Juhász Ferenc 80 éves

Bián született, édesapja kőműves, édesanyja napszámos-cseléd volt, a család nagy szegénységben élt. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Bicskén végezte. Apja elektroműszerésznek szánta, de édesanyját rávette, hogy inkább a budapesti, Márvány utcai Kereskedelmi Iskolába írassa be, 1942 és 1946 között ott tanult, kivéve 1944-et, amikor elvitték katonának. A hadseregből azonban megszökött.

1946-ban beiratkozott a budapesti egyetem szanszkrit-magyar szakára, tanulmányait azonban egy év múlva megszakította, mivel édesapja haldoklott. A budai pamutfonó munkása lett. 1948-ban a József Attila Népi Kollégium tagjaként folytatta egyetemi tanulmányait.

Ebben az időben kötött barátságot Nagy Lászlóval és Simon Istvánnal, s első feleségét, Szeverényi Erzsébetet is ekkor ismerte meg. Az egyetemet az első félévi vizsgák után ismét abbahagyta, mivel megnősült, és úgy döntöttek, hogy inkább az asszony tanuljon tovább.

Előbb a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, majd 1951-ig a Könyvhivatalban és az Írószövetség lektorátusában dolgozott. Ezt követően 1974-ig a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt. Közben 1963-ban bekapcsolódott az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, 1974 és 1991 között a lap főszerkesztője is volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt.

Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötete, a Szárnyas csikó 1949-ben a Franklin Társulat kiadásában jelent meg, Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1950-ben A Sántha család című könyvéért József Attila-díjat, egy évvel később az Apám című elbeszélő költeményéért Kossuth-díjat kapott.

Ezt követően egyre inkább érzékelte az ország valós politikai és gazdasági gondjait, magánéletére is árny borult. Költői szemlélete is megváltozott, amit legjobban az Óda a repüléshez című kötete érzékeltet. Költészetének nyelvi forradalmát A tékozló ország című kötete hozta meg. Nehezen értelmezhető látomásos képei, a természet burjánzásának aprólékos rajza későbbi munkáinak is legfőbb ismertetőjegye lett.

1956 után mély depresszióba süllyedt, állapotában a külföldi meghívások hoztak pozitív változást. 1965-től sorra jelentek meg kötetei, majd 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteménye is megjelenhetett. Nagyszabású kompozícióiban, eposzaiban megidézte költőelődeit (Ady Endre utolsó fényképe, József Attila sírja), számot vetett személyes sorsának gondjaival (Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb), a magyar történelmi múlttal (A halottak királya), emléket állított szüleinek (Anyám). Bartók Cantata profanája ihlette A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című művét.

Versei angolul, németül, finnül, svédül, olaszul, franciául, bolgárul, héberül is megjelentek. Munkásságáért több rangos elismerést kapott, a Kossuth-díjjal két alkalommal (1951, 1973) tüntették ki, megkapta 1991-ben a Művészeti Alap Nagydíját, 1967-ben a Strugai Költői Estek különdíjával, 1993-ban az Aranykoszorújával jutalmazták, s tulajdonosa a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének is.