A „közlekedési rendőr”

Míg sétálunk, észreveszem, hogy az egyik szobában, egy kedves fiatal hölgy, Marczé Brigitta, diszpécser jegyzetel egy papírra valamit. Kiderül, hogy az ő feladata, a beérkező rendelések intézése, végrehajtása. A fiatal diszpécser munkájának nagyrésze a közlekedési rendőréhez hasonlítható. Naponta több esetben érkeznek telefonok, írásos kérelmek, amelyek egy-egy kópiát vagy annak részletét szeretnék felhasználni.

Ezek a tekercsek kartonozva, és szépen besorozva várják, hogy rájuk essen a választás. Ők irányítják a kópiamozgásokat. A munkájukat 2000 óta computerek is segítik, de az adatbázist még nem sikerült teljesen számítógépesíteni.

Csodák márpedig vannak

Nem messze tőle találkoztam egy középkorú úriemberrel, Újhegyi Gyula filmtechnikussal, aki igazi „csodák”-at ígért. Ahogy beléptem a munkahelyére rögtön vissza is ugrottam tizenöt-húsz évet. A terem ugyanis tele volt olyan vetítőkkel, és egyéb berendezésekkel, amelyek legtöbbje már inkább múzeumba, mint egy archiváló stúdióba illett volna. Én, legalábbis így gondoltam, ám ő nem így vélekedett.

A körülöttem lévő szerkezetek legtöbbje még a magyarfilmgyártás fénykorából, a 60-as 80-as évekből való – világosít fel Újhegyi Gyula. Az én feladatom, hogy a hozzánk beérkező többé-kevésbé használható filmeket, megpróbáljam meggyógyítani. Sok olyan alkotást kapunk, amelyeknek csak egyik része nézhető, vagy olyan formában készült el, amelyet ma már nem vetítenek. Előfordulhat, hogy egy film részletei különböző kópiákról szedhetők össze, hogy egyben vetíthetővé váljon az alkotás. Ez az aprólékos munka is rám vár.

Mozifilmet is fel tudnak támasztani ezzel a technikával?

Főleg a televízióban való vetítésre tudjuk az alkotást használhatóvá tenni. Tudják, ez a feladat akár hetekig, hónapokig is eltarthat. Nemcsak hatalmas türelem, de éles szem is szükséges a munkához. Ráadásul minél több filmet ismer az ember, annál könnyebben tud egy-egy filmrészletet beazonosítani.

A feladatunk egyik legfontosabb része, hogy az adott filmet olyan nyersanyagra próbáljuk átmenteni, amely a legközelebb áll ahhoz, amire eredetileg leforgatták. Vagyis nem a digitális forma a legelső ami eszünkbe jut, ehhez az eszközhöz csak akkor nyúlunk, ha már semmilyen más eszközzel nem tudjuk a filmet tartósítani.

De, hiszen a DVD korában már másfajta nyersanyag nem lehet népszerű? Mégis, melyik a legtartósabb filmhordozó?

Akármennyire meglepő, de a második világháború után gyártott filmtekercsek tartósabbak, mint a mostani CD-k vagy DVD-k. A háború előtti időszakban gyártott kópiák tűzveszélyes anyagot is tartalmaztak, de az ötvenes évektől már kiküszöbölték ezt a hibát. Az azóta forgatott kópiák nagy része megvan, csak karcosak vagy halványak, de legtöbbjük újraéleszthető. Itt, ugye a filmet, ami egy mágnesszalag, egy fej előtt húznak el a vetítés alatt, s ha ezt sokszor ismétlik, akkor a szalagon lévő kép elkopik. Viszont a mostani digitális eszközöknél, ahol ugyan a fizikai kapcsolat nem ilyen erős, de maga a hordozó sokkal sérülékenyebb.

A jövő persze az interneté és a számítógépeké. Amikor már nem lesz szükség a filmmegőrzéshez a fizikai nyersanyagra, akkor lehet majd egy-egy alkotásnak a leghosszabb élettartamot biztosítani. Ráadásul, az ilyen formában történő lejátszások sem fogják a film élvezeti értékét csökkenteni.

(folyt.köv.)