És ez itt a legnagyobb baj: elvileg azért akadna törvény, aminek értelmében annyira nem illik másokhoz elhullott rágcsálókat és tojáshéjba applikált bűzbombákat hajigálni (még ha egy pólóárus szíves közlése szerint ez nem sósav volt, hanem simán izzadtságszag, de nagyon – meg lehet nyugodni). Épp csak az a baj, hogy ezeket a törvényeket rendre nem alkalmazzuk. Liberális demokrácia, ezt így hívják. Nem a szó eszdéeszi értelmében, politofilozófiailag, mielőtt megint heves anyázásba kezdene valaki ott a jobbszélen.



Mondom, ha nagyon akarnánk, találnánk olyan törvényt, aminek alapján ez ellen fel lehetne lépni. Ergo nem nagyon akarunk ilyet találni. Hogy miért, ne tőlem kérdezze senki: nem tudom, miért gyáva a magyar igazságszolgáltatás megállapítani egy tényállás teljesülését, és ehhez alkalmazkodva meghozni a büntető törvénykönyvben megállapított büntetést. Talán fel kéne vállalni bizonyos értékeket, nevükön nevezni a dolgokat, és felhagyni az álszent mismásolással. Egyszerre. Ez a momentum persze már valószínűsíti, hogy az egészből nem lesz semmi sem: külön-külön sem tennénk ezekre nagy pénzt egy fogadóirodában.

Persze lassan el lehetne azt is dönteni, hogy ha már éppen ütköznek az alapjogok, mi is a fontosabb: az emberi méltóság, vagy a szólásszabadságba beleerőszakolható fröcsögés joga. Jelenleg a meccs lefutottnak tűnik, hiába görcsölnek vele a szocik: a gyalázkodás joga magasztosabb, mint a gyalázottak (akármilyen) védelme. Ez van, barátkozzunk a rendszerrel. Sem a pártok nagy része (vagy mert a szavazótábor széle rossz néven venné, vagy mert magasztos elveik utolsó morzsáiba kitartóan kapaszkodnak, még ha meg is verik őket olykor kissé), sem a pártdelegált alkotmánybírák nem sürgetik a dolgot (különben is, egy Sólyom nevű exalkotmánybírónak ez a vezérhangyája: szerinte a láthatatlan alkotmány szabad teret ad az uszításnak, mert az az igazán demokratikus).

A bíróságok pedig félnek a pártok haragjától, ezért minden hülyeséget benyelnek, csak hogy ne kelljen büntetniük: zászlóégető cukorkától a nem támadó szándékkal hajigált tojásokig, és mindenkit eregetnek ki a tárgyalótermekből. Mert a vélemény szent, sérthetetlen, és legfőképp szabad.



És bármi tekinthető a véleménynyilvánítás szabadságát érintő kérdésnek, ezt láttuk. Büntetés nem jár érte. Úgyhogy a helyzet marad ennyiben (vagy még ennyibben, a PKKB ma döntött úgy, hogy a tojás, vagy a vízipisztollyal kilőtt hígfos, mint olyan vélemény: felvonulókat dobálni vele nem jelent semmi különöset; csak eszébe ne jusson ez néhány begőzölt gevarista újpartizánnak a Szent Jobb-körmenet idején...). Épeszű ember nem megy sehová, a vicces kedvű nemzeti érzelmű keresztény heterók pedig néhány havonta szétbarmolják a Belvárost. A jogállamiság nem olcsó hobbi, szerencse, hogy ezt a sok tojást nem közpénzből biztosítják a felvonlóknak.

De legalább demokrácia van, és ha épp úgy tartjuk szarnak a helyzetet, ahogy van, akkor kifejezhetjük: senki sem szólhat ránk, ha néhány strucctojást vágunk közszereplőkhöz (nekik többet el kell viselniük, ugye). A jelek szerint az is belefér, ha házi bűzbombát erőltetünk a tojásba: határozott vélemény, valószínűleg.

Gyurcsánynak igaza lehet: el lehet menni ebből az országból, bíztató perspektíva sehol egy szál sem. Romániában meg alakul a munkaerőpiac: állítólag szívesen látják a magyarokat is.

Ott már kinőtték a hülyeséget.