Gusztos provokációja a gyűlöletkampány része

Iványi Gábor metodista lelkész megnyilatkozása ebben az esetben elítélendő, remélhetem, hogy utólag ezt ő is így látja majd, lesz ideje ezen elgondolkodni és nyilatkozni nekünk arról, hogy mit gondol a tettéről illetve kijelentéséről. Szerintem is ez mélyen helytelen, rossz tettekre provokáló és sértő volt, de szerintem ezt nagyon kevesen vitatják. Prohászka gondolkodásmódja is mélyen helytelen, ugyanúgy tudtára is adták ezt sokan, mint Iványinak, de egész életútját végigkísérte a helytelen és káros eszmék terjesztése és a mellettük való kiállás. Ráadásul sokkal potensebb pozícióban volt, mint Iványi valaha is, ezért igen nagy felelőssége van véleményem szerint egy népüldözés ideológiai hátterének megalkotásában, és sajnos Magyarországon a gyakorlatba való átültetésében is sikeressé segítette tenni ezt a szörnyűséget. Hol van ehhez képest Iványi???? Prohászka tetteit nem hinném, hogy ilyenekkel kéne takargatni, és remélem soha nem menti fel a világ az ilyen és hasonló tetteket (most nem az emberről beszéltem). Remélem vagyunk már olyan okosak, hogy az ilyeneket még csíra korában leállítjuk, mert nem vagyunk vevő rájuk, úgyhogy felkérem Iványi metodista lelkészurat, hogy gondolja át újra kijelentését, és térjen nyilvánosan jobb belátásra, azt hiszem még bőven idejében. Ezek után is minden hasonló tartalmú nyilatkozata ellen lépjünk fel. NAGYON FONTOS A BÉKÉS JÖVŐNK ÉRDEKÉBEN.

Sajnos, nincs időm most válaszolni, ezért addig is beollózom ide egy másik, ezzel összefüggő cikk alá tett véleményemet.

Tessék:

"Érdekes célokért vonuló, érdekes figurák gyülekezete ez a Charta.
A szabad vélemény nyilvánításért harsognak, ha a saját véleményükről van szó.
A saját véleményük szabadságával indokolva Iványi Gábor , metodista lelkész (!), az SZDSZ oszlopos alakja, a Chartások gyűlésén bátor volt a magyar eredetmondák mitologikus madarát, a turult "dülledt szemű mesebeli tojószárnyas"-nak titulálni. Ezzel, kigúnyolva a magyarság hazafias érzelmeit, nemzetudatát. Kíváncsi vagyok, a finnek meddig zavargatták volna azt a pofát, aki, a nemzeti eposzuk, a Kalevala egyik hősét, Vejnemöjnent szakállas cukrosbácsinak nevezte volna. Hogy stílusos maradjak, már ami a szakállat illeti........
Annyi kultúra nem szorult belé ebbe az Iványi nevű pofába, hogy legalább utánanézett volna, és így tudná, a magyar eredetmondában megjelenő turulmadár történetesen hímnemű...
Ha meg netán nem tetszik nékünk az ilyesfajta nemzetgyalázó szövegük, azonnal antiszemitának, kirekesztőnek bélyegeznek bennünket. Mint valami, a nemzetünk és országunk, társadalmunk felett álló "döntnökfélék". Hát, mégis, vajon ki a túró hatalmazta fel ilyesféle gondolatrendőri, véleménycenzúrázó tevékenységre ezeket a fickókat? Mégis, kik ezek, mik ezek???
Mások szabad vélemény nyilvánítása már nem megengedhető ezeknek a figuráknak a felfogása szerint.
Lezsák Sándor úr, az idézett véleményében ráadásul nagyon tényszerűen, nagyon pontosan, és nagyon visszafogottan nyilatkozott.
Azonban már ez is elegendő volt ennek az országrabló, arrogáns siserehadnak, hogy nekitámadjanak. "

1944 egy jó év volt... ;)

Prohászka Ottokár [szerkesztés]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ugrás: navigáció, keresés

Prohászka OttokárProhászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus kiemelkedő képviselője, az MTA tagja.

Tartalomjegyzék [elrejtés]
1 Származása
2 Élete
2.1 Gyermek- és ifjúkora
2.1.1 Nyitra, Pozsony (1858–1861) és Rózsahegy (1861–1866)
2.1.2 Losonc (1866–1869)
3 Pályakezdés
4 Jelentősége és az őt övező viták
5 Antiszemitizmusa
6 Utóélete
7 Könyvei
8 Külső hivatkozások
9 Forrás



Származása [szerkesztés]

Prohászka Ottokár szobra SzékesfehérváronÉdesapja, Prochaska Domokos (1817–1879) Morvaországból származott, ősei németajkú iparosok, hivatalnokok voltak. Ő az Osztrák–Magyar Monarchia császári és királyi hadseregének tisztjeként egyre feljebb haladt a ranglétrán. Egy vadászezred hadnagyaként került Magyarországra. A negyven éves, jó megjelenésű vadásztiszt egy 1857-ben, Pozsonyban rendezett bálon találkozott az alig 19 éves Filberger Anna Máriával (1838–1888), akit többször felkért táncolni. Hamar egymásra találtak, és azonnal megszerették egymást. Domokos Nyitrára ment és megkérte a Filberger-szülőktől lányuk kezét, akik bele is egyeztek a házasságba, ám a hadsereg egy tisztje csak úgy nősülhetett meg, ha előbb egy nagyobb összeget, úgynevezett kauciót tesz le, amivel igazolni tudja, hogy rendelkezik azzal a feltétellel, amely megfelel a rangjához, és ezáltal további, házas életéhez. Mivel Prochaska család nem rendelkezett ekkora összeggel, ezért Domokos kilépett a seregből, s jelentkezett a Pénzügyminisztériumban, ahol tisztviselői álláshoz jutott. Így nem volt szükség kaucióra, tehát a jegyesek összeköthették életüket. A friss házasok a családfő munkája miatt Pozsonyba költöztek, de első gyermekük, Prohászka Ottokár mégsem ott, hanem Nyitrán született, mert a várandós anya a szülés előtt hazautazott, és szülei házában hozta világra gyermekét. A Filberger család felmenői Svájcból települtek át Nyitrára, s csakhamar a város egyik legtekintélyesebb családjává váltak, az 1800-as években német anyanyelvű magyaroknak vallották magukat. Ottokár anyai nagyapja, Filberger András fiatal korában pékmester volt.


Élete [szerkesztés]

Gyermek- és ifjúkora [szerkesztés]

Nyitra, Pozsony (1858–1861) és Rózsahegy (1861–1866) [szerkesztés]
Ottokárt a születés utáni harmadik napon, október 13-án tartotta keresztvíz alá anyai nagybátyja, Filberger Rezső és felesége, Császka Mária, a későbbi kalocsai érsek, Császka György nővére a Nyitra-alsóvárosi plébániatemplom Szent Mihály kápolnájában. Az ünnepi misét Nécsey András, helybéli káplán celebrálta. Nem sokkal később visszatértek Pozsonyba, de nem maradtak sokáig a városban.

Az apa áthelyezései miatt a család többször változtatott lakhelyet. 1861-ben a Vág folyó partjára települt, festői környezetben található Rózsahegyre költöztek. Itt születtek testvérei is, Irma és Gusztáv. Ehhez a városhoz kötötték első élményei, itt tanult meg járni, beszélni, a helyi templomban hallgatta élete első szentmiséjét. A várost körülvevő gyönyörű táj, a természet szépsége lenyűgözte a hat-hétéves Ottokárt, vagy ahogy édesanyja becézte: Ottót. Rózsahegyen kezdte meg az elemi iskolát, amelynek csak első osztályát (1865–1866) végezhette helyben.


Losonc (1866–1869) [szerkesztés]
1866-ban Prohászkáék ismét költöztek, ezúttal az akkor még színtiszta magyar anyanyelvű Losoncra, ahol Ottokár három évet töltött. Itt nemcsak tantárgyként tanulta a magyar nyelvet, de a helyi, az anyaországhoz lojális közösségben megtanult magyarul érezni és gondolkodni. 1869-től két éven át a nyitrai piarista gimnáziumba járt, a legkiválóbb tanulók közé tartozott.

Két év után otthagyta a gimnáziumot, hogy – szintén két éven át – a kalocsai jezsuita gimnáziumba járhasson. Itt határozta el, 14 éves korában, hogy szerzetes lesz, bár családja, akiket egy 1879. július 9-én írt levelében ebben nem támogatta határozottan, inkább tartotta korainak az elhatározást. Apja azt tanácsolta neki, hogy ha valóban pap akar lenni, legyen inkább világi pap (plébános).

Ottokár 1873. augusztus 4-én felvételt nyert az esztergomi kisszeminárium tagjai közé, ahol világi papok és bencés szerzetesek is oktattak (utóbbiak csak a vizsgáztatást végezték). 17 éves korában, kitüntetéssel érettségizett.


Pályakezdés [szerkesztés]
Teológiai tanulmányait Rómában végezte. Hazatérte után több papi tisztséget is betöltött. 1904-ben a teológia egyetemi tanárává nevezték ki. 1905-től haláláig székesfehérvári püspök. 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja . 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége. 1919-ben a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő székesfehérvári ellenforradalmárok vezetője. 1920-1922-ben parlamenti képviselő, és a Bethlen István vezette Egységes Párt elnöke. A Magyar Sion társszerkesztője (1887-1904), az Esztergom című politikai lap szerkesztője (1895-1904).


Jelentősége és az őt övező viták [szerkesztés]
Ékes, egyéni stílusa révén a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselője, a XX. század eleji katolikus megújhodás egyik programadója.

Írásai máig hatóak, gondolatai, személye ma is viták tüzében áll.

Nehezen illeszthető politikai-ideológiai kategóriákba, ezért bírálói, védelmezői vannak a legkülönbözőbb gondolkodású körökben. Népszerűsége az ezredfordulón emelkedőben van, elfelejtett műveit újra olvassák. A második világháború utáni korszak történet- és irodalomtörténetírása a Nyugat polgári gondolkodói elleni vitáit, a katolikus egyház és a magyar keresztény hagyomány csökönyös védelmezőjét látta benne. Újraértékelése máig tartó folyamat. Aligha hihető, hogy Prohászka nem marad a 20. század magyar történelmének és személyiségeinek értékelése körüli "kultúrharc" középpontjában. Műveinek, személyiségének, gondolatrendszerének tudományos igényű értékelése az elmúlt évtizedek egyoldalúságai miatt jelentős elmaradásban van, éppen ezért felszínes ítéletek, tévhitek övezik.

Miközben kíméletlen harcot folytatott a forradalmi munkásmozgalom és a Nyugat, főként Ady Endre ellen, modernista nézetei miatt Rómában 1911-ben három könyvét, köztük Az intellektualizmus túlhajtásai (1910) c.-t indexre tették. Az első világháború legkorábbi és legkitartóbb ellenzői közé tartozott. "A pokol kiszabadult s az emberek ördögök lesznek" – írta 1915. április 15-én [1]. A második világháború utáni évtizedek irodalma például ezekről a nézeteiről teljesen megfeledkezett és a Nyugat körének háborús kiábrándultságára koncentrált.


Antiszemitizmusa [szerkesztés]
Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök politikailag is képviselt modern antiszemitizmusa a két világháború közötti Magyarország középosztályának gondolkodására alapvető hatással volt. Prohászka politikai nézete és antiszemitizmusa elsősorban abból a feltevésből táplálkozott, amely szerint modernitás, kapitalizmus és zsidóság összefüggő fogalmak. "Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel - írta már 1893-ban, majd hozzátette: - A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet." Nézetei később sem változtak. A zsidóság "sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot" - fogalmazott 1923-ban, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta a "pozitív", azaz a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével az általa megalkotott fogalmat, a "hungarizmust" állította szembe. (Ez utóbbi nem keverendő össze a későbbi hungarista mozgalom eszmerendszerével.)

Prohászka már 1918 óta követelte a numerus clausust. 1944-ben aztán a magyar antiszemitizmus klasszikusai közül Prohászka vált az egyik leggyakrabban idézett hivatkozási alappá. 1944. április 14-én és 15-én a Függetlenség idézte téziseit arról, hogy a liberálkapitalizmus a zsidóság eszköze, amellyel a keresztény erkölcsiséget felszámolhatja, hogy helyébe saját erkölcstelen téziseit állíthassa. A zsidóság "valamennyi társadalom fekélye és megölője", a zsidók eszközei "a bűn, a csábítás, a prostitúció, a szándékos lélekölés és vásárlás", és ezekkel "megmérgezhetik a szervezetet" - óvott az akkor már évtizedek óta halott Prohászka a szélsőjobboldali lap hasábjain. Sokan tévesnek nevezik Prohászka antiszemitizmusának egyes későbbi értelmezéseit, mondván, ő "a jó zsidók - rossz zsidók" ellentétpárjában gondolkodott. Tény azonban az is, hogy a főpap általánosságban említi a magyar zsidókat: "Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. (…) Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?" Prohászka nem tudhatta, hogy a rá hivatkozók később hogyan képzelik a "védekezést", a keresztény humanizmussal ellentétes uszításért azonban ő is felelős. Az egyetemeken már Prohászka életében, 1920-tól állandósultak a zsidóverések, ám ő ezek ellen nem emelte fel szavát.

Én, mint nem drogozó, becsületesen dolgozó magyar nemzetiségű magyar állampolgár, korának kifejezetten káros közéleti személyének tartom a püspök urat. Véleményem szerint a magyarság egyik szégyenfoltja volt. Akik szobrot állítottak neki és akik felavatták, lelkük rajta, szeressék. Nekem nem az ő útja az igaz magyarság, messzemenően elítélem tetteit és nézeteit. Őszintén szurkolok, hogy soha többé ne kerüljenek többségbe hozzá hasonló nézeteket valló csoportok Magyarországon és a világban.
Visszatérve a cikkhez, nem kellett provokálni senkit:
Balog Zoltán
országgyűlési képviselő
Lezsák Sándor
országgyűlési képviselő
sajnos önként voltak jelen az említett eseményen, senki sem provokálta őket. Úgy gondolom, hogy ottani szereplésük egyenlő a gyűlöletkampánnyal, ha már ezt a szót használták Gusztos képviselő felszólalásának minősítésére.

Mégis, ki a lóhere ez a kopasz cukrosbácsi, hogy megmondja, nékem egyik magyarnak, meg másik magyarnak, hogy miként értékelhetem egy igaz magyar emlékét?

Kiféle, miféle, és honnan származó drogos csürhenépség akarja nekem meghatározni, hogy miként gondolkodhatok hazámról, magyarságomról?

Már csak az utolsó cseppeknek van hely a pohárban, elvtársak......!