A Habsburg Monarchia felbomlása - 90 év után

A rendezvényt, amelynek az Akadémia ad otthont, az MTA Történettudományi Intézete (TTI), a Budapesti Európa Intézet, valamint a Bécsi Egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete szervezte.
Mint Pálinkás József kifejtette, különböző csoportok, közösségek, az egyének gyakorta felteszik a kérdést, hogy kik is valójában. Ezt azonban csak akkor lehet megválaszolni, ha az érintettek "mélyen és őszintén ismerik a történelmüket, ismerik mindazokat az eseményeket, amelyek meghatározzák mai világunkat". Egy ilyen végiggondolás, amelyre ez a konferencia is lehetőséget biztosít, hozzájárul "a mai döntésekhez, a mai életünkhöz".

Glatz Ferenc akadémikus, a TTI igazgatója nyitóelőadásában arról beszélt, hogy 90 évnyi dezintegráció után miért kell a Monarchia története, felbomlása kapcsán az integrációról beszélni. "Vizsgálni kell, hogy mennyire volt adekvát a közép-európai térség viszonyai szempontjából a Monarchia, s mennyire a nemzetállami rendszer" - mondta.

Kontinensünk ugyanis az Egyesült Államok mögé szorult, s már-már utolérik a távol-keleti államok. E lemaradás okai egyrészt a nemzetállami partikularizmusban, másrészt a két világháborúban, a kitelepítésekben, a megsemmisítésben keresendő.
"Hatmillió megsemmisítettről, 13 millió kitelepítettről, valamint húszmilliós háborús áldozatról beszélünk. Mindez elsősorban a férfilakosság kiesését okozta a mezőgazdasági és ipari termelésből" - hangsúlyozta az akadémikus.

Ismertetése szerint a Monarchia gyors fejlődését az 1860-as években bekövetkezett ipari forradalom korában az integráció tette lehetővé, amely biztosította a tőke és a munkaerő szabad áramlását, valamint a piacot. A termékek semmivel sem voltak rosszabbak, mint amelyeket az Egyesült Államokban gyártottak. 1918 után a külföldi tőkebefektetések a térségben a korábbinak a töredékére estek vissza, az infrastruktúrát pedig nemzetállami szempontok, s nem az ipari termelés igényei szerint fejlesztették, megszűnt a munkaerő szabad áramlása.
"A térség azért nem tudott 1918 után lépést tartani a világgal, mert hét nemzetállami gazdaságpolitika létezett" - mondta, hozzátéve, hogy a nemzetállamoknak előnye is volt, ez mindenekelőtt kulturális szempontokban nyilvánult meg, abban, hogy a régió fiataljai anyanyelvükön szocializálódtak.

"Együtt kell vizsgálni az előnyöket és a hátrányokat" - hangsúlyozta Glatz Ferenc, hozzátéve, hogy a következő évtizedeket az integráció, az integrációs mozgás határozza meg. "Ez nemcsak politika, hanem társadalom, azaz migráció, amely kulturális változások sorozatát vonja maga után, de gazdaság, azaz tőkebefektetés is" - emelte ki.
Pók Attila, a TTI igazgatóhelyettese a konferencián szereplő témák között kiemelte az úgynevezett belső frontnak szentelt szekció ülését, amelyen azt vizsgálják, hogy a háború következtében a Monarchia különböző területein kialakuló a belső konfliktusok mennyire járultak hozzá a nemzetközi helyzet alakulásához, a birodalom felbomlásához, mennyire volt ez elkerülhetetlen, vagy mennyire lehetett volna bölcs politikai döntésekkel megelőzni.

"Ez az egész monarchiakutatás egyik alapkérdése a Kárpát-medencei politikai határok átrendeződése szempontjából" - mondta Pók Attila.
Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója szerint, aki a birodalom kulturális örökségének szentelt szekcióban tart előadást, a Monarchia "emlékezet-kulturális" megközelítése jelentősen módosult az elmúlt időszakban. Ez részben azért következett be, mert a térség országai nagyrészt az unió tagjai lettek.

"Egy újabb birodalomba léptek be, amelyik ugyan más, mint a Habsburgoké, de mégis egy integrációra épülő birodalom. Ebből következően a Habsburg-múlt, a Monarchia értelmezésében előtérbe kerültek az integrációra utaló faktorok, tehát nemcsak az, ami miatt szétesett a Monarchia, hanem az is, ami összetartotta, a pozitívumai" - mondta.
A történész szerint azonban módosulásra szorul a Monarchiáról kialakított pozitív kulturális kép. A Monarchia ugyanis nemcsak a kulturális "nagyteljesítmények terepe", hanem "tömegkulturálisan az ausztrofasizmus, sőt a nácizmus szellemi melegágya volt". S itt nemcsak az osztrák születésű Adolf Hitlerre kell gondolni. A történész példaként az osztrák parlament döntését említette, amely az 1910-es években elsőként vetette fel, hogy a cigányokat tetoválással kellene megjelölni.
"Rengeteg olyan elem van, amely újraértékelendő ebben a kulturális emlékezetben" - emelte ki Gerő András.