Az 1993-ban rögzített albumot az 1994-es megjelenési tervvel ellentétben a Warner kiadó akkor üzleti megfontolásból nem dobta piacra. A cég illetékesei ugyanis attól tartottak, hogy az eredetileg 11 dalt tartalmazó album iránt nem érdeklődnek majd eléggé a vásárlók.
(Pedig már be is számozták a korongot, eredetileg ez lett volna a XXII. Chicago-album - a zenekar több albuma kapott korábban római sorszámozást.)
Az együttes - vélhetőleg a vita miatt - szakított a Warnerrel és nem hagyta hátra a kiadónál a kifogásolt albumot sem.
A lemez körül valóságos legenda szövődött az együttes rajongói körében, így ez az elveszett lemez négy bónusz számmal kiegészítve a boltokba kerülhetett - mégpedig a Rhino (a Warner leányvállalata) gondozásában és a XXXII sorszámot kapta.
A dalok szerzői között található James Pankow pozaunos és Robert Lamm billentyűs, akik a hatvanas évek végén is tagjai voltak a csapatnak. Rajtuk kívül az alapító tagok közül most is az együttesben zenél Walter Parazaider szaxofonos és Lee Loughnane trombitás.
A Chicago a hatvanas évek végén az akkor nagyon kedvelt jazzrock egyik legjobb csapata volt. A sok fúvóssal dolgozó együttes éveken át versenytársa volt a hasonló stílusban muzsikáló Blood Swet and Tearsnek. Első lemezük, az éppen negyven esztendeje kiadott Chicago Transit Authority ma is a műfaj egyik legkeresettebb albuma, évekig szerepelt a listákon. A zenekar később poposabb úton haladt tovább, s így is igen népszerű maradt.
Pankow emlékei szerint ez a lemez valóban kísérletező volt, s a zenészek arra törekedtek, hogy visszatérjenek ezzel az anyaggal az eredeti stílushoz.
A most megjelent albumról ma is "átjön" a zenészek szándéka, hogy a Stone Sisyphusszal visszatérjenek a gyökerekhez. Ha ez a törekvés nem is valósult meg teljesen, az album összhatása mindenképpen keményebb a korábbi évekénél. Stílusban változatos a lemez, rockos és funkys "beütés" egyaránt felfedezhető rajta.
A Chicago lemezei közül több mint 100 millió fogyott napjainkig, öt album és öt kislemez volt első helyezett, számos Top 10-es kislemezt jegyeztek, arany- és platinalemezeik jelezték az együttes népszerűségét.
