Ha jól tudom, az Ön nagyapja, Bárándy György inkább a konzervatív értékeket tudja magáénak. Hogy hatott ez a politikai karrierjére?

Mindannyian önálló gondolkodással rendelkező emberek vagyunk. Nem normális az, hogy jobb- és baloldali emberek gyűlölik egymást, s sajnos nem csak az ellenzéki politikusok szajkózzák, hanem valóban, saját maguk is éreznek egy szakadékot egymás között. Egy középen álló, mérsékelt gondolkodású ember felfogása, világlátása, viselkedésmódja magában foglalja a konzervatív, szociáldemokrata, liberális elemeket. Nem hiszem, hogy például egy konzervatív ember feltétlenül érzéketlen a társadalmi problémák iránt, vagy hogy egy liberális, baloldali gondolkodású embernek csak a szélsőséges liberális nézeteket kell vallania, vagy piros hajjal kellene az utcán szaladgálnia. Jobb- és baloldalit az különbözteti meg, hogy ezen értékek közül melyek azok, amelyeket inkább közelebb érez magához, melyeket tart ezek közül a leghangsúlyosabbnak. Sok szempontból én konzervatívabb vagyok édesapámnál. Más vonatkozásban viszont sok esetben ők a konzervatívabbak.

Konkrétan esetleg?

A kérdés nehéz, mert nagyapámmal nagyon keveset tudok beszélgetni. Másrészt, vele általában szakmai kérdésekről lehet hosszabban szót váltani. Ebben, hogy egy markánsat említsek, a konzervatív gondolkodókhoz hasonlóan ő halálbüntetés-párti, én pedig nem. E témában ellentétes a mi felfogásunk. De sok mindenben megegyezik. Úgy hiszem – ha már ennél a témánál vagyunk –, hogy tőlem inkább a konzervatív gondolkodás áll távol, nem pedig a konzervatív viselkedésmód. Például nem tartom jónak, ha valaki farmerben és pólóban megy a színházba. Ugyanakkor csak azért, mert valamit a köztársasági elnök kinyilatkoztat, nem gondolom úgy, hogy ne kritizálhatnám, magyarul nem tudom elfogadni a tekintélyelvű gondolkodásmódot. Az igazi különbség a „középen állók” és a szélsőségesek között van. Helytelennek tartom, hogy a konzervatív oldal azt sugallja, csak nekik fontos a határon túli magyarság kérdése, a nemzeti szimbólumok védelme vagy a hagyományőrzés. Persze, megértem, hogy miért csinálják, azonban ez egyszerűen nem igaz. Már réges-régen meghaladott az a sztereotípia, amely szerint a szocialisták a globalizmus és internacionalizmus hívei, a konzervatívok pedig a nacionalisták és maradiak. A politika kicsit mindig populista, de ezen akkor is túl kéne lendülni. A barátnőm kifejezetten jobboldali érzelmű, még a Fidesz egyes politikusainál is dolgozott korábban, sőt, családja is abszolút jobboldali beállítottságú, de sok mindenben az ő gondolkodásmódjuk sokkal inkább liberális, mint az enyém. Persze van, hogy vitázunk, de az sosem politikai színezetű.

Magyarországon Ön szerint van-e a vezérkultuszra példa?

A kérdés két oldalról közelíthető meg: egyik, hogy pártokon belül látok-e példát erre, illetve az országban látok-e igényt a vezérkultuszra. Egyet látni kell: minél keletebbre megyünk, annál nagyobb a társadalom igénye egy markáns, egyszemélyi vezetőre, s minél nyugatabbra megyünk, ez annál kevésbé igaz. Magyarország valahol a kettő között áll a megítélésem szerint; a társadalom nagy része elvárja, hogy legyen egy markáns vezető, s ne egy csoport vezesse az országot, azonban a magyar ember nem szereti a személyi kultuszt. A pártoknak pedig nem szabadna megengedniük azt, hogy bárki túlhatalomra tegyen szert. E vonatkozásban nagyon baloldali és szocialista vagyok, lehetetlennek tartom, hogy egy a Fideszhez hasonló központosított pártban legyek tag. Nem tudnám elfogadni, hogy valaki megmondja, mikor, milyen tartalommal kell felszólalnom a parlamentben, vagy egy sajtótájékoztatón. Tudom, hogy ez a Fidesznél bevett szokás. Nálunk is vannak természetesen ajánlások a szlogenrendszer használatára, vannak ún. message-box-ok, amelyek érvelési szempontokat javasolnak. De ha köteleznének azok használatára, attól borzasztó rosszkedvű lennék.

Ön szerint az elmúlt négy évben, mióta Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök nem erősödtek a baloldalon a központosítási törekvések?

Éppen az ellenkezőjét érzem. Gyurcsány Ferenc nagyon erős személyiség, nagyon erős politikus. Ez Orbán Viktorral kapcsolatban is vitán felül álló tény. Gyurcsány igyekszik minél több alkalommal a lehető legszélesebb spektrumban keresztülvinni az akaratát a párton és a kormányon belül. Ez személyiségéből adódik, s nem is feltétlenül kifogásolható. S minthogy tehetséges ember, ez nagyon sokszor sikerül neki. Másrészt – s ez már az MSZP sajátossága –, hogy egy ennyire autonóm, markáns ember került a pártelnöki székbe, pont azt eredményezte, hogy a párton belül a tagok mindig keresik a az ellensúlyt. Sokszor a frakció is nagyon kritikusan áll a saját miniszterelnökéhez, gyakran bírálja őt, a miniszterelnöknek pedig sokszor kell közelharcot vívnia a párttal, hogy keresztülvigye akaratát.

Mióta van ez így?

Én nem vagyok nagyon régen tagja a pártnak, talán öt éve, de a nagy öregek is azt mondják, hogy az MSZP-ben általában ez a reakció, ha valaki a megszokotthoz képest több hatalommal rendelkezik. Az MSZP törekvései mellett a frakció is kiáll, gyakran együtt is döntenek, azonban nincs arról szó, hogy amit a miniszterelnök mond, az úgy is lesz. A képviselők igénylik, hogy a miniszterelnök beszélje meg a terveit a frakcióval, hogy az MSZP raportőri csoportjai még a miniszteriális szakaszban megismerhessék a törvényjavaslatokat. A frakció és a párt kifejezetten egy erős kontrollt akar gyakorolni, ami hol sikerül, hol nem.

Általában sikerrel jár a frakció és a párt?

Lehet, hogy lehetne egy ilyen statisztikát készíteni a frakcióülések alapján, de én nem érzek hangsúlyeltolódást. Amikor a kormány szeretett volna valamit, volt olyan, hogy egyáltalán nem valósult meg, leginkább azonban olyan esetleg fordultak elő, hogy a kormány akarata megvalósult, de a frakció észrevételeivel együtt. Volt olyan is, amikor a frakció akart valamit, a kormány nem, s mégis megvalósult. Mindenre volt példa. Azonban a gondolatok sokszínűségét sem a kormánytagok, sem a miniszterelnök nem veszi zokon.

A Társadalompolitikai Tagozat például nem egyszer fogalmazott meg markáns kritikát a kormánnyal, illetve személyesen a miniszterelnökkel kapcsolatban. A Társadalompolitikai Tagozatot tavaly a párt visszaminősítette az országos státuszból, aminek volt egy olyan látszata, hogy bosszúból teszik. Mennyire lehet ez egy demokratikus párt sajátja?

Nem az egyetlen tagozat volt, amelytől megvonták az országos minősítést. Az általam vezetett Jogi Tagozat is erre a sorsra jutott, s mindkettő ugyanazon okból: ugyan minden szempontból megfelelnek az országos minősítés kritériumainak, de későn nyújtották be a szükséges iratokat. A visszaminősítésnek – várhatóan egyéves időtartamra – pusztán formai okai voltak. Nem látok e mögött semmilyen politikai célzatot. Első ránézésre persze tűnhet úgy, de konkrét tudomásom van arról, hogy formai hiányosságok miatt alakult így. Az egy másik kérdés, hogy a Társadalompolitikai Tagozatnak szabad lett volna nyilvánosan a vitatott véleményeket megfogalmazni. Nem a kormányfő bírálata a probléma. De a tagozat, az MSZP tagozata. Része a pártnak, ezért a párt alapszabályának értelmében az MSZP által képviselt általános irányvonalától gyökeresen eltérő véleményt nyilvánosan nem fogalmazhatna meg. Ha valakinek mégis erre van igénye, vagy a lelkiismerete ezt diktálja, feltehető a kérdés: akkor miért ebben a pártban tetszik lenni? Természetesen vannak, akik másként látják megvalósítandónak a baloldali értékeket, vagy elméleti kérdésekben nem teljesen egyezik az álláspontunk, vagy a gyakorlati kérdések vonatkozásában véleményünkben árnyalatnyi eltérések vannak, azonban ez természetesen egy demokratikus párt sajátja. Sőt, belső pártfórumon a „legvadabb” kritika kifejtésének is helye van. A nagy nyilvánosság azonban más. Az MSZP alapszabályában az egyes párttagokra vonatkozóan rögzítésre került, hogy nem lehet nyilvánosság előtt eltérni a párt általános irányvonalától. Ez nem antidemokratikus dolog. Például az Alkotmánybíróságon belül többségi döntés van, ha a többség valamivel egyetért, az a határozat. A kisebbség megfogalmazhat egy különvéleményt, de attól még aláírják ők is a határozatot. A tagozatoknak és egyéb pártszerveződéseknek az a dolga, hogy a párton belüli közvéleményt alakítsák, hogy az általuk vallott nézetekről meggyőzzék a tagságot, de nem a közvéleményt. Ha pedig a véleményük gyökeresen eltér a párt irányvonalától, akkor senki nem tartja őket vissza attól, hogy kilépjenek a pártból.

Belül lehet tartani a diskurzusokat, vitákat egy olyan világban, ahol a média mindenhova elér?

Önmérséklet kérdése. Ha engem felhívnak bármelyik sajtóorgánumtól, s megkérdezik, a véleményem, akkor szuverén jogom eldönteni, hogy akarok-e nyilatkozni vagy sem. Nem mindig kell megnyilvánulni. Sokszor volt, hogy a Jogi Tagozat nem értett egyet a párt elnökségével, leírtuk, elmondtuk, s ha azt válaszolták, hogy de szerintünk meg ez a jó, s ez a többségi döntés, akkor csendben maradtunk. Tartsam meg magamnak, vagy lépjek ki. Ha ennyire markánsan ellentétes a párt véleményével a tagozat álláspontja, akkor tagjai alakítsanak egy egyesületet, s mondják azt, hogy baloldaliak vagyunk, de nem az MSZP.

Az Ön nevét jogi témákkal kapcsolatban hallhatjuk elsősorban, mint például a gyűlöletbeszéd-törvény megalkotása, vagy a gyülekezési törvény szigorítása. Jelenleg hogyan áll a törvényalkotási folyamat?

A gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban öt párti egyeztetést kezdeményeztem 4-5 hónappal ezelőtt, amely keretein belül folytak is a tárgyalások néhány hónapig. Eredménye sajnos egyelőre nem lett, mert az ellenzéki pártoknak állításuk szerint kevés volt az idejük, hogy kialakítsák az álláspontjukat, holott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium két szakállamtitkára közös kérésünkre kidolgozott egy szakmai anyagot is. Megjegyzem elég alaptalan a kifogás, mert egy, két, három hónap elég kell legyen egy tízoldalas anyag megvitatására. Azonban a tárgyalásokat folytatni kell, mert kétharmados törvényről van szó, a módosítás pedig komoly társadalmi érdek. A gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban szeptemberben újrainduló öt párti tárgyalásokra meghívást kapnak a pártok, de szeptembertől nem csak ők, hanem a szakmai szervezetek, s terveim szerint a sajtó munkatársai is. Azért gondolom ezt helyesnek, mert így a közvélemény objektíven értesülhet majd arról, hogy mi folyik a tárgyalásokon, ki miatt nincs megegyezés, milyen érvek alapján születik, vagy nem születik meg az a szabályozás, amely reményeim szerint egy kicsit nagyobb rendet tud majd teremteni közterületeinken. Nem csak szigorításról van szó, hanem konkretizálásról is. Szó van arról is, hogy ha az elsőként bejelentő szervezet nem járul hozzá, akkor ne tudjanak ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen párhuzamos-, a köznyelv szerint ellendemonstrációt rendezni. A rendőrségnek szinte megoldhatatlan feladatokat jelent a helyzet eldurvulásának megakadályozása, s sokszor álságos, amit az ellenzék hangoztat, hogy a rendőrség feladata rendet tenni. Ha egy emberre bízom 50 hektár őrzését, s nincs semmi eszköze, utána nem kellene számon kérni, hogy nem tudott visszatartani 50 embert, akik elloptak mindent. Ha a rendőrségnek például nincs joga kiemelni valakit a tömegből, akkor hogyan lehet rendet tenni?