Kádár János iránt politikai értelemben éreznek nosztalgiát, vagy szociális, gazdasági értelemben?

A mai magyar társadalomnak jelentős része abban a korban élt, abban a korban nőtt fel. Ők tudják, meg tudják becsülni, hogy mi volt akkor és mi a jelenlegi helyzet. Az emberek azt látják, értik és becsülik, hogy akkor nem lehetett nagyon meggazdagodni, de azért általában volt egy jól elfogadható életszínvonal, az életkörülmények kiszámíthatóak voltak.

Amit jelentős külföldi kölcsönökkel sikerült fenntartani...

Ebben tökéletesen igaza van, 1989 végén 20 milliárd dollárral tartozott Magyarország, s ezt senki sem tagadja. Ennek a pénznek egy része kétségkívül az életszínvonal fenntartására ment. Csak ez úgy van, hogy ha egy ember tartozik egy banknak, vagy egy ország tartozik a külvilágnak, akkor megnézi otthon, hogy ha úgy hozná a sors, akkor van-e mit eladni. Megvan-e a családi ezüst, van-e valami kis tartalékunk. Ha 1989-ben Kádár János kinyitotta a páncélszekrényét, akkor ott látta a családi ezüstöt: ott állt a magyar ipar, a magyar nagyvállalatok, a nemzetközileg elfogadott magyar mezőgazdaság, a megépített lakótelepek. Ha ma Gyurcsány Ferenc kinyitja a páncélszekrényét, akkor abban nincs semmi. Viszont van 170 milliárd amerikai dollár adósság.

Az önök honlapján fent van egy videó, amelyen az Önt kérdező hölgy konzekvensen kommunistázta a Munkáspártot. Tulajdonképpen önök milyen értelemben kommunisták, hogyan állnak az olyan dolgokhoz, mint forradalom, vagy tudományos szocializmus?

Igen, mi kommunisták vagyunk, ami nagyon egyszerűen ma azt jelenti számunkra, hogy nagyon utáljuk azt, hogy nem dolgozhat mindenki, aki akar, utáljuk azt, hogy a pénz az úr ebben az országban, utáljuk azt, hogy a gazdagoknak mindent szabad, a szegényeknek meg semmit. Kommunisták vagyunk, mert ezen változtatni akarunk. Azt gondolom, hogy sok ember gondolja ezt. Ma ennél többet nem is kell mondani, kitaláció lenne, ha elkezdenénk azon törni a fejünket, hogy mi lesz majd kétszáz év múlva, vagy elkezdenénk azon vitatkozni, hogy mi volt száz évvel ezelőtt, vagy akár csak mi volt hatvan évvel ezelőtt. Én azt gondolom, hogy mindenkinek kell, hogy legyen egy alapállása. Mi a dolgozó ember fejével gondolkodunk, és ezért valljuk magunkat kommunistának. Változásra van szükség. Ma a változás útja nem a forradalom Magyarországon, ma a változás útja, hogy rákényszerítjük a hatalmat, hogy változtasson. Nem a gazdagoknak kell a politikát csinálni, hanem engedni kell ma annak a 9 millió embernek is, aki ebben az országban nagyon nehéz körülmények között él.

Azért is kérdeztem ezt, mert a Munkáspárt nekem inkább egy radikális szociáldemokrata pártnak tűnik, nem kommunistának.

A kommunista párt nem az, aki ma kiírja a zászlajára, hogy csináljunk forradalmat, miközben tudjuk, hogy nem lehet. Ma nem ilyen időket élünk. A Munkáspárt nem a kapitalizmusban látja Magyarország jövőjét. Egy másfajta társadalmat akarunk. Nem holnap, nem holnap után, de be fog következni. Mi nem vagyunk szociáldemokraták, a szociáldemokrácia elfogadja a kapitalizmust. Sőt, a mai már építi is a kapitalizmust. Mi nem akarjuk építeni a kapitalizmust.

Arról pár szót mondana elnök úr, hogy egészen pontosan milyen társadalmi modellben gondolkodnak?

A mai kapitalizmusban azt látjuk, hogy mindent a pénz és a tőke diktál, ezen akarunk változtatni. Ha azok döntik el a politikát, akiknek a kezében van a gyár, meg a föld, a tulajdon, a bankok, akkor ezen változtatni kell. Mi olyan társadalmat akarunk, ahol a bank, a gyár, a föld a társadalom egészének érdekeit szolgálja, és a közösség tulajdonában van. Hogy ez a közösségi tulajdon milyen lesz, azt majd az idő megmutatja. Azonban mindenképpen azt szeretnénk, hogy az embereké, a közösségeké legyen ez a tulajdon. Mi azt akarjuk, hogy ez egy demokratikus társadalom legyen, szólhassunk bele. Mai világban már a számítástechnika birtokában akár minden nap lehetne népszavazást tartani, mégse tartunk. Mi azt akarjuk, hogy a demokrácia közvetlen legyen, minden ember aktív részese legyen, interaktív legyen. Nem úgy, mint ma, hogy négyévenként elmehetek és szavazhatok valamelyik mosóporra. Olyan társadalmat akarunk, amely védi a környezetet. Ma a kapitalizmus nem védi. Ha a tőke érdeke az, hogy idehozzák a szemetet, akkor idehozzák a szemetet. Nem vagyunk képesek Magyarországot megvédeni a környezeti pusztításoktól. S még valami: békés szocializmus akarunk mi. 20 évvel ezelőtt azt sem tudtuk, mi az a háború, azóta már a harmadik háborúban vagyunk – Jugoszlávia, Irak és Afganisztán esetére gondolok.

Orbán Viktor tusnádi fellépése apropóján kérdezem, hogy milyen a Munkáspárt viszonya a határon túli magyarsággal?

Nagyon sajnálom, hogy a határon túli magyarok ügye a nagy politikai pártoknak a kisajátított területe. Mi igyekszünk tartani a kapcsolatot a külföldi magyarokkal, én is megfordulok Romániában, Erdélyben, a Vajdaságban, még Szlovákiában is. Igyekszünk meggyőzni az embereket arról, hogy nagyon fontos a magyar nemzeti érdekeket megvédeni, de még valamiről szó van. Nem csak a szlovák ellen harcol a magyar, hanem a saját munkás érdekeiért is harcol a szlovákiai, felvidéki magyar dolgozó, magyar munkás. Mi egyébként nagyon magyar pártnak tartjuk magunkat, s ez az elmúlt időknek egy lényeges változása. Azt mondjuk, hogy védjük meg a magyar nemzeti érdekeket. Azzal, hogy Magyarország engedte, hogy a románok az Európai Unió tagjai legyenek, NATO-tagok legyenek, ezzel lemondtak arról, hogy a magyar nemzeti érdekek ebben az országban érvényesüljenek. Hasonló lesz Szerbiával is, Szlovákiáról már nem beszélve. Azt gondolom, hogy nagyon sokat beszélnek a parlamenti pártok a külföldön élő magyarokról, kihasználják a saját belpolitikai érdekeikben, a valóságban azonban keveset tesznek értük. Vagy semmit.