A Cannoball (ágyúgolyó) pedig gömbölyű pocakjának köszönhetően került a nevébe - mi tagadás, szeretett enni...

A floridai Tampában jött világra, apja dzsessztrombitás volt, öccséből, Natből is világhírű trombitás lett. Ő maga a 40-es évek közepén kötött ki az altszaxofon mellett, miután kipróbált több fa- és rézfúvós hangszert. Cannonball Adderley Benny Cartert és Charlie Parkert tartotta legnagyobb példaképének.

A középiskolában zenélt először együttessel, utána saját kvartettet verbuvált. Még a hadseregben is hasznosította képességeit, zenekar vezetett. Leszerelése után New Yorkba költözött. Kenny Clarke dobos volt az első "komoly" muzsikus, akivel összehozta a sors, első saját sikerét Oscar Pettiford bőgőssel aratta 1955-ben New Yorkban. Az ötvenes években fivérével játszott, és megkezdte a lemezkészítést, többet közülük koncertfelvétel alapján.

Miles Davishez 1957-ben csatlakozott, s két éven át volt a tagja a trombitakirály egyik legjobb kvintettjének. Játszott a Milestones és a Kind a Blue című Davis-lemezeken. Utána ismét saját zenekar következett, öccsével, Nattel együtt, s velük zenélt Yusef Lateef tenorszaxofonos. Később csatlakozott hozzájuk a zongorista Joe Zawinul, majd George Duke.

Cannonball Adderley blueszal is "színezte" a jazzt, s ezzel számos új rajongót szerzett a műfajnak. Beépítette zenéjébe a soult és a funkyt is, de olykor a popzenéből is merített - az egyik "legslágerképesebb" jazzmuzsikusként emlegették.

Ami a slágereket illeti, az együttes és az egész műfaj legnagyobb sikere volt a Mercy, Mercy, Mercy, amely Zawinul szerzeménye volt - Grammy-díjat kapott érte a csapat 1967-ben. A dal a jazz és a poplemezek listáját is vezette ugyanabban az évben. Cannonball Adderley a hetvenes évek elején fellépett az Erkel Színházban.

A szaxofon egyik legnagyobb mestere 1975. augusztus 8-án agyvérzés következtében halt meg. Jóval száz fölött jár megjelent lemezeinek száma, a legtöbbet a Capitol adta ki, de jutott a jobbak közül a Riverside-nak és más kiadóknak is. Halála után egy időre elfelejtették, de a kilencvenes évektől ismét szívesen adták ki újra legjobb korongjait.