Elemek alatt itt a technika ördögét, a versenypályák csúszásügyi helyzetét és persze a versenytársakat kell érteni. Azokat a versenyzőket, akik picivel – de tényleg csak egy picivel – fiatalabbak, mint Talmácsi, de legalább lehet hangoztatni, hogy milyen óriási rutinnal rendelkezik, meg hogy a mezőny toronymagasan legtapasztaltabbja a mi fiunk.

Tényleg nem akarom bántani a hazai motorsport egyetlen világbajnokát. Sőt jómagam is óriási eredménynek tartom a tavalyi sikerét, és elárulom: én is csapkodtam a kezem a térdemen, mikor az utolsó, valenciai futamon behúzta a bajnokságot az enyhén nagyképű riválisa ellen. Idén azonban nem megy neki. Sem a csapatának, sem a motornak, ami az óbudai álmoskönyvek szerint sem jelent sok jót, főleg a motorsportban. Ráadásul a babakocsit csak nemrég motorbiciklire váltó tinik agyabugyálják el hétről-hétre, erre mondják hogy „ilyen ez a popszakma”. Meg a motorverseny.



Kölykök kólával a dobogón

Aki látta a vasárnapi, Brit Nagydíj 125 köbcentis díjátadóját, az tudja, miről beszélek. A három dobogós közül a győztes és a harmadik nem kapott pezsgőt, pedig alanyi jogon járt volna nekik. Csakhogy például a verseny első helyezettje – Scott Redding, aki egyébként hazai, angol fiú – esetében szóba sem jöhet, hogy alkoholt fogjon a kezébe, ugyanis még csak tizenöt éves. Tizenöt. De tizenöt évének üde bájával és lendületével - jegyezzük meg, még annyinak sem tűnik, ahogy a dobogón állt, inkább nézte az ember egy általános iskolás rosszcsontnak, akit a tanító néni a fal mellé állított, mintsem profi versenyzőnek – lemotorozta a mezőnyt, és ment föl kólázni a pódiumra, a „leggyorsabb magyarnak” meg marad a fintor a kamerának, meg a vállrándítás; „nagyon csalódott vagyok, de majd a következő versenyen javítok…”.

Ezek a gyerekek rutintalanok. Alig tudnak még valamit a motorsport szakma rejtelmeiből, ami Talmácsinak már a kisujjában van. De pokoli gyorsak, olyan tempót diktálnak, ami már-már nem is emberi. És ezek e gyerekek a következő versenyen is ott lesznek. Meg az azutánin is és ott ütik-verik a magyar bajnokot, hogy nekünk fog fájni. Több, mint tíz évvel fiatalabbak, de semmivel sem rosszabb motorversenyzők: más, új generáció képviselői.



Talma utolsó éve

Ez az utolsó éve Talmának ebben a kategóriában: a 125-ös géposztályban egyébként is van egy szabály, ami 28 évnél idősebb versenyzőket nem enged rajthoz állni. Az alsó határ pedig 15 év, azaz az 1993-as korosztály. Pattanásos kisfiúk, de tényleg. Talmácsi Gábor nem ebbe a mezőnybe való, mondják többen, mondják a szakemberek és az egyszeri szurkolók közül is néhányan. De nem merik a szemébe mondani, mert ugyebár magyar világbajnok technikai sportágban nem sűrűn terem, hát meg kell becsülni és az ország kirakatába állítani. Egy egész iparág épül ki Talma sikereire és kudarcaira. Mert, hogy valljuk meg: az idei év inkább ez utóbbiakról szól. Legalább is eddig. A magyar motorversenyző tehát mindenképpen kategóriát vált jövőre. Ezzel azonban lehet, hogy elkésett egy évet…

Félreértés ne essék, eszemben sincs bántani őt. De úgy, ahogy rajongott sztárrá vált Magyarországon, úgy nem ismerik néhány nagy, hagyományos motorosnemzet (Spanyolország, Olaszország) kivételével szerte a világon. Mondhatnánk úgy is: Magyarországról aligha Talma jut eszébe az embereknek szerte a világon, de talán Talmácsiról kis országunk, és ezt csak megköszönhetjük neki. Országimázs teremtő jelentősége tehát elvitathatatlan…

Mégis…

Talmácsi Gábor kétségtelenül üde színfoltja a kissé szegényes magyar „sztárkultúránknak”, sokak szeretik, tisztelik; s ez jár is neki. Egy olyan látványsportban tud érvényesülni, ami sokkal nézettebb a hagyományos magyar sportoknál, sokkal többe is kerül és izgalmasabb is. Gondoljunk bele, valamilyen szinten showt csinál, nem is akár milyet: vasárnap délidőben már nem a nótaszó a divat, hanem a motorok berregése.

Ez a nagy dolog az egészben, akár sztárnak tartjuk Gábort, akár csak egy szelíd motorosnak.