190 éve született Semmelweis Ignác

1835-től a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamára járt. Két év múlva Bécsben a jogi karra iratkozott be, de be-beült egy medikus barátjának anatómia előadásaira is. Az ott hallottak annyira magával ragadták, hogy egy év után "szakmát váltott", orvosi tanulmányai mellett eljárt boncolni és elvégezte a szülészmesteri tanfolyamot is.

1846-ban tanársegédnek nevezték ki a bécsi szülészeti klinikán, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt anyák tragédiáival. Semmelweisnek feltűnt, hogy az otthon vagy bábaképző intézetekben szülő nők közül sokkal kevesebben haltak meg így, mint a kórházakban, holott a tudós professzorok helyett csak képzetlen szülésznők foglalkoztak velük.

Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette a kezét és nem sokkal később elhunyt, Semmelweis rádöbbent, hogy az orvos boncolási képe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel.

Nem a vérmérgezés felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, a vérpályába jutáshoz csak seb kell, ami pedig minden szülő nőnél megtalálható. Semmelweis vette észre elsőként: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye és a fertőzést az orvos terjeszti.

Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel mossanak kezet, s ezután szinte megszűnt a gyermekágyi láz.

Felfedezésével azonban nem dicsőséget, hanem ellenségeket szerzett kollégái között, akik büszkék voltak kezük "kórházi szagára" és sértőnek találták a feltételezést, hogy ők okoznák a betegek halálát. Az 1848-as forradalom kitöréskor aztán a nemzeti érzésre apellálva meg is szabadultak a kényelmetlen magyartól, akinek távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, viszont újra felszökött a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások száma.

Semmelweist 1851-ben a pesti Rókus kórház főorvosának nevezték ki, 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora volt a Pesti Tudományegyetemen. 1858-ban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi lázról, s egy német nyelvű monográfiát is közreadott, de csak kevesen fogadták el nézeteit.

Az utolsó éveiben súlyos idegbajjal küszködő orvos 1865. augusztus 13-án halt meg egy bécsi ideggyógyintézetben, csontvelőgyulladásból eredő szepszisben, vagyis abban a betegségben, melynek kóroktanát felfedezte. Nem érte már meg, hogy az antiszepszis elve Londonban az elsőségét elismerő Lister, majd Pasteur révén Párizsban, végül a maradi bécsi orvosok között is diadalmaskodjon.

Hamvait 1891-ben szállították haza, szobra 1906-tól az Erzsébet téren, 1948 óta a Rókus kórház előtt áll. Halálának századik évfordulójára állították helyre orvostörténeti múzeummá berendezett tabáni szülőházát. A magyar orvostudomány nemzetközi hírű, kiemelkedő alakjának nevét viseli több kórház és a budapesti orvostudományi egyetem is.