Robert Gabriel Mugabe

1924-ben született Zimbabwében, szegény katolikus családban, három gyermek legfiatalabbjaként. Asztalos apja kiskorában elhagyta a családot jobb munka reményében, így e helyzet csak rosszabbodott. Erősen vallásos jezsuita iskolába íratták, majd a dél-afrikai Fort Hare egyetemen diplomázott művészeti szakirányon, de életében még hat másik diplomát is szerzett. Pár évig tanárként dolgozott különböző helyeken (itt találkozik első feleségével is), valamint ghánai tartózkodás alatt nagy hatással volt rá, és későbbi politikájára az Afrikában legendás vezér, Kwame Nkrumah.

Politikai pályája 1960-ban kezdődött, amikor belépett a ZAPU-ba (Zimbabwei Afrikai Népi Unió) - amit Ian Smith betiltatott, majd ’63-ban átlépett a ZANU-ba (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióhoz), ahol igen kivételes aktivitást mutatott. Eszméiben keveredett a nemzeti liberalizmus a népi kommunizmussal, követelte az angolok kivonulását, remekül szónokolt. Egy évvel később, egyik szónoklata miatt tíz év börtönre ítélték, ám az nem törte meg, tovább képezte magát. Szabadulása után átvette a ZANU irányítását, majd létrehozta annak katonai szárnyát, amivel gerillaháborút folytatott a „megszálló fehérek” és néha a ZAPU ellen (állítólag Joshua Nkomo, a ZAPU elnöke elleni sikertelen merényletet is sokan neki tulajdonítják, de ezt sosem bírták rábizonyítani). A ’80-as választásokon nem csak hazája, hanem egész Afrika nemzeti hőseként tekintették rá, így ő és a ZANU könnyedén megnyerték azt.

Miniszterelnöksége kezdetén igyekezett rendet tenni az országban, amit nem csak az emberek jólétének javulásával, hanem ellenfeleinek kiiktatásával is el akart érni. Hangoztatott nézetei ellenére szövetkezett az RF-el (Rodéziai Front, a fehérek pártja) az abszolút többség érdekében, majd koalícióra lépett a ZAPU-val. Ezt 1983-ban megbontotta, mikor összekapcsolta a ZAPU katonai osztagát a sajátjával, majd kirúgta Joshua Nkomo-t a parlamentből. Ez kellemetlenül érintette az ndebeléket, és a kialakuló elégedetlenségre népirtással válaszolt: Gukurahundi néven elhíresült akciójában ndebele civilek tízezreit mészároltatta le a magát „Fekete Jézus”-nak keresztelt unokatestvérének vezetésével. 1988-ban a két párt egyesítéséből létrejött a ZANU-PF.
1987-ben megszüntette miniszterelnöki jogkört, s magát elnöknek neveztette ki, miközben kezében egyre összpontosult a három hatalmi ág. Persze pozícióját erősen befolyásolt, hatévente tartandó választásokkal erősítette meg, hogy a látszat megmaradjon. Az ország nagyjából ’95-ig, ebből – a népirtáson és a homoszexualitás üldöztetésén kívül – sok rosszat nem láthatott, hisz az életszínvonal és a gazdaság növekedett, a halálozási arányok jelentősen csökkentek (bár sokáig nem törölt el olyan gyarmati törvényeket – például azt sem, ami őt magát börtönbe juttatta –, amik segítették hatalmának megtartását). Ám akkor elkezdett némi probléma kialakulni a földek körül, amit csak tovább növelt a 2000-es földreform, amikor elüldözte a fehéreket a földekről, s újra osztotta azt, kissé államosítva. Közben kitört a második kongói háború, melynek Zimbabwe volt az egyik legnagyobb részvevője, s Mugabe vezetésével iszonyatos összegeket és készleteket szippantott ki az országból.

A 2002-es választásoknál már megalakult az ellenzéki MDC (Mozgalom a Demokratikus Változásokért), így a választásokat – a manipulálás ellenére is – alig pár százalékkal nyerte meg, ám ezúttal az első fordulóban (ehhez 50%+1 szavazat kell). Az ebből szövődő 2003-as tüntetéseket erőszakkal verte le, közben az ország helyzete lassan bár, de rosszabbodott. 2005-ben visszahozta a kétházas országgyűlés mellé a ’80-ban felfüggesztett szenátust, amivel tovább növelte hatalmát. 2008-ban már egy független jelölt is bonyolította a választásokat, így az első fordulóban senki nem jutott tovább, valamint a MDC-s Tsvangirai le is győzte őt. A következményeket már fönt említettük: Mugabe bekeményített, a börtönök és a hullaházak lakosai gyarapodtak, Tsvangirai elmenekült, s nemrég visszatért.

Azt hogy Afrika ünnepelt hőse miért vált diktátorrá sokan elemezték már. Az igazság valószínűleg a „határvonal”-nál keresendő. Ugyanis az uralkodás és az elnyomás között ez vékony. Mugabe valószínűleg úgy gondolja, hogy ő – és csakis ő – képes irányítani az országot, ami tizenöt éven keresztül –gyakorlatilag – igaz is volt. Ám az elmúlt tíz évben, foglakozását tekintve, egyik rossz döntést hozta a másik után, s úgy tűnik nem hajlandó beismerni tévedéseit, valamint nem engedi azt a kezéből, amit eddig megszerzett. Ahogy Geoffrey Van Orden, EP képviselő fogalmazott: „Mugabe tönkretett egy hajdan prosperáló országot”. Pedig az ország legbefolyásosabb tényezője, még mindig az ő személye, így ő tehetne a legtöbbet azzal, ha enged és józanul dönt.

Morgan Richard Tsvangirai

1952-ben született, szegény család kilenc gyermekének legidősebbje, ki korán otthagyta az iskolát, és elment egy bányába dolgozni. Tíz évvel később, mint bányavezető jött a felszínre. Csatlakozott a Mugabe vezette ZANU-PF-hez, ahol pozíciója villám sebességével emelkedett, hamarosan az egyik első titkára lett a pártnak (annak ellenére, hogy élesen elítélte a népirtást). 1989-ben a Zimbabwei Kereskedelmi Unió kongresszusának az elnöke lesz, így befolyása még jobban kiterjed. Viszont nézetei egyre jobban ütköztek pártjával, így elvezette az Uniót a párt közeléből, aminek Mugabe nem igazán örült. Annyira nem, hogy ’97-ben még egy orgyilkos is megpróbálta kidobni Tsvangirai-t az ablakon.

Szintén ’97-ben az NCA (Nemzetei Alkotmányossági Gyűlés) székelnöke, mely Zimbabwei értelmiségiek és csoportok szervezete, kik az ország javulásán fáradoznak. Az ennek nyomán ’99-ben alakult MDC 2001-ben választotta elnökéül. Valamint még az évben megkapta a Szolidaritás Ezüst Rózsa díját, mely elismerés volt az előző két év munkájáért. Természetesen érdemeit a kormány is megdicsérte: letartóztatások, vádemelések és bántalmazások sorozata érte a politikust, kit nem lehetett megfélemlíteni.

2007-ben az eddigieknél sokkal brutálisabb – de rövid – fegyház várt rá, és pártja székházát is megszállta a rendőrség, 44 másik embert börtönbe zárva. Ez az akció – melynek célja az MDC jövő évi választásoktól való visszarettentése volt – már igen erőteljes nemzetközi visszhangot váltott ki. A 2008-as választások első fordulóját megnyerte, de a fent ismertetett körülmények miatt visszalépett, és elhagyta az országot, melybe nemrégen tért csak vissza.

Az ellenfeléhez képest fiatal és műveletlen politikust mindig szíve vezette, és kitartóan harcolt minden körülmények között az emberi jogokért. Bátorsága és állhatatossága figyelemre méltó, beszédkészsége Mugabe-vel vetekszik. A nemzetközi vélemények által kedvelt elnökjelölt nagy szerepet játszik országának rendbehozatalában és az igazi demokrácia bevezetésében.

Jövőkép

A szeptember 11.-én tartott háromfős tanácskozáson (Mugabe és Tsvangirai mellett Prof. Arthur Mutambara, aki az MDC egyik elszakadt frakciójának a vezére) megegyeztek a békés hatalommegosztáson, és a közös országirányításon. Bár pontos részleteket még nem lehet tudni, de a 15.-én délben ceremonálisan nyilvánosságra hozott adatok alapján az biztos, hogy Mugabe megmarad elnöknek, és az igazi hatalom nagy része átvándorol Tsvangirai-hoz, aki pedig miniszterelnök lesz. A kabinetet is felosztják: Mugabe 15, Tsvangiari 13, Mutambara pedig 3 helyet kapott benne (bár az állandó nyolcfős, törszi vezetőknek fenntartott helyekkel is számolni kell). Az EU vélhetőleg napokon belül visszavonja szankcióit a tanácskozáson megszületett hatalommegosztási egyezség hatására. Az előkészített gazdasági intézkedések hatására máris csökkent az infláció – aminek mértéke még mindig 100 000% felett van.

Bármi is történjen, az országra reformok és átalakítások sorozata vár, amit összefogás nélkül lehetetlen lesz véghezvinni. Meg kell oldani többek közt az infláció, az élelmiszerhiány, a kivándorlás, az AIDS és a vadállomány problémáját, méghozzá úgy, hogy a nép elégedett legyen. Ha mindez megtörténik, akkor talán a külföldi tőke és a turisták is ismét felkeresik az országot, és ekképp beindulhat a gazdasági modor. Az egyezmény egy reménysugár arra, hogy az ország helyre álljon, bár az elemzők szerint több mint húsz évébe fog telni elérni az 1980-as szintet.