Csendes háború folyik a Kaszpi-tengeri energiáért. Mint bili körül a legyek, úgy keringenek a nagyhatalmak képviselői a térségben. Ide-oda utazgatnak, és ajánlanak fűt fát, cserébe a gázért, olajért. Nem meglepő, hiszen a körülöttünk dúló energiaár-robbanás révén, minden köbméter gáz kincset ér. A Kaszpi-térség pedig bővelkedik ebben. De mi értékelte fel a területet?

Nyilvánvaló: a geopolitika. A térség vezető ereje Oroszország, mára egyértelmű világhatalommá vált. Ezt óriási energiatartalékai és energiaexportja révén érte el, külpolitikáját is ezzel támasztja alá. A másik, a világgal több ponton is konfrontálódó, bezárkózó Irán, szintén hatalmas olaj és földgáztartalékokkal. Egyik országot sem lehet politikailag, vagy gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetbe hozni. A kettő közt lévő közép-ázsiai államok gyengesége viszont éppen kiszolgáltatottságukban rejlik. Egyedüli kincsük a szénhidrogén-készlet.

Medvegyev ajánlata

Ezek az országok gyengeségük okán kiváló terepet nyújtanak az energiapolitikai csatározásokhoz. A megnövekedett érdeklődés Türkmenisztán és Azerbajdzsán földgázlelőhelyei iránt előre kiszámítható volt. Medvegyev orosz elnök a napokban meg is látogatta a térséget és ajánlatot tett. A hírek szerint igen nagyvonalút. A növekedő türkmén és azeri export teljes felvásárlását helyezte kilátásba. Mindehhez hozzátéve, hogy az orosz felvásárlási árak is növekedni fognak.

Ezzel a lépéssel a Gazprom, így Oroszország egyeduralkodóvá válna a térségben. A Nabuccó gázvezetéknek pedig lőttek. Ennek megakadályozására nem más, mint Gyurcsány Ferenc repült a napokban Azerbajdzsánba és Türkmenisztánba. Úgy tűnik, a miniszterelnök most azt szeretné elérni, ha a két ország gázkitermelése a tervezett Nabuccó-vezetékbe ömlene, és így Oroszországot kihagyva látná el Európát energiával – nem mellesleg Magyarországon keresztül.

Gyurcsány-ötlet: Nabuccó-csúcs

A magyar kormányfő, aki úgy tűnik jobban eligazodik az globális energiapolitika útvesztőiben, mint a magyar pártpolitikában, megkongatta a vészharangot: Európa összehangolt fellépését sürgeti, sőt Nabuccó-csúcsot kezdeményez. Ezzel viszont ellentmond eddigi stratégiájának. Ugyan nyíltan csak egyszer (2006 végén az International Herald Tribune-nak adott interjújában) nevezte reménytelen vállalkozásnak a projektet, mégis az eddigi oroszbarát politikája sokak számára egyértelművé tehette a Déli Áramlat támogatását.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyi bizottságában alig egy hete éppen azért bírálták Gyurcsányt, hogy túl engedékeny az oroszokkal szemben. Sőt Roman Kupchinsky, egy biztonságpolitikai kutatásokkal foglalkozó cég szakértője így fogalmazott: „a magyar gázelosztó cégek gyanús kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel és a Gazprommal, továbbá a megtermelt jövedelmekből olyan politikai projekteket finanszíroznak, amelyek közt több Amerika-ellenes propagandát tartalmaz.”

Nem csak gazdaság-, de biztonságpolitika is

Látni kell, hogy az amerikai politika az általuk támogatott Nabucco és az oroszok által preferált Déli Áramlat csatájában biztonságpolitikai kérdést lát. A tengerentúlról nézve ez érthető is. Hiszen a Déli Áramlattal Oroszország eddig is sokszor vitatott „gázcsappal-zsarolás” politikája erősödhet. Az európai országok még inkább függésbe kerülhetnének a Kremltől. Megfordítva; Oroszország nagyobb befolyást szerezne a térségre, mint azt az USA szeretné. A Nabucco viszont elkerülné az oroszokat és a Kaszpi-tenger térségéből hozná a gázt. Ám ha az oroszoknak sikerül megszerezniük a térség teljes gázexportját, nem lenne miért megépíteni a Nabuccót.



Hogy a magas körökből hallatszódó amerikai bírálatok hatására, vagy józan belátásból élesztené fel Gyurcsány a Nabuccó ügyét, nem tudjuk. Ám az idő múlásával egyre inkább úgy tűnik, a miniszterelnök két vasat (két gázvezetéket) tart a tűzben. Neki minden bizonnyal az a célja, mindegy melyik jön, de az Magyarországon vezessen keresztül. Ez valóban stratégiai érdekünk. Ám egyszerre dacolni az USA-val és az Oroszokkal, miközben az Unió is bökdösi a kérdést, nem egészséges.

Kína is megjelent

A leendő Nabuccó-csúcs érdekesnek ígérkezik, bár lehet, hogy megkésett. Medvegyev ajánlata közel van a visszautasíthatatlanhoz. Ráadásul nemcsak Oroszország és az EU van benne a partiban, hanem újabban Kína is. Az óriási energiaéhséggel küszködő ázsiai nagyhatalom szintén igényt tartana némi türkmén gázra. Ezekkel a nagy halakkal kellene megküzdenie a Nabuccó-csúcson az EU vezetőknek, és olyan alternatívát kínálni a térség országainak (egy halom pénz, és komoly politikai gesztusok), amely érdekeltté teheti őket a Nabuccó-ban.

Egy ilyen találkozó tehát komoly nehézségekkel néz szembe már most, felvetése pillanatában is. Ha egyáltalán valódi a szándék. Mert a kiváló taktikai érzékéről ismert kormányfőnek több olyan tervéről is tudunk, mely megmaradt a tervek szintjén. Így lehet, hogy ez a kezdeményezés is csak az amerikai és uniós nyomásra bedobott csont, hogy lássák, ő nyitott mindenre.

A közép-ázsiai térség világpolitikai felértékelődése nyilvánvaló. Látható, a harc ugyan nem vérre megy, de a bőrünkre. Egyáltalán nem mindegy ki fogja diktálni a jövőben Magyarországnak a tempót. És egyáltalán nem mindegy, hogy egy a jövő talán legfontosabb kérdésében, az energiabiztonságban, milyen alapokat tudunk ma megteremteni, kikkel kapcsoljuk össze kikkel szemben az érdekeinket.