Charták

A melegfelvonuláson történt atrocitások után hirdette meg Gyurcsány Ferenc a Magyar Chartát, összerántandó az idegengyűlölet demokrata ellenségeit. Ezt követően néhány nappal Lévai Katalin EP-képviselő, aki maga is saját bőrén tapasztalhatta a melegekkel szembeni előítéletek kitörését, európai szintre kívánta emelni az összefogást. Erről a Charta-kezdeményről is kérdeztük.

A kezdeményezés okaként azt a jelenséget nevezte meg, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem nagyon tud mit kezdeni az elharapózó indulatokkal, ezért szerinte felül kellene vizsgálni európai szemmel a hatályos törvényeket: hol és miként kellene változtatni a jogszabályokon, hogy hatékonyan lehessen fellépni az ilyen atrocitások ellen.

A felvonuláson történteket a képviselő felháborítónak és elkeserítőnek tartja – ebben a kérdésben többé-kevésbé még konszenzus is volt az országban – bár beszélgetésünk időpontjában a korábbi miniszter nem ismerte az erősen megosztott sajtóvisszhangot, csupán a friss bírósági ítéletek híre jutott el hozzá.

Ezekkel sokakhoz hasonlóan ő sem volt elégedett: sem a pár tízezer forintos büntetések, sem a tojások, mint a véleménynyilvánítás adekvát eszközei nem győzték meg – különösen, ha a dobálható élelmiszerbe savat is töltenek, mint legutóbb.

Lenne példa

Lévai Katalin szerint léteznek olyan nemzetközi példák, amikből illő lehetne tanulnunk: ő ezt szeretné szeptembertől a nemzetközi támogatással megtámogatott chartával elősegíteni. Példaként hozta fel az osztrák megoldást, ahol az Eb kapcsán látható volt, mennyire vigyáznak a rendre: közismert huligánokat nem engedtek be az országba, ott nem szabad dobálózni, tilos eltakart arccal ellentüntetni.

Az igazságszolgáltatás hatékonyságával kapcsolatban két jellegzetes álláspont is van az országban (már azon az oldalon, ahol a büntetésekkel elégedetlenek): egyik szerint jók a törvények, csak az alkalmazásuk nem megfelelő, a másik szerint a jogszabályi környezeten is szigorítani kell. Lévai ez utóbbi álláspontot osztja: szerinte is a törvények szigorítása jelenthet megoldást a helyzetre. Úgy látja, a magyar jogrendszer nincs felkészítve az ilyen és ehhez hasonló erőszakos helyzetek kezelésére. Működő nemzetközi példák mentén viszont lehetne változtatni a helyzeten.

Ráadásul a kezdeményezés esélyeit is jónak tartja: mint mondta, a történteknek óriási nemzetközi visszhangja van, ő maga a bizonyos szombat óta folyamatosan nyilatkozik a sajtónak. A kezdeményezésnek tapasztalatai szerint komoly támogatottsága van, számos szervezet jelezte már, hogy csatlakozna a chartához – még úgy is, hogy ez szoros összefüggésben van a gyurcsányi charta-kezdeményezéssel. Szerkesztőségi felmérésünk szerint általában a politikusi jelenlét manapság komoly ellenérzéseket ébreszthet – ezt azonban Lévai Katalin nem tapasztalta. A kérdés ugyanis nem csak a politikusok ügye, mondta – amivel egyet lehet érteni.

Sőt: a politikusok az eddigi tapasztalatok alapján nem is nagyon törekednek arra, hogy kivegyék részüket a munkából. A melegfelvonuláson összesen három aktív politikus (Lévai, Horn Gábor, és Léderer András, az SZDSZ Új Generációjától), és egy visszavonult államtitkár (Szetey Gábor, aki bevallottan maga is a meleg közösség tagja) volt jelen. Ennek oka az EP-képviselő szerint az érthető félelem és aggodalom: a reakciók alapján érthető, ha egy politikus nem vágyik a véleményüket tojással kifejező ellentüntetők elé. A megerősödött szélsőjobb okozta helyzetben egyrészt népszerűségvesztéssel, másrészt komoly fizikai veszéllyel kell annak számolnia, aki a felvonuláson részt vesz. Viszont aki egyszer vállalta, annak végig is kell vinnie az ügyet – magyarázta aktivitását a volt miniszter. A jelen helyzet ugyanis nem csupán a melegekkel szembeni előítéletekről, hanem általában a kisebbségellenes érzelmekről szól: melegek, cigányok és zsidók egyfajta közös ellenségképben egyesülnek (tán ezért is akarnak a skandálók mindenkit a Dunában látni). És ez ellen a kisebbségellenes felfogás ellen mindenképp fel kell lépni – tette hozzá Lévai. Méghozzá egyéb hatásos eszköz híján a jogszabályok adta lehetőségekkel.

Próbáltunk arra is választ kapni, mi lehet az oka a hirtelen fellángolt kisebbségfóbiának – hisz korábban ilyen atrocitások nem voltak jellemzőek a több éve probléma nélkül zajló felvonulásokra.

Miért, hogyan?

A politikusi karrierje előtt társadalomtudósként ismertté vált Lévai Katalin szerint a megváltozott és ellenséges hangulat okait az elfojtottságban kell keresni: a szocializmus évtizedei alatt nem tudtuk feldolgozni a második világháború utáni traumáinkat sem, és a folyamatos kényszeres hallgatás sem tett jót a helyzetnek: hosszú ideig nem lehetett zsidóságról, cigányságról, homoszexualitásról beszélni, az ilyen identitásokat titkolni kellet – ez a trauma érezteti most is hatásait.

A probléma megoldása ennek megfelelően nem is könnyű: még gyerekkorban kellene a gyerekeket megismertetni más kultúrákkal – hisz attól nem fél az ember, amit már ismer. A közös ünnepekkel, illetve egymás megismerésével talán lassan felszámolhatók a mélyen gyökerező, nehezen indokolható gyűlölködő érzések – véli.