Sosem kényeztettem magam

Amikor, még jóval a július 9-i születésnapja előtt felköszöntötték pályatársai és tanítványai a dalszínházban, azt mondta: ha még egyszer kezdené, ugyanezt az utat járná végig Salgóbányától Losoncon, majd Szegeden át Budapestig. Mindig teljes életet élt:

- Csak annyira vigyáztam a torkomra, hogy ne köhögjenek rám, de télen is hűtőszekrényből ittam a vizet. Sosem kényeztettem el magam, rendszeresen jártam úszni, megedződtem. De az előadás napja ünnep volt számomra, délelőtt egy kicsit tettem-vettem a lakásban, aztán kényelmesen megebédeltem, lepihentem. Fél négykor fölkeltem, azután kávét ittam, bementem a színházba, beskáláztam és kezdődhetett az előadás. Ez így roppant egyszerűen hangzik, de kezem-lábam reszketett - meséli sok évtizeden át követett napirendjéről.

Óvodás korában Losoncon az ölébe fogta a macskát és énekelt neki. Meghallotta egy színigazgató, el akarta vinni gyerekszínésznek, de erről akkor még szó sem lehetett. A salgótarjáni polgáriban viszont a kézimunkaórákon már énekelt a társainak.

- A matematikatanárom hívta föl a szüleim figyelmét, érdemes lenne Budapesten tanulnom. Így tizenhat évesen fölvételiztem a Zeneakadémiára, de volt egy idősebb aspiráns, őt választották. Nekem azt javasolták, hogy menjek át a konzervatóriumba, és keressem meg László Gézát. Átmentünk az édesanyámmal. Mivel két copf lógott a fülem mellett, azt hitte, hogy anyám kíván énekelni tanulni. Aztán, hogy meghallgatott, fölvett. Ő az egyik, akinek köszönettel tartoztam, a másik Rubányi Vilmos.

A neves karmesterrel tanulta meg Kodály Székely fonójának Háziasszonyát. Ezzel a számára máig kedvenc szereppel debütált 1955-ben, a Szegedi Nemzeti Színházban.

- Nagyon szeretett, sokat foglalkozott velem és rengeteget gyötört. Nem egyszer sírva mentem haza - tekint vissza. - De neki volt igaza. Kisebb prózai és operett szerepekbe is beálltam, csak színpadon lehessek.

A prózai előadások próbáira is beült, mert izgatta, hogy a színészek miként készülnek föl, hogyan oldják meg a szituációkat.

- Ha volt egy kis időm, moziban ültem, mert minden érdekelt, ami a színjátszással függött össze. Miként lehet a megszemélyesítendő figura tulajdonságai hihetővé, élvezetessé tenni, hogy mégse legyen túlzó, ripacskodásba hajló a megformálás? Az alapelvem az volt: a rosszból is tanulj.

A nagy magyar énekesektől leste el a legfőbb szakmai titkokat, bár kritikus szemmel-füllel figyelte őket. Sok olasz felvételt hallgatott, ebből is igyekezett tanulni. A világhírű itáliai mezzo, Giulietta Simionato volt a példaképe. Meg sem mondhatja, hányszor látta a Trubadúr filmváltozatát, amelyben Simionato éneklte Azucenát.

Az operaházi köszöntésen Sólyom-Nagy Sándor operaénekes azt említette, hogy Komlóssy Erzsébet minden szerepet elénekelt, amit erre a hangfajra írtak. Verdi Falstaffjában elementáris humorú Mrs.Quicklyt keltett életre és szenvedélyes Carment, az Aida Amneriseként, a Poppea megkoronázásában Poppeaként pedig méltóságteljes hősnőket formált meg.

A próbákon mindig teljes hanggal énekelt. Minthogy lámpalázas volt, biztos akart lenni a dolgában, hogy majd az előadáson is menni fog a frázis vagy a magas hang. Számára a "spórolás" gyanús, ha valaki nem mer énekelni, akkor ott valami szorongás lehet a háttérben: a felkészültség vagy az adottság hiánya miatt.

Fölidézi Losonczi György emlékét. Amikor együtt léptek föl, már idős volt, lebegett a hangja, de varázslatos partnernek bizonyult.

- Ő mondta: majd megtudod, mire megöregszel, addigra tanulsz meg igazán énekelni, de már nem lesz mivel...

Nincs hiányérzete, azokban a darabokban, amelyeket a Magyar Állami Operaház a repertoárján tartott, valóban minden hozzá illő szólamot elénekelt. Kár, hogy Ambroise Thomas Mignonját nem adták, azt szívesen eljátszotta volna. A Bizet-kortárs francia komponista művének címszereplője is egy cigánylány. Egyetlen áriáját énekelte egy tévéműsorban, képzelt köré egy szituációt, amihez a honvágyból indult ki.

Nem véletlenül. Ez az érzés akadályozta, hogy külföldön tartós karriert csináljon. Három éves szerződést ajánlottak Kölnben, de csak egyet vállalt, azt is nehezen. Azt mondja, az idegen környezetben a napi munkában nem is volt annyira sikeres, mint mikor csak egy-egy előadásra hívták meg.

És éppen őt jelentette föl egy kolléganője: disszidálni akar! Nem adtak útlevelet, elment Aczél Györgyhöz, engedjék ki. Amikor az Érdemes művész címet megkapta, megint találkozott Aczéllal, nekiszegezte:"No, kinek volt érdemes hinni, a följelentőnek, vagy nekem?"

Egyenes természetű, amit - belátja - nem könnyű elviselni. Mihály András nyugdíjba akarta küldeni, nem ment. Mihály úgy reagált:"Azért sem tűzöm ki előadásra!" "Akkor én meg azért is bejárok a fizetésemért" - válaszolta. Három, lelkileg nehéz év múlt így el, aztán jött Petrovics Emil.

Amikor úgy érezte, hogy már nem tudja azt nyújtani, amit elvár magától, ő ajánlotta föl, hogy nyugdíjba vonul. Lehetővé tették, hogy tanítson, mert valamiféle jövedelemre szüksége volt, a Kossuth-díjas ugyanis nem egészen 10 ezer forint nyugdíjat kapott, a fia pedig még kicsi volt.

Másfél évtized után a tanítást is abba kellett hagynia, mert a dalszínháznak elfogyott az erre szánható kerete. A saját "költségvetését" 2003 óta kipótolja a mesterművész cím, amellyel havi apanázs jár. Néhány növendéke megmaradt, a kedvükért szívesen bemegy az Ybl-palotába. Mostanában Palerdi Andrással foglalkozik, épp oly szigorúan, ahogy anno vele bánt Rubányi Vilmos.

- Jó tanítvány - teszi még hozzá a búcsúzáskor.