Erről eszembe jutott, hogy nálunk is létezik egy hasonló intézmény, amelyet Nemzeti Filmarchívumnak nevezünk. Kíváncsi ember lévén, elhatároztam, hogy „felderítem magamnak” az intézményt, és annak történetét.

Csúnya betonkocka

Amikor a Budakeszi úti épület elé értem egy kicsit meglepődtem, mivel a hallottak alapján egy kastélyt vagy valami hasonlót képzeltem el. Ehelyett viszont egy nagy betonkockával találtam magam szemben. Bár a ház nem a legszebb, de ezzel nem foglalkoztam. Gondoltam, a lényeg nem a külsőben, hanem a téglafalak mögött van elrejtve. Amikor beléptem a bejárati ajtón, eszembe jutott, hogy ezen a néhány száz négyzetméteren az elmúlt évszázad minden rezdülése, fontos és kevésbé fontos pillanatai megtalálhatók. Sőt nem csak megtalálhatók, hanem többféle formában dokumentálva is vannak. Már a nagy előtérben, a portás néni környékén is látszódnak finom relikviák. A fal mellett egy század eleji vetítőgép fogadott. Mellette Fejes Katalin, az intézet sajtófelelőse állt.

A történelem vihara

Tőle megtudtam, hogy a második világháború után a korszak egyik legfontosabb filmtudora, Balázs Béla úgy érezte, hogy a kezdetek óta leforgatott több millió kilométernyi filmanyag eltűnik a történelem viharában, ha nem próbálják mihamarabb összegyűjteni, és a jövő számára megőrizni azokat. Ráadásul az akkori elképzelésébe még a színháztudomány írott emlékei is beletartoztak. Arra gondolt, hogy létesíteni kellene egy gyűjteményt a „mozgókép és színháztudomány megőrzésére”. Az éppen az államosítás lendületében lévő pártvezetés tagjai gyorsan rekvilálták az ötletet és 1957-ben megnyitották a Színház és Filmtudományi Intézetet a budapesti Stefánia úton. A nagy lelkesedés és a helyszűke hamarosan szakításhoz vezetett. 1959-ben a filmesek új helyszín után néztek, s így értek a Budakeszi útra, ahol megtalálták állandó otthonukat. Persze az irány nem volt véletlen, mivel a filmlaboratórium már ott székelt. Meg persze az sem lehetett elhanyagolandó, hogy nem messze tőle volt a Pasaréti Filmgyár illetve a Pannónia Szinkronstúdió is. Így igazi filmes háromszög jöhetett létre.



Majd a budai

Miután felépült az új épület, a Stefánia úton maradtak a tudományos kutatómunkával foglalkozó szakemberek, illetve a könyvtár és a gazdasági vezetés. Az archívátorok pedig az új helyükön folytatták a munkájukat. ’97 óta már csak a kutatók kutatnak a pesti oldalon az összes többi szervezeti egység már a Hűvösvölgy fölött található egy helyre összpontosítva. Az intézmény neve 2000 óta Nemzeti Filmarchívum.

- Az ötvenes évek óta a mindenkori Filmintézet igazgatója folyamatos beszámolóval tartozott az éppen illetékes miniszternek – mesélte a sajtófőnök. - Minden fontos lépést, vásárlást vagy komolyabb döntést egyeztetni kellett a felső vezetéssel. Abban az időszakban is ugyanolyan fontos volt a filmmegőrzés, mint most. Viszont a szocializmus legszebb éveiben csak az ideológiával megegyező alkotások kerülhettek a széles nézősereg elé. Viszont a letűnt világ mozijait is értéknek találták, így ezeket is folyamatosan gyűjtötték. Ráadásul a játékfilmek mellett a dokumentumfilmek, illetve a híradók is egyre nagyobb helyett kértek az intézet gyűjteményében. Ez utóbbiak a kilencvenes évek végén költöztek fel a hegyre, amikor mindenféle ésszerű megfontolás mellőzésével lebontották a Könyves Kálmán körúton állt filmgyárat.

Az alapvető szükségletek

Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek közbe.

Az intézmény fenntartását mennyire támogatják a mindenkori kormányok?

Az alapvető szükségleteket finanszírozzák, mint a rezsi, a fizetések, de az összes többi pénzt pályázatok útján kell összeszednünk. Mivel az archívum a közgyűjtemény besorolást kapta, így a gazdálkodásunkat is nagyon alaposan kell terveznünk, hogy a rendszeres ellenőrzések ne találjanak semmi kivetnivalót.

Milyen lehetőségeik vannak a technikai felszereltség fejlesztésére?

Folyamatosan igyekszünk a gépparkunkat fejleszteni, igyekszünk a számítógépes adatbázisunkat is bővíteni, de minden ilyen elképzelésnek gátat szabnak az anyagi kereteink.

Csak szakmabeliek jöhetnek ide, vagy bárki, akit érdekelnek a filmek?

Minden érdeklődő előtt nyitva van az intézmény. Rendszeres látogatóinknak számítanak a különböző főiskolák, egyetemek hallgatói, akik a felkészülésüket itt egészítik ki a szükséges információkkal. Megismerkedhetnek a magyar és a külföldi filmgyártás történetével, vetítőnkben akár meg is nézhetnek egy-egy olyan filmritkaságot, amelyeket mozikban nem lehet megtalálni.

Van kapcsolatuk a külföldi archívumokkal?

Elég sok külföldi intézménnyel ápolunk jó viszonyt. Ez mindannyiunknak fontos, hiszen a saját filmjeink megmentésében a társországok intézményei is hathatós segítséget nyújthatnak.

Hogyan?

Többször kerültek elő magyar alkotások külföldi archívumok polcairól. Ezeket igyekszünk jutányos áron megszerezni, de ugyanígy a nálunk talált, és egy idegen országban készült filmeket is megpróbáljuk az anyaországába visszajuttatni. Ezen felül is rendszeresen találkozunk, beszélünk az intézmények munkatársaival, hogy viszonyunk minél szorosabbá válhasson.

Szeretnék jelentkezni

Hogyan lehet ide bekerülni, milyen végzettség vagy tudás kell a felvételhez?

Jelenlegi munkatársaink közül nagyon sokan jöttek a filmlaboratóriumból, akik ott szerezték meg a gyakorlati tudást. Ezt aztán itt, „házi tanfolyamon” igyekeznek a gyakorlatban tovább adni a fiatalabb kollégáknak. Így igyekszünk generációról-generációra átörökíteni a tudnivalókat. Ráadásul a nálunk lévő technikák egy része már csak itt működik, így ezek kezelését csak itt lehet megtanulni.

A sajtó munkatársai milyen érdeklődést tanúsítanak az archívum iránt?

Rengeteg telefonhívást kapok nap, mint nap. Nemcsak a televíziók, de az újságok és a rádiók munkatársai is szeretnék információhoz jutni egy-egy filmmel kapcsolatban. A médiában naponta bukkannak fel olyan filmek vagy információk, amelyekkel kapcsolatban igénybe vették a mi segítségünket is.