Struggle for life
Lassan már megszokjuk, hogy csapataink nemhogy a tavaszt, de már az őszt sem nagyon érik meg a nemzetközi foci kupákban. Az idei felvonás viszont már több mint egy hónapja tart, s még a négyből három csapatunk versenyben van. Elvben. A valóság azonban sok
2008. augusztus 2. szombat 08:00 - Gedei Szilárd
Előre is bocsánatot kérek.Tényleg nem szeretném, ha okvetetlenkedésnek tartanák, de vitatkoznék azzal a szkeptikus megállapítással, hogy a magyar foci olyan helyzetben van, hogy minden apró sikert meg kell becsülnünk. Ha nyer az aktuális magyar nemzetközi kupa induló a selejtező első fordulójában, sok helyütt azonnal megemelkedik a futball-láz hőmérő, hogy majd szét robban. Mindegy, hogy ki az ellenfél, teljesen lényegtelen, hogy éppen kazah, grúz, ciprusi, vagy lichtensteini nevenincs alakulat ellen kell szerepelnünk. Évről évre ugyanazokat az igazi magyar koreográfiákat követik el – íme a variációk több szólamra (ha úgy tetszik a „Rekviem a magyar fociért” hangverseny alternatív kupaszólója)!
Első. S egyben a legkellemetlenebb. Ez akkor jön elő, amikor a Soproni liga lelátóduzzasztóan gyilkos játékával felvértezett aktuális BL, vagy UEFA Kupa selejtezős gárdánk rögtön az első körök valamelyikében alulmarad valamely törpe-, vagy évtizedekkel elmaradott szovjet utódállammal szemben. Rabotnicki. MTZ Ripo Minszk. Vagy éppen FC Vaduz. Igazán veretes névsor, nemde? Viszont ha a kedves olvasó már túltette magát az elmúlt évek kupakudarcain, melyek szeretett csapatainkat érték, s már nem ébred verejtékben úszva, miután a lichtensteini kupagyőztesről álmodott, érdemes kinyitni a szemét és körbenézni, milyen futballkultúrában is élünk, mi magyarok. Csak erős idegzetűeknek!
Második. Kétségkívül fogyaszthatóbb, mint az első. Nem kell hozzá megváltani a világot, de az első körön át kell jutni. Ha ez megvan, jöhet egy közepes ellenfél és akár pechkel, akár csont nélkül ki kell esni. (Akár a Honvéd egy hete a Sturm Graz ellen). Ha ez megvan, na akkor tökéletes a koreográfia végrehajtása. Lehet nyilatkozni, hogy „nem volt szerencsénk”, meg hogy „szerencsétlenek voltunk”, esetleg azt, hogy „az ellenfél szerencsésebb volt”. Vagy csak szimplán beismerni, hogy jobb volt az ellenfél. Elfsborg. NK Zagreb. Sturm Graz. Van, hogy bizakodás, néha reménykedés. Aztán meg az sem, csak a tudat, hogy ismét nem sikerült a selejtezőkből kivergődni. De legalább lehet programot csinálni a kora őszi estékre, és nem kell figyelni a sorsolást sem.
Harmadik. A lehetetlen küldetés. Amikor maga a Jóisten jön el hozzánk egy dúsgazdag élklub képében. Aztán hogy két sima zakó lesz-e belőle, vagy véletlenül beüt a „Koplárovics-effektus”, s az egyik meccsen sikerül a csoda, melynek esernyője alá néhány évig be-beállhat az aktuális kupakiesőnk, az csak az ellen kedvén múlik. Meg a mi szerencsétlenségünkön. Itt van mondjuk a Fenerbahce esete a rutintalan MTK-val. A török élcsapat annyit adott ki magából, amennyi elég volt a biztos és kényelmes előny kiépítéséhez. Se többet, se kevesebbet.(Egyes helyeken ezt profizmusnak hívják.) Persze még hátra van a visszavágó, s bármi megtörténhet, de ezt én is inkább csak úgy meggyőződés nélkül írtam le.
Negyedik. Amikor először a kiscsapatot, aztán a közepest, majd végül a sztárgárdákat is halomra verjük. Felettébb ritka eset, de a történelemben azért volt rá néhány példa. Elég, ha csak annyit mondok, Videoton, 1985. Mostánaban ugyanis hiába keresnénk rá példát. Azt is mondhatnánk, ez a mai magyar foci sience fiction esete. De képzeljük csak el a képet, amikor Hrepka Ádám a harmadik gólja után Robi Carlos lesüti kopasz fejét és úgy bandukol le a Hungária körúton a pályáról. A török vendégszurkolók meg inkább felállva megtapsolják az ifjú MTK-s srácokat, Luis Aragones pedig egyenesen térdreborulva könyörög Garami József előtt a győztes taktika részleteiért. Vagy van jobb, a törökök a szégyenteljes vereség után gyorsabban hagyják el az MTK stadionját, mint Dugovics Titusz a várfalat. Remélem önök is látják a lelki szemeik előtt, ahogy a törökök végső elkeseredettségükben buszukkal a rossz irányba indulnak és Ferihegy helyett Gül baba türbéjénél kötnek ki – s ha már ott vannak, végső szégyenükben magukat Allahnak ajánlják és beköltöznek a türbébe. Ott fogja őket az álom utolérni, ahogy az elkunyizott MTK-sálakba tekerik magukat Gül baba padlóján.
Ötödik. Ez csak elvben létezik, a legfiatalabb generációk nem is ismerhetik. Néhány éve állítólag egyszer már előfordult, amikor a Fradi bejutott a BL főtáblára. 1995. Ajax. Felejthetetlen. A mostani csapatoktól azonban ne várjuk. Se az ETO-tól, se a Lokitól. Előbbi ugyanis a Stuttgartot, utóbbi pedig a svájci Young Boys csapatát kapta ellenfeléül a következő selejtező fordulóban.
Hát döntse el ki-ki maga, melyik szólam a legvalószínűbb ezeken a meccseken.
Én nem is merek belegondolni. Inkább csak beteszem a füldugómat és leheveredek a türbe aljában – jó vastag MLSZ zászlóba burkolózva.