Kalózkodás ma

A világkereskedelem több mint 70%-a még mindig vízen zajlik, és a nyílt tengeri térségek, tengerpartok ellenőrzése mindig sokkal nehezebb volt a szárazföldieknél, így nem kell meglepődni azon, hogy ez ősi mesterség máig sem halt ki. A hidegháború során szinte minden hajót árgus szemekkel figyelt nemzete és annak tengeralattjárói, így a kalózkodás is erősen visszaszorult, de nem tűnt el teljesen (a közhiedelemmel ellentétben).

Aztán a Szovjetunió felbomlásával az őrző szempárok is kezdtek eltünedezni, így a kalózkodás ismét felélénkült. Feltehetőleg az estek több mint felét nem jelentik az illetékes hatóságoknak (hírnév féltése és biztosítási okok miatt), ám így is 2003-ra több mint 400 esetet regisztráltak. A virágzásnak a USS Cole hadihajó megtámadása vetett véget, melynek hatására Amerika vezetésével és a terror elleni harc címszavával alaposan megritkították a kalózok sorait, és erősítették a térségek megfigyelését. Ez a csökkentő tendencia 2006-ig tartott, ugyanis mind tavaly, mind idén növekedett a kalóztámadások száma, pedig még vége sincs az évnek.

A kalózkodás kifejezetten jól jövedelmező üzletág. A világnak évente 13-16 milliárd dollár kára származik eme tevékenységből (például a biztosítási költségek megtízszereződése is a kalózok számlájára írható), aminek bár csak töredékével, de a kalózok gazdagodnak. Csak Eyl városának az évben megközelítőleg több mint 30 millió dollár hasznot hozott a bátor vállalkozás, míg a terület - amin fekszik: Puntföld - évi összjövedelme mindössze 20 millió. Kocsmák, éttermek és vöröslámpás házak sora nyílik a kalózvárosokban, öltönyös-aktatáskás urak tárgyalnak a váltságdíjakról és a cucc továbbpasszolásáról, míg a kalózvezérek villái szép egymásutániságban épülnek

Maguk a kalózok gyors motorcsónakokkal (vagy egyéb apró, ám hangtalan vízi járművekkel), állig felfegyverkezve (gépfegyver és rakétavető szériafelszereltségnek számít) támadnak meg hajókat, nagyobb vállalkozásoknál „kalózanyahajókat” alkalmazva csónakok kikötőjeként. Beméréshez besúgók hálózatát (helyi halászok, matrózok, szállítmányozási vállalkozók) és legmodernebb technikai eszközöket hívják segítségül. Néha nyílt támadással, néha az éj leple alatt, néha magukat szomjhalál szélén álló halásznak álcázva, de többnyire eredményesen hajtják végre akcióikat. Alapvetően háromfajta kalóztámadást lehet megkülönböztetni: az első „csupán” a hajón lévő árut tulajdonítja el, a második már a hajót is viszi (ehhez azért jóval nagyobb szervezettség kell), míg a harmadik az áru helyett inkább a túszokat és az értük kérhető váltságdíjat célozza meg (ez az oka annak, hogy a kalózok a legtöbbször kifejezetten jól bánnak túszaikkal).

Rablásra alkalmas helyek

A kalózkodás nem alakul ki nyugodt, békés, és gazdag országokban: szükség van hozzá szegénységre, ellenőrizhetetlen területekre, no meg persze némi vízközelségre. Továbbá a helynek olyannak kell lennie, ami nemzetközi kereskedelmi útvonal, vagyis valamiféle érték is átmegy rajta. Remek példa erre Szingapúr vagy Szomália esete. Szinte minden esetben akad egy titkos (vagyis mindenki által ismert, de hivatalosan nem tudomásul vett) sziget vagy kikötő, egy „kalózfőváros”, ahol a hivatás űzői megbecsülésnek örvendenek, és ahonnan kiindulva el lehet adni a szajrét.

Szomáliában 18 éve káosz van: hivatalos kormány gyakorlatilag nincs, és a különböző hadurakat is egyre jobban nyomják vissza a felkelők kisebb-nagyobb csoportjai. 2006-ban Etiópia katonai segítségével átmeneti kormány alakult, valamint az Afrikai Unió 2500 katonája is ott van békefenntartás végett, azonban az erőszakhullám nem csökkent. Az etnikumi hovatartozás területi alapokon is döntő lehet, példának okáért Puntföld a kalózkodás melegágya, azon belül is Eyl. A környező partok ellenőrizetlensége, valamint a nemzetközi vizek jogszabályai kellő védelmet és életfeltételt nyújtanak a kalózok csapatainak. Az évben harminc hajót raboltak már el, jelenleg ez a kalózkodás szempontjából legveszélyesebbnek tartott környék.

Szingapúr más lapra tartozik: a szegény ország gyorsan jutott nagyon sok pénzhez, amit nem tudott kezelni, és ez a korrupció elhatalmasodásához vezetett. A kilencvenes évekig rengeteg befektető kereste fel az országot, de egy szerencsétlenül felépített gazdasági terv miatt minden összeomlott, és e két hatás eredményezte a kalózok számának megszaporodását. Különösen a Malaka szorosnál, azon belül is Botom szigetén, mely kalózközponttá vált. A szoroson keresztül folyik a világ hajókereskedelmének egyötöde, olajkereskedelmének egyharmada, miközben a környező szigetvilág átláthatatlansága ideális búvóhelyet nyújt bármiféle kereséssel szemben. Egy évben több száz támadás történik a környéken, amit a két érintett fél –Szingapúr és Indonézia – nem épp zökkenőmentes viszonya, és az emiatt bizonytalan vízi határellenőrzés csak tovább erősít. Bár az utóbbi években jelentős diplomáciai előrelépések történtek, amik - nemzetközi segítséggel - a kalózkodás visszaszorításával párosultak.