Egyetemista lét

Az egyetemista egy külön életforma - tartja a modern mondás, amiben külsősök és az intézmény típus látogatói egyaránt egyetértenek. De valahol igazuk is van, ugyanis az egyetem egy olyan világ, mely külsős számára nehezen értelmezhető és kaotikus, szabadságot ad, mégis szigorúan köt. Átlátása a hallgatók számára sem egyszerű, általában az első félév legizgalmasabb –és idegesítőbb- történései ehhez köthetőek. Sőt az ott dolgozók sem mindig vannak tisztában a dolgok folyásával.

A téma részleges feldolgozása érdekében jó pár hallgatót kérdeztem körbe, különböző egyetemekről és szakokról, kik véleményének az összessége fog szerepelni az elkövetkezőkben. Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy egyes hallgatók nem voltak hajlandóak válaszolni bizonyos kérdésekre – úgy se, hogy itt nem fognak se nevek, se konkrét iskolák szerepelni – ,mert féltek az intézmény megtorlásától.

Miért a beiratkozás a legrosszabb?

Előre megjegyezném, hogy a fent kiemelt mondat nem feltétlen igaz, ugyanis nem kevés (mégis, a többiekkel szemben jelentős kisebbségben lévő) hallgató állította, hogy semmi baja a beiratkozással. A nagytöbbség viszont kifejezetten stresszes időszaknak éli meg a félév/ évkezdés első két hetét. Egy vélemény szerint „maga az őskáosz öltött testet” ebben az időszakban, mely „beszippant minden értelmet és logikát”.

Mit is kell csinálni ilyenkor? Beiratkozni, tantárgyakat számolni és felvenni (ami külön móka, de erre most nem térek ki), órarendet egyeztetni, koleszt intézni akinek kell, plusz diákkör tagoknak egyéb elfoglaltságok. Ez így elsőre nem hangzik soknak, pedig jócskán felborítja a benne épp részt vevők két hetét.

Természetesen emberenként változó, hogy miért ez a legrosszabb, de rengetek, közös pont akad. Először is a visszaszokás. Hisz „szünetben egészen más életritmust követek, mint suli időben, így a rendszerhez való visszaállás első hetei mindig nehézkesen telnek.” Aztán a nem kevés türelmet igénylő számítógépes rendszerek és a Központi Tanulmányi Hivatal (KTH) többszöri látogatása (beiratkozás és tantárgyfelvétel céljából), fejben tartva a folyamatos változásokat, amihez csatlakozik diák szempontból némi szervezetlenség és információhiány. Ez a rész néha annyira kiakasztó, hogy konkrét stressz tünetek is megjelennek egyes hallgatókon. A megfelelő kollégiumba való bejutás sokaknak létkérdés, így érthető, ha ez is nagyban belejátszik a két hét idegességi faktorába. Viszont olyan vélemény is akad miszerint: „minden koordináció és time management kérdése”.

Számítógépes rendszerek

Itt két, céljait és funkciót tekintve nagyon hasonló, mégis egymástól gyökeresen eltérő rendszert kell megemlíteni: az Egységes Tanulmányi Rendszert (ETR) és a Neptunt. Mindkettő arra hivatott, hogy a hallgatók és az ott dolgozók ügyeinek jó része könnyebben, gyorsabban, interneten keresztül intézhető legyen. Tantárgyfelvétel, pénzügyi mozgások, tanulmányi adatok és ügyintézés, kurzusok kezelése, hivatalos papírok (pl. diákigazolvány) igénylése, üzenetküldő rendszer: nagyjából ezek tekinthetőek a két rendszer feladatainak. De mint minden rendszer, ezek sem lehetnek tökéletesek.

Az ETR-t viszonylag kiegyensúlyozott, ám nehezen átlátható rendszernek írják le, ami ritkán mond csődöt túlterhelés miatt. A Neptunt viszont majd minden használója szidja, sőt „a Neptun ócsárlása amúgy is a közhely kategória. A tanárok is sokszor viccelődnek vele." Az említett két hétben a túlterhelés miatt erősen belassult, egyszer másfél napra meg le is állt. A legtöbben ezt a programot (az idegőrlő bürokráciával karöltve) jelölték meg az évkezdés legrosszabb dolgának. „A Neptun tele van hibákkal. De a legrosszabb, hogy maguk a tanárok sem igazán tudják használni.” „Ha internetes ügyintézést akarnak, akkor biztosítsanak egy szerverparkot az iskoláknak, hogy ne csak akkor lehessen használni, amikor nem kell, mert mikor kell, összeomlik.”

Bürokrácia

KTH, TO (tanulmányi osztály) és társaik. Eme rövidítések körülbelül annyira szimpatikusak az egyetemistáknak, mint az átlagos ember számára az APEH, vagy az okmányiroda. Ezekhez hasonlóan az egyetemi bürokrácia is „merev, lassú, körülményes, és lehetőleg kerülendő”. Ugyanis itt kell mindenféle hivatalos dolgot intézni (beiratkozni, kurzust felvenni, leckekönyvet leadni, gyest bejelenteni, adatmódosítást vagy évkihagyást, kreditjóváírást, részletfizetést, jogviszony igazolást, oklevélmásolatot stb. kérni, diákhitelt intézni, csak hogy néhány dolgot említsünk).

Két verzió létezik: vagy „időben kell érkezni” - itt nyugodtan gondolhatunk extrém időpontokra -, vagy órákat sorba állni. Ez nem csoda, hisz megközelítőleg tizenötezer ember minden hivatalos gondját és baját egy helyen intézni kissé nehézkes. Ráadásul „a bolognai és a régi rendszer határán való egyensúlyozás néha totális káoszt szül.” „Néhány dolgot leegyszerűsítettek, de még mindig nem tudjuk mikor, miért, mennyit kell fizetni, mit kell leadni és bár a tanulmányi osztályon általában segítőkészek, gyakran három-négy kört is le kell futni, mielőtt elintézik a dolgokat.” Az alulinformáltság is sok panasz szülőanyja: „időnként még a hallgatók is informáltabbak, mint a TO-n és a társain.”

A HÖK-öt (Hallgatói Önkormányzat) is sokan szidják. Állítólag nincs értelme, ugyanis „a HÖK és az egyetemek közt hiányzik a kellő visszacsatolás” valamint a meglátások alapján munkájukat sem végzik kellőképpen. Egy másik vélemény szerint egyre erőltetettebb: „a HÖK minden évben eljátszatja velünk a választásokat. Jelenleg ott tartunk, hogy mindig adnak valami kis csokiszeletet vagy egéralátétet annak, aki szavaz.”

Átalakítás

Az hogy nem ott vagy akkor van az óra/ vizsga, mint írják, vagy hogy egyes tanárok rigolyáiról külön lexikonokat lehetne készíteni, teljesen átlagos egy gyakorlott egyetemista számára, s ezen dolgok valahogy mindig hozzátartoztak az egyetemek életéhez, bárhol is járjunk a világban. De vannak problémák, melyeknek főleg a magyar intézmények adnak otthont, s ezeket a hallgatók is erőteljesen érzékelik.

Egyesek nagyobb hangsúlyt fektetnének a gyakorlati képzésre, mások az állami bürokráciához hasonlóan bürokráciacsökkentő intézkedéseket vezetnének be. Megint más szerint a hallgatók felé történő kommunikációt és információszolgáltatást kéne megreformálni: „találjuk meg azt, amire szükségünk van olyan formában, ahogyan szükségünk van rá, érthetően. Nekik is egyszerűbb lenne, nekünk is.” De - ami kissé furcsa - a felvételi követelmények szigorítását is emlegetik.

Bármi is a reális valóság, annyiban biztosak lehetünk, hogy a hallgatók közel sem elégedettek az egyetemek által nyújtott szolgáltatások némelyikével. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az átlagos megítélésben is erősen romlanak az eleddig igen magas színvonalúnak tartott magyar egyetemek, akkor egyértelműnek tűnhet, hogy valamit nem ártana változtatni mind az egyetemeknek, mind az őket erősen befolyásoló államnak és minisztériumoknak.