában kiemelt szerepe van Erdélynek, így nem utolsó sorban a hazai szavazóknak is szól a kampány – másrészt a klientúraépítés valószínűleg minden pártnak célja lehet. Igaz, a hazai szempontokra is tekintettel Erdélyben is a szociális szempontok hangoztatása lett a fő szempont – mivel Magyarországon a szegényebb rétegek körében mondható kicsinek az Erdély-kultusz. A nemzeti, egyúttal szociálisan érzékeny párt képe viszont megfelelő lehet – utalt egy írásában a kialakult imidzsre Parászka Boróka, a Hét című erdélyi portál főszerkesztője (aki jelen cikk elkészítésében nekünk is segítségünkre volt).

Ráadásul a magyar politikusokkal szembeni bizalom is határozottan csökken: egyfajta egészséges gyanakvással fogadják a Magyarországról Erdély felé irányuló politikai kinyilatkoztatásokat és személyes törekvéseket is.

Merre tovább?

Az eredményeket áttekintve úgy tűnik, az MPP-n nem segített a hazai kampány: az RMDSZ 85-15 százalékos arányban aratott, több (bár nem kiemelkedően sok) területen nem csak a magyar szavazók bizalmát is megszerezve. A Markó Béla vezette párt Parászka szerint végre megtanult kommunikálni, több nyelven is szólni a választókhoz, és tehetséges technokraták is feltűntek soraiban: így inkább szakmai, mint etnikai alapon tudott sikeressé válni.

Az MPP viszont kicsi és friss párt, sekélyes kampánnyal – szinte kizárólag az autonómia témájával próbáltak szavazatokat szerezni, ami azonban mára kevés lett. Akadtak gondjai a jelöltállítással is. Egy idő után szinte bárkit bevettek, aki jelentkezett hozzájuk – többek között az RMDSZ-ben perifériára szorult politikusokat. Ráadásul a szavazóknak volt elég idejük arra, hogy belefáradjanak a magyar-magyar harcokba (pláne, mert nem csak a határ innenső oldalán kezdenek ezek a harcok unalmassá és tartalmatlanná válni).

Más kérdés, hogy ebből merészebb következtetéseket még nem lehet levonni a pártokra nézve. Az esetleg jelenthet valamit, hogy az előbb Orbán, mjad később Kövér bizalmi embereként számon tartott Szász nem vált megyei elnökké (a pozíciót állítólag pártjában is felfelé buktatásnak szánták), valamilyen vérfrissítés és némi belső konfliktus elképzelhetőnek tűnik a pártban (más kérdés, mennyire szerencsés ez egy viszonylag kicsi formációnak). Ahogy az RMDSZ-ben is. Markó Béla utolsó ciklusát tölti a párt élén, ugyanakkor nagy a veszélye annak, hogy a választási eredmények miatt elbízza magát a magyar párt. Szavazótábora már most felbomlóban van (nem utolsó sorban azért is, mert igazán erős liberális és baloldali szárnya nincs, így a nem jobbos erdélyi magyarok román pártokhoz tagozódnak be – olykor kimondott sikerrel, mint az EP-választások idején). A magyar pártokéhoz hasonló kemény maggal ugyanakkor az RMDSZ és az MPP sem rendelkezik, így viszonyuk valószínűleg nem mérgesedik túlzottan el.

Az utódlás maga kérdéses: többen vélik úgy, hogy az EP-választásokon sikerrel szereplő Tőkés László lenne ideális elnöke az MPP-nek, közelebbről nézve viszont már más a helyzet: Parászka szerint korábbi sikerét az alacsony országos részvétel mellett az RMDSZ ellenében leadott protestszavazatoknak köszönhette, illetve az őt övező respekt sokkal inkább szól az egyházférfinak, mint a politikusnak. Mert nem az: hét év alatt nem sikerült önmagát pártpolitikusként felépítenie, így ez a lehetőség továbbra sem komoly.

Az erdélyi magyarok ügye tehát a jelek szerint megmarad az erdélyi magyaroknak saját felhasználásra. Függetlenül attól, mennyit is kampányol a Fidesz.