Hitler az utolsó tanú szemével

Miközben - ellentétben a szemtanúk számának rohamos csökkenésével - az érdeklődés változatlanul óriási az akkori események iránt. Amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung május elején beszámolt a Hitler elleni 1944-es merényletet végrehajtó csoport utolsónak életben maradt résztvevőjének, Philipp von Boeselager bárónak a haláláról, a közvélemény "leszámolt" az egyik legutolsó tanúval. De nem az utolsóval, amint azt egy a közelmúltban megjelent könyv bizonyította.

A szerző ugyanis valóban az "utolsó tanú", aki könyvének is ezt a címet adta. Annak ellenére, hogy Rochus Misch, aki július végén töltötte be 91. életévét, nem volt a Führer vezérkarában, nem volt közeli munkatársa, ő csak Hitler hírhedt berlini bunkerének "telefonközpontosa" volt. Mint könyvében korrekt módon be is vallotta: telefonkezelő, postás és nagy ritkán testőr volt csupán.

Talán ezért is van az, hogy a könyv - legalábbis a kritikusok szerint - nem sok újat tartalmaz, Misch magánélete pedig keveseket érdekel. A szerző jobbára nem is ír másról, csak arról, hogy az utolsó hónapok fő történéseit hogyan élte meg a bunker telefonosa, azaz a személyzet egyik
 legalárendeltebb tagja, illetve ő hogyan látta Hitlert. Miközben még csak nem is volt a Führer közvetlen közelében, mint például az egykori segédtiszt, a 2003-ban, 86 éves korában elhunyt Otto Günsche, aki állítólag saját kezűleg égette el a diktátor holttestét. Vagy éppen a náci diktátor személyi titkárnői, Gerda Christian, majd az őt felváltó Traudl Junge, akik éveken keresztül hűségesen szolgálták Hitlert.
Ráadásul az említettekével ellentétben Misch szolgálati idejében egyetlen olyan alkalom sem volt, amelyek során valóban közeli viszonyba került volna egykori főnökével. Miközben a segédtiszt, a titkárnők és mások visszaemlékezései évek vagy évtizedek óta rendelkezésre állnak.

Mindennek ellenére Rochus Misch Az utolsó tanú című kötete azonnal bestseller lett a Der Spiegel "illetékes" listáján. Berlinben az emberek sorba állnak a könyvért, amelynek varázsa aligha a tartalom, hanem az, hogy a szerző ténylegesen a legutolsó tanú.