Megoldás kellene

A kábítószerhasználattal összefüggő problémák száma folyamatosan nő: egyre gyakrabban hallani rekordfogásokról, érzehetően egyre több embert foglalkoztat a téma – ezt igazolta a Droglátó-projekt fogadtatása is. Számos aggódó szülő, iskola és egyéb intézmény jelentkezett a honlapon, a szakemberek segítségét kérve a drog elleni harchoz: úgy gondolták, könnyebbé válik a dolog, ha képesek megtalálni a fogyasztókat.

A csodás találmánnyal összesen két gond volt: egyrészt nem létezik, másrészt a valódi problémákra akkor sem jelentene megoldást, ha mégis sikerülne összerakni. A kérdést ugyanis az okok felől közelítve lehetne megoldani (mint általában a problémákat). Ezen az állásponton van a projektet kitaláló alapítvány és az általunk megkérdezett szakértők is.

Ezekkel az okokkal pedig nem igazán foglalkozik senki sem. Pedig úgy tűnik, a probléma csak nem akar kisebb lenni, sőt. Az elmúlt hetek egyik legnagyobb fogása nagy tétel kokain volt, Baranya megyében. Azt persze nem tudjuk, helyben akarták-e értékesíteni, ám azt igen: korábban nem volt jellemző ez a drog a környéken. A kokain ugyanis egyszerűen túl drága, így kevesek engedhetik meg maguknak errefelé. A nem kimondottan átlag fölötti létszínvonaláról ismert megyében gyakorlatilag nem volt kokainfogyasztás. A megyeszékhely Pécs is inkább a könnyebb drogok népszerűségét garantálná: egyetemvárosként a marihuána és a különböző partydrogok fogyasztása (az obligát alkohol mellett) inkább elképzelhető, mint a keményebb anyagoké.

Csernus Imre, az ország egyik legismertebb addiktológus-pszichiátere szerint ez nem jelent semmit. Akármilyen drága is a kokain, akármennyire panaszkodunk is, hogy anyagi helyzetünk egyre rosszabb, valahogy csak-csak egyre többen meg tudják maguknak engedni az „elitebb” kábítószereket is. A változás nem is lepi meg különösebben: ezen a piacon is a kereslet és kínálat viszonya határoz meg mindent. Azaz van igény a keményebb drogokra, ezt pedig igyekeznek kielégíteni az ebben érdekelt illetékesek.

Ez magyarázza azt is, hogy Magyarország státusza egyre inkább átalakulóban van: tranzitországból egyre inkább kezdünk célországgá átalakulni. Azaz egyre nagyobb a hazai felvevőpiac, már érdemes erre is termelni. Hogy ez a drogok minőségében, veszélyességében mit jelent, mit hozhat magával, egyelőre nem tudható pontosan, de talán nem is ez a legfontosabb kérdés.

Ráadásul nem is nagyon lehet haragudni az állandó hátrányban lévő rendőrségre: ők mindent megtesznek, amit tudnak – ez azonban minden lelkiismeretesség mellett is kevésnek tűnik. A terjesztők előttük járnak, és túl sokan vannak ahhoz, hogy a hátrányt le lehessen dolgozni.

Hatástalan felvilágosítás

A problémát tehát az okoknál megragadva lehetne kezelni, ám ez sem egyszerű feladat: a jelenleg futó felvilágosító kampányok hatékonysága megkérdőjelezhető, hogy viszonylag finom kritikát fogalmazzunk meg. Ráadásul a kampányok sem azzal foglalkoznak, amivel kellene: a drogfogékonyság ugyanis leginkább az általános mentálhigiénés állapotokkal függ össze. Ha az emberek kiegyensúlyozottak, boldogak, képesek konfliktusaikat kezelni és feldolgozni, nem terjednek a drogok. Egyszerű képlet, csak sajnos nehezen váltható valóra. Ehhez olyasfajta, korán kezdődő nevelésre lenne szükség, ami gyakorlatilag hiányzik az országban. Megkockáztatnánk óvatosan akár a felvilágosítás kifejezés használatát is – ha nem lennének kellemetlen mellékzöngéi (ugyebár a felvilágosítás az, ami ciki, kényelmetlen, és hatástalan szokott lenni – pont ezeket kellene nagyon nagy ívben kerülni ebben a témában).

Mentálhigiénés nevelés a kiút

A hangulatról nem is beszélve: ha kimegyünk az utcára, nem a boldog, elégedett arcokat látjuk magunk körül – hívta fel a figyelmet Csernus. Ha igazán komolyan foglalkozni akarnánk a megelőzéssel, iskolai kurzus keretében oktatnák a konfliktuskezelés hatékony módjait – ahogy erre néhány (elenyészően kevés) iskolában már létezik kezdeményezés. Szigorúan saját ötlet alapján. Noha arra valóban szükség lenne, hogy a mentálhigiénés nevelésre szervezett kereteket találjanak, akár iskolai tanórák kereteiben is.

A szokásos mantra persze itt is előadható: ahol ezt már bevezették, lényegesen jobb a helyzet. Más kérdés, hogy az általános hangulaton ez sem segít sokat: amíg a többség nem tud mit kezdeni saját gondjaival, addig a globálisabb megoldásokra sem túl nagy az esély.

És persze nem elítélendő szempont lenne az sem, hogy vajon az illetékesek terveznek-e valamit tenni az ügy érdekében, vagy csak bánatos arccal konstatálják a szomorú helyzetet – ez az eset általában szintén nem kedvez a változásnak.

Csernus úgy látja, esetünkben az utóbbiról van szó: a felelősök részéről egyelőre nem látszik valós igény az érdemi változtatásra. Néhány kisebb szerveződés küzd a maga eszközeivel, jó esetben pályázati pénzekkel megtámogatva, de a megfelelő háttérről még jó ideig csak álmodni lehet.

A kábítószerfogyasztás pedig folyamatosan nő.