A Solaris a nyolcvanas évek elején alakult, és viszonylag hamar kiadhatták első lemezüket (1984, Marsbéli Krónikák, máig előkelő helyen jegyzett produktuma a műfajnak) – ami hogy, hogy nem, eljutott Japánba és Dél-Amerikába is. Ahol szintén díjazták a produkciót: mindkét helyen felettébb népszerű a csapat (sőt, a műfaj rajongói nemzetközi szinten is jegyzik őket: az év lemeze díjat megosztva kapták a Dream Theater nevű csapattal, akiknek a nevét illik ismerni: nem az egyszerű garázsrock őszinte és kőkemény lovagjai, hanem széles körben tisztelt muzikalitású zenészek). Sőt: az Első Emeletben közismertté vált Bogdán Csabát a mai napig megismerik Brazíliában, és autogramokat követelnek tőle. Igen, egy fénykorát a nyolcvanas években élő progresszív rockzenekar miatt. Még akkor is, ha az Első Emelet anno a Dire Straits klipjében tűnt fel néhány villanásra.



Később a csapat megalakította a Napoleon Boulevard-t (Szállj velem, Júlia nem akar a Földön járni, hogy messzebb ne menjünk), ami tulajdonképp a Solaris volt, egy énekesnővel, aki hosszas könyörgéssel bevergődött a csapatba: Vincze Lillával (ők állítólag idén készülődnek valamire, nem érdektelen a dolog – remek popnótákat írtak, még ha erre kevesen is emlékeznek). És (bár a Solaris-rajongók hajlamosak voltak másképp gondolkodni) az a zene erősen táplálkozott a progrock nagytestvér muzsikájából: olykor még közös koncerteket is adtak (ami azért nem volt annyira bonyolult).

A Solarist aztán hosszas csend után megint elővették: Gömör László dobos és Pócs Tamás basszusgitáros Solaris Fusion néven gründoltak új csapatot (mivel a régieknek már nemigen volt kedvük a dologhoz): a korábban már a Napoleon környékén is feltűnő billentyűs-zeneszerző Barcsik Valival, a gitáros Káptalan Bandival, és a fuvolás Földesi Péterrel fut jelenleg a korábban Solaris Fusion, ma Nostradamus névre hallgató csapat szekere. Az ortodox Solaris-tábor meglátásai szerint is igen jól, ami komoly dicséret: Káptalan egy korábbi interjúban elmondta, hogy ez a közönség minden hamiskás hangot meghall, nem lehet vele játszadozni. Ehhez képest a vonatkozó fórumok szerint szeretik az életvidám gitárost is. Talán nem kell hosszasan taglalni ennek jelentőségét: ha a régi csapat rajongói szeretik az újat, az testvérek között is valami jót jelent. Mindenki szempontjából.

Nostradamusék ennek megfelelően mostanság szorgosan koncerteznek és készítik az új lemezt is. Jelenleg az utolsó simításokkal bíbelődnek a stúdióban, és a borítóval, hamarosan tehát napvilágot lát az új korong. Emellett persze játszanak is, tesztelik az új nótákat: voltak például a Rocktó vendégei is a Pont FM szervezésében. Sőt, egy nem végleges CD-t még be is vittek a rádióhallgatóknak (azt elhallgatva bele sem merünk gondolni abba, milyen lesz a végleges...).

Ez előtt (és ennek apropóján) volt a billentyűs és a gitáros bent Hartmann Zoltánnál a Rocközönben, hogy ezt-azt elhintsenek az új anyagról. A zene maga maibb lett – mesélte Vali, aki Erdész Róbert után első számú szerzővé lépett elő. Zúzósabb, keményebb gitárrifek jellemzik – természetesen az elmaradhatatlan lágyabb fuvoladallamok, a szintiszólamok, és nagyzenekari megoldások mellett. A megszólalás közös „termék”: a kész dalötletekhez mindenki hozzáteszi a magáét. Amitől nem kell félni: mindenki bizonyított már, Gömör László dobjátékáról egyenesen legendák terjengenek.

A produkció persze nem egyszerű – mesélte a gitáros. A szigorú basszus- és gitárszólamokat nem egyszerű kitalálni. Persze a zenészrutin segít, így két-három változatból már ki lehet választani a megfelelőt – amiről meg terjeszthető, hogy elsőre jött az ötlet. Már ha van ilyesmire igény.



Idő bőven jutott a kísérletezgetésre: az album összesen másfél évig íródott, nem kevés energiát kivéve Valiból (különösen egy röpke 14 perces opusz, jelesül a Testament vont el tőle sok alkotóerőt). A hagyományos dalforma ugyanis kevésbé jellemző a produkcióra, sokkal inkább az igényes és kiművelt együttzenélés és szólók váltakozása dominál.

A dalokat egyébként belső képek ihletik – mondta el. Akármilyen meglepő is, a képek ihletik az ezek hangulatát kifejező zenék megírására.

Amiket a közönség is díjaz: népszerűek voltak a maxik, és a lemezre is lesz érdeklődés. Ebben lehet bízni: Brazíliában már megszavazták a maxit a hónap lemezének, ha ez az érdeklődés marad, nem kell aggódniuk.

És a magyar vájtfülűeknek sem: hamarosan piacon lesz a méltatlanul perifériára szorult műfaj hazai nagyágyúinak új lemeze. Érdemes lesz szűk másfél órát lecsípni az életünkből, és meghallgatni: az eddig hallottak alapján megéri.