A nikotinfüggőség kérdése, illetve problémája nem új keletű dolog. A dohányzás története az amerikai kontinensre nyúlik vissza, ahol az őslakos indiánok már javában tudatos fogyasztók voltak. A földrészre érkező felfedezők pedig széthordták a dohánylevelek kultúráját az egész világban. A bűzölgés kezdetben a férfiak kiváltsága volt, ám jött a női emancipáció, no meg a szipka, és máris milliós nagyságrendekkel nőtt a dohányosok száma. Ez az elsöprő „siker” Magyarországra is elért, és megjelenésétől kezdve, napjainkig is töretlenül szedi áldozatait. Persze azt illik hozzátenni, hogy a rendszeres fogyasztók ezt kikérnék maguknak, hiszen ők nem áldozatok, hanem szenvedélyes imádói egy népszerű növénynek. Persze. Inkább szenvedélybetegek, akiknek a cigarettára való rászokás, illetve leszokás olyan se veled se nélküled állapot. Bár hosszútávon inkább beszélhetünk egy folyamatról, amely nem csak a „gazdaszervezetet”, hanem a környezetét is mérgezi. Kétség nem férhet hozzá, hogy a dohány, ugyanolyan méreg, mint az arzén, csak előbbi hosszú évek alatt fejti ki „jótékony” hatását. Ez a reneszánszát élő modern társadalmi betegség sajnos egyre nagyobb méreteket ölt, melynek egyik következménye, hogy szereplőinek köre kibővült. Ennek megfelelően egyre több nő és fiatal, legfőképp kamasz szokik rá a cigarettára. A fiatal dohányosok viszont sokkal korábban gyújtanak rá, de nem váltak annyira erős dohányossá, mint idősebb társaik.
Dohányzási szokások
A Gallup adatai szerint országunk dohányosai sokkal erősebben hódolnak szenvedélyüknek, mint például amerikai társaik. Az amerikai nikotinélvezők több mint fele maximum egy dobozzal szív el naponta. Magyar társaiknak ezzel szemben, alig 45 százaléka büszkélkedhet ilyen fokú mértékletességgel. A fiatalabb korosztályokban az élvezeti dohányzás sokkal gyakoribb, mint a középkorúak vagy az idősebbek között. Viszont a fiatalság közel hatvan százaléka beéri napi kevesebb, mint egy doboz cigarettával. Az igazi erős dohányosokat a középkorosztályokban találjuk, mivel itt a napi átlag minimuma napi egy doboz. Megdöbbentő adat, hogy a középkorú dohányosok mintegy 47, míg az időskorúak 62 százaléka kezdte a dohányzást fiatal felnőttként, vagyis 18-30 éves kor között. Az ebben a korban lévő mai dohányosok között ez az arány mindössze 26 százalék. Az adatok pedig azt mutatják, hogy ennek a korosztálynak a három negyede gyermek, vagy serdülőkorban kezdte a cigarettázást.
A „műfajt” elkezdeni nem nehéz, ám leszokni róla annál nehezebb vállalkozás. A felmérésekből kiderül, hogy a magyarok hetven százaléka szeretné abbahagyni a füstölgést. Sőt a jelenlegi magyar dohányosok több mint fele tett már „komoly erőfeszítéseket” a leszokás 
érdekében. Ahogy az már sejthető, a kísérletek rendre eredménytelenek voltak, amely köszönhető egyrészt a valódi elhatározás hiányának, valamint a nem megfelelő módszer kiválasztásának. Utólag természetesen sokkal okosabb az ember, mert a megkérdezett dohányosok 11 százaléka állította, hogy újra rászokna a dohányzásra, 78 százalékuk mondta, hogy soha nem gyújtana rá újra, a maradék 11 százalék pedig nem tudott vagy nem akart ilyen hipotetikus kérdésre válaszolni. A lehangoló eredmények mindenesetre magukért beszélnek, annál is inkább, mert félő, hogy évek múltával ezek a számok még magasabbra emelkednek.
Egészségrombolás mindenáron?
Köztudott, hogy számos az egészségünket érintő negatív hatása van a nikotinnak, és a dohányzás folyamatából eredő végterméknek, a füstnek is. Lelkes dohányos társaink ezzel mit sem törődnek, sőt ha már lúd, legyen kövér, és mérgezzük a körülöttünk lévőket is, nehogy kimaradjanak egy ilyen élményből. A dohányban lévő nikotin, hosszú távon szív- és érrendszeri, illetve idegrendszeri károsodást is okozhat. A tevékenység során a tüdőbe kerülő égéstermékek nagymértékben hozzájárulnak a tüdőrák, a szívelégtelenség, a szívkoszorúér elmeszesedéséhez, valamint különböző a bőrünket érintő problémákhoz. Ki ne látott volna már olyan dohányost, akinek a keze és a körmei is sárgák voltak. Nem nyújt esztétikai élményt, az már egyszer biztos.
Az utóbbi évtizedben a passzív dohányzás veszélyeire is ráterelődött a figyelem. Egyre nő azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek a passzív füstölés szerepét hangsúlyozzák, a nem cigarettázók körében észlelt tüdőrákos megbetegedések körében. A „bagóval” nagyon helyesen nem élők jelentős hányadánál szem-irritációt, fejfájást, köhögést, súlyosabb esetekben pedig allergiás rohamot válthat ki. Különböző mérések mutattak rá arra, hogy a krónikus passzív dohányzásnak való kitétel, jelentősen csökkenti a légutak működését, hosszú behatás után olyan mértékben, amely felér azzal, amit napi tíz cigarettát szívó dohányosoknál észlelnek a szakemberek. A passzív dohányzás azonban, a dohányossal egy helyiségben való tartózkodáskor a legrosszabb, különösen, ha csecsemőkről és gyermekekről van szó. A hörgő- és tüdőgyulladás előfordulása a rendszeresen füstölgő szülők gyermekeiben jóval magasabb arányban van jelen, mint kevésbé terhes környezetben élő társaiknál. Az asztmás megbetegedések száma is jelentősen gyakoribb és magasabb.
Passzív adagok
Egy füstös bárban vagy szórakozóhelyen eltöltött két óra, annyit jelent, mint négy szál cigaretta. Egy étteremben, ahol külön rész van a dohányosoknak és a nem dohányosoknak, de egy légterű a helyiség, két óra eltöltése egyenlő másfél elszívott cigarettával. Más kérdés, hogy kinek van gusztusa cigi füstben, vagy érezhető cigaretta 
bűzben enni. Bár van aki számára ez semmilyen problémát nem jelent. Váljék kedves egészségére! Ha valaki az otthonában huszonnégy óra alatt, egy dobozzal elszív, akkor nem dohányos társa három szálon „osztozik”. Egy buszmegállóban ücsörögve, egy dohányos miatt, egy szálat szívnak el a szenvedő passzívok is. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyire felháborító, amikor egy dohányos például kisgyerek, vagy kismama aurájába sétál bele, tekintet nélkül arra, hogy senki nem akarja bűzben és füstben eltölteni még azt a pár percet sem, amikor várakozik a következő járatra.
A passzív dohányzáskor beszívott füst mennyisége, több tényező függvénye: akár kétszerese vagy háromszorosa is lehet a fenti adatoknak akkor: ha többen dohányoznak a helyiségben, ha közelebb ülünk a füstforráshoz, ha több cigarettát szívnak el, ha kicsi a tér, vagy ha épp rossz a szellőzése. Egy azonban biztos, nem a nem dohányzónak kell tekintettel lennie a dohányosra, még akkor sem, ha köztéren szívják a legális „drogot”. Épp elég az a méreg, amit az autók kipufogójából magunkba szívunk, nincs szükség ráadásra vagy repetára. Bármennyire is önző lények vagyunk, ideje lenne már ésszel felérni, hogy szándékosan ne mérgezzünk másokat, és sajnos korántsem átvitt értelemben szándékosan ne gyilkoljuk mások tüdejét és életét.
