„Bocsánat, nagyon nagy zaj van a csarnokban, ezért muszáj volt kijönnöm a levegőre, tessék hallgatlak!” – hogy is kezdhette volna másként beszélgetésünket Aján Tamás, aki többek között a NOB, a MOB, illetve a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magas rangú tisztségviselőjeként tartózkodik Pekingben, a világ ideiglenes „fővárosában”. Valósággal olvassa gondolatainkat, s már hadarja is: az egész világ kezdettől fogva nagyon nagy rendezést várt Kínától. Szerinte sohasem volt és nem is lesz olyan olimpia, amellyel kapcsolatban ne merülne föl számos kritika, negatívum. Így volt ez Peking esetében is. (Emlékeztet az olimpiai láng körüli botrányokra, a Kínát ért politikai támadásokra, a levegőszennyeződéssel kapcsolatos félelmekre.) Azonban a házigazdák eddig szerencsére rácáfoltak ezekre a hangokra és fantasztikus teljesítményt nyújtanak.

A siker titkáról

Mi lehet a siker titka? Aján szerint az, hogy a kínaiak (az előző játékokat rendező görögökkel szemben) nem vesztegették a felkészülésre kapott hét esztendőt, s pontosan mérték fel, melyek azok a sarokpontok, melyekben feltétlen meg kell felelniük a nyugati világ elvárásainak. (Fájdalom, egyes emberjogi kérdésekben továbbra is igen merevnek tetszik a pártállami vezetés – a szerk.) S a rengeteg szellemi, fizikai és nem utolsósorban anyagi ráfordítás Aján szerint kamatostul térül meg Kína számára. Aján várakozásai szerint nem csupán a kiadások tekintetében lesz csúcstartó a Pekingi olimpia, hanem a bevételekében is. Azt szokták mondani, hogy a játékok legalább 20-25 évvel előre viszik a rendező országokat. A sportvezető szerint Kína esetében mindez úgy módosul, hogy mintegy „grátiszba” még a politikai rendszer, a gazdaság, a kulturális és sportélet is automatikusan felfrissül, átmosódik.

A pekingi környezetről

Aján Tamás állítja: akinek van akkora szerencséje, hogy körbenézhet most Pekingben, abban még a gondolat sem merült föl, hogy nincs elegendő zöldfelület a városban. Bármerre jár az ember, mindenütt friss virágokat, újonnan ültetett platánokat lát, és nem győz ámulni, mert nem ám holmi csemeték ezek, hanem legalább tíz évesek. Ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a szállodák, hotelek minősítésére gyenge kifejezés az európai szint emlegetése…

A közlekedésről

A magyar csapat élenjárója rendkívül empatikusan (és tegyük hozzá szerényen) közelíti meg ezt a kérdést. Belátja, könnyű úgy dumálni, hogy az ember ül egy légkondicionált, full extrás Audi A6-osban, egy angolul beszélő hostess és egy profi gépkocsivezető társaságában. Azért megosztja tapasztalatait: a kínai erőfeszítések a közlekedés terén is megmutatkoznak. Az ő szállodájuk alatt például van egy akkora föld alá süllyesztett parkolóterminál, amely ha történetesen Budapesten lenne, egy fél kerület ilyen irányú gondjait megoldaná. Megítélése szerint jó a közlekedés, szállítás a városban, csakúgy, mint az attól kissé távolabb fekvő olimpiai faluban – panasz eddig legalábbis onnan sem érkezett.

A rendről

Aján Tamás állítja: annyi katonája egész Magyarországnak nincsen, amennyit a megnyitóünnepség napján a szállodától a stadionig látott. Tíz méterenként álltak a milicisták az út két oldalán díszegyenruhában, hófehér kesztyűben egymás kezét fogva. Érdekes látvány lehetett… Cserébe viszont rend volt és van a kínai fővárosban. Aján szerint, mint mindennek, ennek is két oldala van: egyfelől nyilván nem túl bizalomgerjesztő érzés a pártállami hadsereg egész folyamával farkasszemet nézni, másfelől viszont el kell ismerni, hogy a házigazdák rendkívül jól kézben tartják az eseményeket. - ez sem utolsó szempont.

Az olimpiai faluról

És ha már a sportolók főhadiszállásról esik szó, Aján Tamás elmondja: a falu egészen csodálatos feltételeket biztosít a résztvevők számára. Erre csak egy példa legutóbbi élménye, amikor a falu külön bejáratú klinikáján tartott „vizitet”. Mondani sem kell, hogy XXI. századi körülmények fogadták mindenütt. A kínaiak mindenből a legmodernebb, legjobb műszereket importálták, nem mellékesen pedig sikerült összehozniuk egy remek orvosi garnitúrát is.

A magyarok eddigi legjobb eredményéről

Természetesen Aján Tamás is Cseh Lacival kezdi a mieink értékelését, szenzációs sikernek tartja az ezüstérem megszerzését, és üzeni az itthoniaknak: nem bánkódjon senki az „elveszejtett” arany miatt, mert mint mondja, ha neki akkora lába lenne, mint Michael Phelpsnek, minimum vízisíelni menne vele… No comment.

Balszerencsénkről

Nem hagyhattuk ki, hogy ne kérdezzünk rá arra, ami talán a leginkább foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Mi az oka egységeink eddigi gyengélkedésének? Balsorsból megkaptuk már a magunkét ezen az olimpián, vagy felkészülhetünk az újabb csapásokra? Aján erre azt mondja, már a játékok előtt is igyekezett hangoztatni: Magyarország valahogy sosem került olyan szériába, hogy szerencsével nyerje az érmeket, s most sincs ez másként. Nem kell tehát különösebben pesszimistán értékelni az eddig látottakat, de jó, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy nem fognak egyetlen sikert sem ölünkbe pottyantani a riválisok.

Nem mindegy persze, hogy milyen hatással bír a csapat általános lelkiállapotára a többiek eddigi szereplése. Elemzők azt mondják, különösen fontos, hogy minél előbb megszerezzük az első aranyérmet, mert az felszabadítólag hat az egész küldöttségre. (Athénban például Nagy Timi már a második napon megszerezte a csapat első győzelmét, s mint tudjuk, a vége nyolc lett…) Csak remélhetjük, hogy Cseh Laci ezüstérmét hamarosan újabb szép és nem utolsó sorban önbizalom növelő sikerek követik.