Szín: igazgatói iroda a Nemzeti Színházban 1983-ban. Közeledik Az ember tragédiája színházi bemutatásának századik évfordulója. Malonyai Dezső, a színház akkori igazgatója, Vámos László művészeti vezető és Kerényi Ferenc irodalmár, a Színházi Intézet vezetője tanakodik, hogy a fényesen megünneplendő centenárium emlékét miként lehetne tovább örökíteni az utókorra. Arra jutottak, hogy a Tragédia ősbemutatójának dátuma, szeptember 21. legyen a Magyar Dráma napja.

Kezdeményezésük kedvező fogadtatásra talált, így immár huszonötödik éve ez a nap színházi ünnep lett. Az ember tragédiája első színrevitelének pedig százhuszonötödik évfordulójáról emlékezhetünk meg.

Több, lelkiismeret-furdalás nélkül elavultnak tekinthető drámát is írt Madách Imre. Nehezen verselt, ezért ragaszkodott a jó sorokhoz. Már az első drámájában is találni olyan sorokat, amelyek visszaköszönnek fő művében, Az ember tragédiájában. Ilyen megközelítésben egész életében ezen az egyetlen alkotáson dolgozott.

Ebben az évben egyedül a Bábszínház repertoárján szerepel - a Fónay Márta- HUMÁNIA - Drámai Műhely novemberi, egyetlen váci előadásán kívül - a madáchi mű, az évfordulós program jószerint kimerül a Palócföld című irodalmi folyóiratban közölt tanulmányokkal, az Alsósztregován évente megrendezett Madách-hétvégével, valamint a Csesztvén két évi szünet után újra megtartandó Madách irodalmi nappal, amelynek Lengyel György lesz a vendége, aki a jelenleg élő rendezők közül a legtöbbször vitte színre Az ember tragédiáját.

Ha csak a Nemzeti Színházban játszott előadásokat vesszük, azok száma jóval másfélezer fölött van, tudom meg Kerényi Ferenc irodalomtörténésztől, a tragédiának és a mű sorsának egyik legjobb ismerőjétől, aki a korabeli részletekbe is beavat. Nem mellékes adat, hogy az ősbemutatót követő három évben a történeti Magyarország több mint hatvan városában vitték a közönség elő a drámát, tehát addigra már túl voltak a több ezredik előadáson.

Maga Madách soha nem gondolt drámája színre vitelére, noha mielőtt 1864-ben meghalt, már fölmerült egy terv a színpadra alkalmazást illetően. Molnár György Párizst megjárt magyar rendező történelmi képeskönyvet akart belőle formálni az európai kultúra fellegvárából magával hozott, a filmvetítő ősének számító laterna magica segítségével. Terve anyagi okok miatt elmaradt, de nem is értesítette elgondolásáról Madáchot.

Az ősbemutató tehát Paulay Ede nevéhez kötődik, aki 1883-ban a Nemzeti Színház igazgató főrendezője volt. A nagy drámai költemények színre állítását a Csongor és Tündével kezdte, majd amikor Paulay megnézett Bécsben egy Faust-dramatizálást, azt nyilatkozta, hogy a vonaton hazafelé jövet eszébe jutott: "hiszen ilyenünk nekünk is van!" Engedélyt kért és kapott Madách Aladártól, az író fiától Az ember tragédiája átdolgozására. A drámai mű 4117 sorából 2560-at hagyott meg.

Volt, amit azért húzott ki, mert megjelenítését akkor még nem lehetett technikailag megoldani a színpadon, mint például az űrjelenetet. Összevont részeket, áthelyezett szövegeket, de nem írt bele egyetlen sort sem. Bizonyos rövidítéseit a mai napig alkalmazzák a színházak.

Heves támadások érték a színrevitelt. Gyulay Pál ragaszkodott ahhoz, hogy Az ember tragédiája irodalom és nem színpadi mű, mások politikai ellenvetést tettek, kiváltképp azért, mert Paulay szabadkőműves volt, s a francia forradalom megítélése körül is összecsaptak az indulatok. Még antiszemita jelenségek is vegyültek ebbe, mert a színinövendék, Adorján Berta - egyébként Paulay későbbi felesége - zsidó lány létére kapta meg az egyik angyal szerepét.

Az igazgató-főrendezőt nem befolyásolta a fanyalgás. Dolgozott, s jól időzített meglepetést tartogatott a bemutatóra. Addig büdös, tűzveszélyes gázvilágítás nyújtott csöndes félhomályt a Nemzetinek, de Paulay Az ember tragédiája ősbemutatójára időzítette a villanyvilágítás premierjét. Felhangzott Erkel Hunyadi-nyitánya, fölment a függöny, s jött az első szín, amint Madách előírta: Menny és fényesség. Lenyűgözve ültek az emberek, mert a színpad - fennállása óta először - fényárban úszott.

Pedig nem dúskált a pénzben a rendező, a fennmaradt rendezői példány bizonysága szerint más darabok készleteiből szedte össze a díszleteket is. Az első előadáson Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László alakította. A színházi előadás nagy népszerűséget szerzett Madáchnak, a könyvkereskedők padlásán porosodó kötetei hirtelen keresettek lettek, s a vándor színigazgatók, ha anyagi gondjuk volt, elővették a Tragédiát, hogy pénzt hozzon a konyhára.

Kerényi Ferenc véleménye szerint fennmaradását is a színházi megjelenítésnek köszönheti ez a magyar emberiség-költemény. A XIX. századi magyar irodalomból Petőfi mellett egyedül Madách került be a világirodalomba. Drámáját a világnyelvek mellett például egy afrikai törzsi nyelvre, kajálira is lefordították. A színpadi változat pedig máig jelen van a világ színpadain, minden évben feltűnik itt vagy amott. Egyszer az Edinburghi Fesztiválon is bemutatták, ahol minden előadás másfél órás változatban jelenik meg. Az ember tragédiája így is megállta a helyét, a skót közönség leginkább a londoni színt élvezte.

A hazai rendezők még mindig kihívásnak tekintik Az ember tragédiáját. Sajnos, kevés lehetőségük van a színre vitelére, mert még a fővárosi teátrumokban sincs hozzá kellő fedezet.

Az elmúlt években két rendezés is azt mutatta - Kerényi Imréé az újra megnyíló Madách Színházban, illetve az új Nemzeti avatásakor Szikora Jánosé, amellyel az irodalomtörténész szerint csak az a baj, hogy rossz csillagzat alatt, előkészítetlen körülmények között született -, hogy ezek a színpadra állítások a posztmodern értelmezés felé mozdulnak el, a nézők asszociációs bázisára számítanak, ami elég bizonytalan vállalkozás. Madách tragédiája csak a gimnáziumokban kötelező olvasmány, a szakközépiskolákban és a szakképzőkben nem az.

Vátesz volt-e Madách? Ezt sokan kérdezik, a jövőt lefestő színekre gondolván. Az irodalmár szerint nem a jövendőt megsejtő látnokkal van dolgunk, hanem világosan, tisztán gondolkodó emberrel, aki az általa felvázolt történelmi erővonalakat meghosszabbította az elkövetkező századok felé. Erről talán Hubay Miklós írt a legszebben: "ami Madáchnak jövő volt, az nekünk már kínzó jelen." Jelképesen átélhettük a falanszter jelenetet, a természeti előforrások felélésével az eszkimó szín is előttünk lebeghet, s hiába próbál az emberiség kimenekülni az űrbe, rá kell jönnie Madách sugallata szerint, hogy problémáit a Földön kell megoldania.