Rendőrök

A darab kötelező szereplői, létszámuk és felkészültségük jóval nagyobb, mint bármelyik másik résztvevőé. Ruházatukat teljes rohamrendőri felszerelés jellemezte, miből csak a pajzsot hagyták otthon. Kissé komikus is volt, mikor a gyrosos előtt két tucat ilyen armadilló vesztegel, látszatra sorban állva. Illedelmes, de gyakorlatias viselkedésükkel, szakmájukhoz viszonyítva kifogástalan munkát végeztek (az egyetlen dolog, ami zavaró volt, hogy egyikőjük sem dúdolta sem a himnuszt, sem a szózatot).

Bár azt érezni lehetet, hogy valamit nagyon túlspiláztak odafenn: teljes, a vonulókat körülfogó, zárt rendőri kíséret, két rohamkocsi, motorok, vízágyú. Az alkotmány utcába érve minden kordonokkal lezárva, minden kordonnál tucat rendőr, a Kossuth téren pedig legalább két nagyobb osztag masírozik, plusz félméterenként egy fakabát elhelyezve, ráadásul az egész tér körbezárva. Ha kommandós helikopterek jelennek meg az égből, az sem lett volna meglepő. Érthető, hogy az előző tüntetés után minél nagyobb biztonságra törekedtek, de meg kellene már találni azt a bizonyos arannyal körberakott középutat.

Média

Ahol szar van, ott megjelennek a legyek is – tartja az ősi mondás, s igaz ez a különböző médiumokra is. Vagy négy tucat fotós, tíz kamerás és jó pár újságíró/ riporter gyűlt a rendezvény helyszínére, azt az érzést keltve, hogy ők lesznek többségben és nem a tüntetők. Indulásig elég jól elvegyültek a tömegben – ezzel is elbizonytalanítva, a létszámot illetően, mind a tüntetés szervezőit, mind a rendőröket –, majd szinte sorfalat állva akasztották meg a felvonulás elkezdését.



Aztán öt perc káosz után kialakultak a különböző „gyűrűk”. A legbelső, kaotikus gyűrűn haladtak a tüntetők, a középsőt fegyelmezett rendőri sorfal és egy-egy járkáló felettes képezte, majd az ezt követőn szálingózott ide-oda a média. A legkülsőn pedig a bámészkodók hada foglalt helyet. Ha e helyet bármelyik szereplőtag megszegte, akkor gyors rendőri nyomás hatására került vissza saját körébe.

Bármi érdekességnek mondható esemény is történt, odacsődültek a fotósok - mint cápák a vérszagra - s őket követte a média többi állományosa. Mindenki halálosan unta magát, ugyanis nem történt semmi. Egyetlen kivételként tekinthető az, mikor pár, a Kossuth térről távozni vágyó egyén nem akarta megkerülni az egész alkotmány utcát a kettes metróig, így követelte hogy engedjék ki. Ennek hatására a rendőrök megszüntették az úton lévő kordonokat (érdekesség, hogy a szóváltás elkezdése után pár perccel több médiás volt ott, mint tüntető). Életképnek is beillő mozzanat, mikor hat fotós egy maszkos, zászlót lengető fiatalt fényképez, míg két társuk azt, hogy ők hogyan fotózzák a gyereket…

Közönség

Talán a legjobban érintett szereplőgárda, elvégre „ő értük” történt mindez. Ahol elhaladtunk, nézők kis csoportjai figyelték az elvonuló páncélos hernyót- később falanxot - és szálltak be ők is a pillanat különböző megörökítéseinek módozataiba. Persze, mint az utca emberei közt átlagosan, nem csak bámuló, mobilozó egyének tűntek fel.

Egyik első, hangos véleményező, egy villamosmegállóban álldogáló kishölgy, ki két barátjának énekelte a híresnek is mondható magyar punk együttes ide vágó dalát: „Micsoda tömeg gyűlt a téren, ez ám a tűntetés, otthonról úgy hallatszik, mint egy birka bégetés…” A következő kommentárt hatvan körüli úr fűzte hozzá: „vonulni megy, dolgozni nem, mi?”. De akadtak támogatók is, kik beüvöltésekkel támogatták a sétálókat.

Az emberek nagy része azonban csak tehernek érezte a megmozdulást. Először is, mert emiatt le kellett állítani a forgalmat egy jó részen (ráadásul az épp szembejövőket egyszerűen átküldték a túloldalra), másodszor mert az ő adóikból finanszírozták a nem kis erősségű rendőri fellépést. De legfőképp hidegen hagyja őket az egész: nem akarnak kimozdulni, nem akarnak hallani a politikáról, sem pedig tüntetőkről. Ők mindenekelőtt békét, nyugalmat és sok pénzt szeretnének.

Második jelenet: A demonstráció

Összegyűl a sokaság szabad poéta terénél, ketrecbe zárva, nemzetünk erényénél. Beszéd hangzik, zúg a tömeg, de nem tudja hogy mit s kinek. Kimenne a polgár mert rossz, mert fázik: kordon dörren, rendőr félreáll s anyázik. Nagy emberekhez szóló nagy szavak: kevés a tett, fejekben sok az alkonyat. Szókratész hiánya érződik a szószékből, tudat nélküli helyeslés most is elmét öl. Szabad az út, ritkul az ember, mindenhez csak százötvenezer kell. De nincs, ahogy rég nincsen már közönség sem, haza tartó fotós suttogja gépének: édes kis kincsem! Kiürül a nagy gyűlések tere, Petőfi újra álomra szenderül, dohos kocsma poros falából tüntető gyászkönnyt szül.