- Az én feladatom a némafilmek felkutatása, és katalogizálása. Sajnos ezeknek az alkotásoknak közel 95%-a elveszett, mivel akkoriban még nem tartották fontosnak a megőrzésüket. Szerencsére az akkori sajtóban megjelent híradások alapján elég sok filmről tudunk, sőt fotókat is találtam szép számmal.
A mostani állomány, amely rövid szkeccseket is magába foglal, 39 teljesen, és 37 részben vetíthető kópiából áll. Akkoriban nagyjából 600 játékfilmet készítettek. Sajnos az is előfordult, hogy a leforgatott film nyersanyagára néhány vetítés után újabb alkotást vettek fel.
Az akkoriban leforgatott nagyjából 360 játékfilmből jelenleg a 80%-a van meg, és körülbelül 20%-ot kell még megkeresnünk. Ebben a munkában az is segítségemre van, hogy ennek a mennyiségnek egy jókora része töredékesen megvan. Különböző cseréknek, és lelkes gyűjtőknek köszönhetően jónéhány olyan felvételünk van, amelyen néhány percnyi jelenetsor szerepel egy-egy filmből. Sokszor az is előfordul, hogy a megtalált film bemutatásra teljesen alkalmatlan, ilyenkor igyekszünk legalább abban az állapotban stabilizálni a minőségét.
A néma- vagy a hangosfilmek felújítása volt-e a nehezebb feladat?
A némafilmeknél több esetben kockánként kellett az anyagot feljavítani. Képzelhetik, micsoda munka volt, hiszen egy másodperc rendbetételéhez több, mint harminc képkockát kellett egyenként rendbe hozni. Még nehezebb, ha a tekercs zsugorodott vagy rongálódott. Ilyenkor el kell döntenünk, hogy mi legyen az adott képkockával. Amennyiben digitális vagy más formában megmenthető, úgy megtesszük, de ha menthetetlen, viszont a film többi része használható, fel kell azt áldoznunk.
Külön történet a film hangjának restaurálása.Egyik nagy munkánk a ’40-es évek elején, Tolnay Klári főszereplésével készült „Tiszavirág” című alkotás volt. A kópia legnagyobb részében nem volt hang, viszont rendelkezésünkre állt a teljes szövegkönyv, így nem kellett szájról olvasni a szereplők szövegét. Szerencsénkre a munka kezdetén még élt Tolnay Klári, aki örömmel vállalta el, hogy leszinkronizálja a fiatalkori énjét. Amikor készen lett a munkával, a számítógép segítségével „visszabutítottuk” a szöveget, hogy hangzásában is beleilleszkedjen az eredeti környezetébe.
Színes köntös
Vagy beszélhetnék a Beszélő köntös újraszínezéséről is. Ezt a filmet csak részben forgatták színesben. Ennek részben anyagi, részben technikai korlátjai voltak. Az azóta eltelt időszakban megpróbálták felújítani, de akkor az egyszerűség kedvéért az egészet elszíntelenítették. Mi igyekeztünk ezeket a színeket újra visszahozni. Sajnos azt nem tudjuk, hogy az eredeti nyersanyagon megjelenő színek milyenek voltak. Mert, például a zöldnek is rengeteg árnyalata van. Éppen ezért csak arra tudtunk figyelni, hogy az elkészült képek színhelyesek legyenek.
Vett egy nagy levegőt, majd a kolléganőjére nézett, aki egy pillanat alatt átvette a szót.
- Nekem könnyebb a helyzetem, mint Gyöngyinek, ugyanis az 1945 és ’89 közötti játékfilmek szinte teljes állománya megvan és a rendelkezésünkre áll – számol be Fazekas Eszter a munkájáról. - Körülbelül 300 nagy és kisfilmről van szó ebből az időszakból. Itt a legsürgetőbb feladatunk az 1954 előtti alkotások átmentése volt, ugyanis addig az esztendőig nitro alapú nyersanyagokra dolgoztak, amelyek mindenféle hőhatására könnyen lángra kaptak. Így először ezeket mentettük át biztonságos formára, majd jöhettek a többiek. Itt elsősorban a fakulásokkal kellett felvennünk a küzdelmet. Főleg a hetvenes években gyártott színes filmek kezdtek rohamosan elszürkülni. Megkerestük a még élő operatőröket, akik az adott filmet forgatták, és megbeszéltük velük azokat a technikai paramétereket, amiket a forgatáson használtak. Aztán fénymegadó és számítógépes szakemberekkel, megpróbáltuk a tekercsből előcsalogatni az eredeti színeket. Tehát nem újra színeztük a filmet, hanem az eredeti színét igyekeztünk újra felerősíteni.
A döntés súlya
Mi alapján válogatják ki a restaurálandó alkotásokat?
Elsősorban az állapotuk a legfontosabb. Olyan nem fordulhat elő, hogy anyagi problémák miatt egy film véglegesen elveszti a színét, a fényességét és nem lehet többé vetíteni. Ezután kerülnek előtérbe a valamiért népszerű alkotások, mert ezekre könnyebben tudunk pénzt szerezni. Rendszeresen dolgozunk tévés gálákra, sőt résztveszünk kifejezetten restaurálási fesztiválokon is. 1989 óta van lehetőség folyamatos mentésre és felújításra, így azóta kapunk minden évben támogatást erre a feladatra. Minden munkánál arra törekszünk, hogy az eredetihez leginkább hasonlító technikával dolgozzunk. A legmodernebb eszközöket csak a legvégső esetben vetjük be.
Néhány szobával arrébb dolgozik éppen egy filmen Kurucz Márton kollégám, így nála lehetőségük van a tényleges munkába is beletekinteni.
A szeletelt filmtekercs
Nem túl barbár dolog az ilyen értékeket, így szabdalni?
A látszat ellenére nem véletlenszerűen vágtam bele a tekercsbe – hangzott a válasz. - A feladataim között nemcsak a kész alkotások restaurálása tartozik. Minden olyan dokumentumfilm, híradórészlet vagy bármilyen töredékes filmfelvétel, amely fellelhető, fontos, hogy megmaradjon az utókornak. Jelenleg éppen régi magyar színésznagyságok próbafelvételeit gyűjtöm sorra, pusztán a megőrzés céljából. Viszont nagyon szórakoztató látni az évtizedes sztárokat, akik néha nehezen birkóztak meg egy-egy feladattal.
Amíg ezt mesélte folyamatosan csattogott az ollója, majd ragasztót vett elő, és a levágott darabokat az asztalon fekvő nagy tekercs végéhez ragasztotta. Csak úgy kézzel! Én azt hittem, hogy ezeket már mindenféle modern szerkentyűkkel, computerekkel végzik, de nem. Persze kiderült, hogy vannak a munkának olyan része is, amikhez kellenek azok a kütyük, de elég sokszor veszik igénybe a hagyományos eszközöket.
Aztán persze kiderült, hogy az igazi értékmegőrző munkának ez csak egy kicsi része. A komolyabb munka a filmek felkutatása, megtalálása. Megtudtam, hogy egy tekercs restaurálása ötvenezer, egy kópia körülbelül ötszázezer forintba kerül. Ez nem kevés pénz, főleg hogy egy évben több száz méternyi filmet újítanak fel.
Gondoljunk csak bele, hogy milyen szellemi értéket képviselnek az 1924 és ’89 közötti filmhíradók tömegei. Bennük vannak nemcsak a világpolitika, a világháború minden szörnyűsége, de az azt követő békeévek legapróbb mozzanatai is. Ez szerintem jobb, mint egy alapos történelemkönyv. Néhány tízezer órányi híradó és az érdeklődő a 20. század minden fontos, és kevésbé fontos pillanatáról tudomást szerez. Szerintem ez baromi jó dolog!
Persze állam bácsinak ez nem fontos, mert azt is megtudtam, hogy ezeket a felújítási munkákat nem finanszírozza, hanem különböző pályázatokon kell összeszedniük, ami ugye csak azután lesz biztos, hogy megkapták a pénzt. Szóval nem egyszerű a helyzetük, de nem akarok siránkozni, mert aztán láttunk még csodákat!
