Az esemény

2008. október 12-én nem egy rendezvényt szerveztek Rio de Janeiroban, Brazília fővárosában. Természetesen először akadtak problémák, ugyanis két fél is szerette volna, ha a többi rendezvényt átteszik egy másik napra, de egyik fél sem engedett. Eme makacsságból és Rio de Janeiro lakosságának toleranciájából aztán olyan ünnep született, melyre méltán lehet büszke az egész város.

Kora reggel hívők ezrei vonultak az utcára, aparecidiai Szűz Mária, az ország védőszentje előtti tiszteletünnepség megkezdése okán. Ezt követően pár órával, a hűs tengerparton félmaratoni futók rajtoltak a világbajnokság alkalmából. Dél lehetett, amikor a meghirdetett családprogramokra szülők és nagymamák hozták el a család legkisebb tagjait. Végül sötétedéskor a meleg parádé majd egymilliós tömege és húsz kamionja vette át a hangirányítást. Mindezek békében megfértek, keveredtek és szórakoztak egymással.

Vélemények

Furcsa - lehet a karnevál az oka - de sem az ottani papság, sem a vallásos népek nem fordulnak negatívan a melegek felé. Az egyik, vallási felvonuláson részt vevő ember véleménye nagyon jól reprezentálta az ottani nézeteket: „itt mindenkinek jut hely”. A melegeknek sem volt bajuk az egyháziakkal - sőt sokan közülük vallásosak – annak ellenére, hogy a pápa közel egymillió ember előtt beszélt nemrégen az országban, többek közt a homoszexualitás ellen. Más országokban ez nincs így. A szerb és orosz területeken nagyon rosszuk tolerálják a másság ilyesfajta kinyilvánítását, míg Európa többi országában és Amerikában bár teljesen elfogadott, de sosem találkozhatna egy keresztény rendezvénnyel.



Gyakori elhangzó kérdés az ellenzők táborából, hogy „miért kell ezeknek felvonulni”? Azon kívül, hogy fel szeretnék hívni a figyelmet létezésükre, az egyenlő bánásmódra és bátorítani szeretnék a felvállalást – ami sok embernél egy hatalmas lépés önmaga elfogadására –, történelmi oka is van.

Egy New York-i melegbárt (Stonewall Inn) látogattak túlzottan gyakran a rendőrök, minden ok nélkül, és zaklatták az ottani vendégeket. Aztán 1967. június 28-án a hely látogatói nem húzták be fülük-farkukat és mentek el mint általában, hanem kiálltak magukért. Az esetből durva verekedés is kitört, egészen az erősítés meg nem érkezéséig. Bár a közélet hamar felejtett, de a melegek számára örök mementónak számított az incidens. 1979. június 30-án volt az első ilyen felvonulás New Yorkban, emlékezve az esetre, tiltakozva a diszkrimináció ellen. Harminc évre rá alig akad olyan ország, ahol ne tartanák meg nyáron a szolidaritás nevében a Meleg Büszkeség Napját (Gay Pride Day), amely egy felvonulással egybekötött kulturális fesztiválok sokaságát kínáló rendezvénysorozat. Hazánkban 1993-ban először, majd 1997-től minden évben megrendezésre került az esemény.

Tolerancia földje

A felcímet egy ismert magyar zenekar szerzeménye ihlette, amely találóan jellemzi az egyre eldurvuló magyar helyzetet - már a toleranciával kapcsolatban. Vagy miért van az, hogy az utóbbi két évben krónikusan kezdünk a szerbiai országokhoz (vagy az angliai futball klubokhoz) hasonlítani, bármilyen rendezvényről is legyen szó? Talán a két évvel ezelőtti Őszödi beszéd után összegyűlt százezres tömeg árasztotta túl a világot erőszakkal megváltani akaró emberek szegényes képzeletét, vagy túl sok felesleges energiája van a magyar embereknek, amit csesznek a munkahelyen, esetleg az iskolában hasznosan leadni. De az is lehet, hogy szimplán előítéletesebbek, primitívebbek és intoleránsabbak lettünk.
 
Igaz, nem csak a tüntetők radikalizálódtak. Kissé erőszakosabbak a rendőrök (rúgd a földön, amíg mozog), provokatívabbak a melegek (fasz alakú nyalókát osztagtó egyén), és a honatyák szája is szabadabban mozog (lógni fogtok). Ez mind igaz, de a nagy baj az, hogy a „tüntetés és a rendőri erők megdobálására szakosodott csoport” mindig általánosít, és nem a hülyéket rángatja ki a sorból majd veri agyba-főbe, hanem az egész közösségen próbál kollektív bosszút állni, ahol az emberek 95%-a ilyen téren teljességgel ártatlan.

Bár látszólag ezen szélsőségek kezdnek kifulladni, de egyrészt így is nem kevés kárt okoztak a magyar megítélésben és az egyének önfelvállalásában, másrészt néhány nagyobb ügy hatásárára még mindig elegen tudnak összeverődni ahhoz, hogy a fővárosnak több százmilliós költségeket és kárt csináljanak. Ráadásul a fiatalság egyre nagyobb része vonzódik a különböző szélsőséges ideológiákhoz, mindféle könnygáz és gumibot ellenére. Egyes szakértők szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az állam valahogy rádöbbentené az embereket hogy „az előítéletesdi nem trendi dolog, de elzárkózni sem szabad a kisebbségeket érintő beszélgetések elől”, valamint tenne valamit az olyan csoportok ellen, melyek „a gyűlölködés mentén szerveződnek”.