Az ökölvívó bírók a román edző szerint úgy másítják meg az eredményeket, hogy már a pontozók kijelölését is manipulálják. A román sportvezető elmondta: számítógéppel, véletlenszerűen jelölték ki a mérkőzések pontozóit, azonban a meccseken nem ugyanezek a személyek működtek közre, s a bírók összetételét utólag úgy módosították, hogy az ügyben érintettek számára garantált legyen a kedvező végeredmény.

A kubai Angel Valodia Matos cselgáncsozó a bírót kezdte páholni, mivel az szerinte jogtalanul szakította félbe a mérkőzését. Ara Abrahamian, örmény származású, svéd színekben induló birkózó a díjkiosztáson bronzérmét a birkózó szőnyeg közepére helyezte, majd távozott a dobogóról. Véleménye szerint bírói csalás áldozata lett.

Ezek cseppek a tengerben, lehetne nyilván sorolni a döbbenetes bakikat. De mondjunk egyet a házunk tájáról is. A Magyarország – Dél-Korea kézilabda bronzmérkőzésen a két bíró az utolsó két percben sorozatos ám nem jogos előnyhöz jutatta az ázsiaiakat, akik így meg tudták verni hazánk kiválóan játszó válogatottját.

Nem vagyok türelmetlen ember, sőt még a vizet sem kapom föl gyorsan. Ám én az említett dél-koreai meccsen simán fogtam volna magam és szépen lesétáltam volna a pályáról. Az egész csapattal úgy demonstratíve. A labdát nyugodt mozdulattal odaadtam volna a dél-koreai edzőnek, a bírókkal kezet fogtam volna - mély gratulációmat mosolyogva adtam volna át nekik - aztán bevonultam volna az öltözőbe.

Mert sok mindent meg lehet csinálni, de a pofátlan szemétség már nem lenyelhető. Arra úgy kell reagálni, ahogy a fent említett birkózó tette. Pontosan akkor kell megtenni a drasztikus lépést, mikor az egész világ figyel. Máshogy nem lehet felhívni a figyelmet az igazságtalanságra. Az utólagos óvások sosem érnek célt. És senki nem is figyel rájuk. Ha azt akarjuk ne történjen ilyen, nem a szelídek megoldását kell választani. Ordítani kell.

Hiába mondja most bárki, hogy ez nem fair, meg hogy saját csapatomnak (országomnak) okoznék presztizsveszteséget, sőt, hiába zárnának ki egy ilyen után néhány évre a világversenyekről, nem érdekel. Négy éves kemény munkát nem taposhat el egyetlen játékvezetőcsíra sem. És itt már nemcsak a kézilabdáról van szó. És nemcsak a magyar sportolókról. (Semmiképp sem akarom a rossz szereplést a bírókra fogni)

Ám a pekingi játékok játékvezetése, botrányosan gyenge volt. Ezek a példák ezt mutatják. Ennyire kemény pofonokat (a cselgáncsban,mint láttuk szó szerint is) még nem kapott a bírói testület. Az Athéni olimpián a dopping kapott hatalmas médiaérdeklődést: mindenki átkozta a versenyzőket, antikrisztust csináltak belőlük. Pekingben a bírókkal lehetne ugyanezt megtenni.

Ám furcsa módon mintha ugyanaz játszódna le, mint a dél-koreai focivébén (érdekes: megint dél-korea). Ott a koreaiakat fújták majdnem az aranyéremig a sípmesterek. Volt némi felháborodás persze, mégsem játszottak semmit újra.

Ha a sport odáig elmegy, hogy tönkreteszi, néhány esetben a halálba hajszolja a versenyzőket, drogokkal tömi, (a kimutathatatlan doppingszerek fejlesztése dollármilliós iparág ma már), a szervezetüket pedig a végleteken túl használja, akkor miért állnának meg itt? Mivel olyan komoly pénzek vannak ma már a sportban, amilyenek, egyáltalán nem volna meglepő, hogy a bírók megvesztegetése természetes részévé válik az olimpiának.

A teljesítménysportokban doppingolni lehet, - nyomja is állítólag mindenki – a csapatsportokban illetve a pontozásos versenyekben, vagyis ahol a bírói ítéleteknek van jelentősége, érdemesebb (és versenyzőkímélőbb is) a bírót megpuhítani. Bizonyíték persze nincsen egyelőre – hacsak az nem, amit néhány mérkőzésen, versenyen a saját szemünkkel láttunk – ám ez nem jelenti azt, nem is lesz.

Nem leszek meglepve. És még felháborodva sem. Nem jobban, mint most.