Munkába jutásom története
Tegnap délutános műszakba indultam dolgozni. Ahhoz, hogy odaérjek háromra, egy háromnegyed órás BKV túrát kell megtennem. Mivel szerettem volna egy fél órával hamarabb bemenni, ezért szépen kiszámoltam, hogy a 13 óra 44 perckor induló busszal kell, hogy e
2008. szeptember 6. szombat 12:05 - Oláh Csaba
Buszindulás előtt hét perccel indultam a lakásból, mire leértem a kapuig - körülbelül 3 perc- meglepődve láttam elmenni a buszt. Még nagyobb megdöbbenésemre ott állt egy másik. Felszálltam. A sofőr a tőlük megszokott „kedvességgel” közölte, ez nem szállít utasokat, mert műszaki hibás. Jó. Nincs messze a 22-es, lesétálok. Már túlmentem a 158-as második megállóján is, mikor hátrafordulva látom a műszaki hibás buszt megállni, és felvenni az utasokat. Már nem tudok visszafutni. A következő megállóban is megállt. Ebből kimertem következtetni, hogy a műszaki hibás, utasokat nem szállító busz sofőrje egy nagyon kedves gesztussal letakarított a buszról, majd röhögve a markába, hogy kitolt velem, elhúzott. Még nem vagyok ideges, jön a 22-es felszállok. Azt hiszem ez az a busz, amely napszaktól, időjárástól, és naptól függetlenül is folyamatosan tömve van. A feljutás szokás módon némi morgással, és lökdösődéssel sikeresnek tekinthető. Ez a drága jármű végre eljuttatott a Moszkva térig.
Megnyugodva, hogy még időben vagyok, nyugodtam lementem a metróhoz, és pici sikerélménnyel, hogy „sínen vagyok”. Már nem aggódtam. A hév a „Batyin” menetrendszerűen előttem kavart el, majd jön a következő, már időelőnyöm is van!
Felszálltam a következőre, elindult, semmi érdekes.
Megérkeztem az Árpád hídhoz, leszállok, rágyújtok, van még 8 percem a 137-es busz indulásáig. Eltelik 7, eldobom a csikket. A kukába ám, mert soha nem szemetelek. Eltelik 10 perc, elvileg kettő perce buszon ülök, és felfelé nyomulok a hegyre. Gyakorlatilag állok. A nap süt, a madarak csiripelnek - valahol. Nem baj, eltelik 20 perc a busz még mindig sehol. OK, kezdek ideges lenni, anyám is zaklat, hál’ istennek csak telefonon. Folyamatosan azt hallgatom, miért nem indultam el hamarabb. Azért nem, mert ennél hamarabb már nem lehet elindulni. Ordítok, mindenki néz, anyám megsértődik. Majd kiengesztelem, kisebb gondom is nagyobb most nála. Eltelik 28 perc, és begördül egy busz. Öröm a köbön. Felszállok. Nem indul. A sofőrrel ketten beszélgetnek. Az egyik BKV-s a másik az valami nem oda tartozó ember. Ugye ez az a busz, ami értelemszerűen 14:45-kor indul. Hűha, beindult a motor, 50 van. Ajtók záródnak, indulunk. Most már tényleg semmi nem jöhet, gondolom. Rosszul. A busz felkanyarodik a hegyre. Lefullad. Re boot. Tovább megy, megint lefullad, még egy re boot. Megint megy. Ha emlékeim nem csalnak, nekem kereken pontosan háromkor kellett volna beérnem. Nem jön össze. Ma valahogy nem. Pont akkor, amikor fél háromra jövök. Már megnyugodtam. Negyed négy. Már miért is aggódni, késtem. A busz minden megállóban lefullad, majd hosszas gáztaposás után elindul. Boldog vagyok. Ideértem. Már semmilyen gond nem lehet. Leülök, dolgozom, ennyi.
Felvetődött bennem azonban néhány kérdés, melyek szerintem költői mivoltukra való tekintettel, nem kapnak soha választ.
Ha egy busz műszaki hibás, nem szállít utasokat, akkor miért van az, hogy rajtam kívül mindenkit, menetrendet betartva eljuttatott céljába?
Miért nincs a metrónak arcfelismerő rendszere, és miért kell naponta minimum három alkalommal integetni a bérletemmel?
Miért nem lehet azt a * menetrendet betartani? Vagy ha nem lehet, akkor ne is függesszék ki.
Miért nem lehet olyan buszokat küldeni a hegyre, amik fel is jutnak, és ezeket meg átrakni, Pestre, ahol nem hogy hegy, de még domb sincs?