Válság és korona – mit szabad, amikor az ország szenved?
Egyes uralkodók – legyenek azok királyok, diktátorok vagy miniszterelnökök – igen képtelen dolgokra képesek, amiket a nép mosolygós fejrázással nyugtáz, elvégre ők megtehetik. Kivéve, ha a közpénz elveréséről szól, mert akkor bevérzett szemekk
2008. október 15. szerda 18:53 - Pásztor Balázs
Alapkoncepció Itt a gazdasági világválság, recesszió mindenhol, bérfagyasztás, üzemzárás, bankcsődök. Az átlagember érthető módon kiakad, amikor az adójából (vagyis verejtékes munkájából) nem autópályákat építenek, aminek hatására akár ő is öt perccel hamarabb érne be a munkahelyére, hanem mondjuk bankokat segítenek, akik a saját hülyeségük miatt estek bele a trutyiba. Hát akkor mennyire kiakadnia, ha ilyen vészterhes időkben Gyurcsány Ferenc akarna adóforintokból dodzsem pályát építeni és üzemeltetni saját hátsókertjében? Nos, Hollandiában valami hasonló a történet.
Vilmos Sándor holland trónörökös úgy látta, hogy eme válság éppen megfelelő időpont arra, hogy meglepje magát és családját egy új villával Afrikában – természetesen szigorúan közpénzből. A legnagyobb költséget nem is az építkezés, hanem a terület biztonsága miatti folytonos őrizet jelentené – a holland hadiflotta egyik fregattját is ott akarják hagyni, biztos ami biztos alapon. Nem véletlen hogy ennek hallatára kinyílt a bicska a holland nép zsebében és egyesek nem csak igazságot, hanem a monarchia megszüntetését is követelik.
Az angliai uralkodóház – pontosabban Erzsébet – egészen máshogy áll az ilyen dolgokhoz. A királynő szolidaritása messzemenően híres a nép körében: ha szorítani kellett az angol gazdaság nadrágszíján, akkor visszafogta magát és egyszerű ételeket rendelt, mert „egy királynő nem ehet lazacot, ha éhezik a nép.”
Más példák Ha kissé eltávolodunk a királyságok határaitól, akkor is találunk olyan példákat a gazdasági válság következményeire, melyek hasonló irányba mutatnak. Az amerikai kormány például tervbe vette az arany ejtőernyő - vagyis a hatalmas összegeket felemésztő bankigazgatói végkielégítések – elvágását, sőt azok visszamenőlegesen történő megtérítését. Egy-egy ilyen összeg jócskán túllépte egyes emberek egész életének keresetét, és ha a bankok a felelősek a válságért – amiket elviekben ők irányítanak – akkor tényleg jogosnak látszik eme ollózás. Persze ezt ők máshogy látják, de az állam pénze nélkül nem tudni miből kapnának egyáltalán ejtőernyőt…
Meg kell említeni a fekete kontinens helyzetét is. Bár a válság arra nem gyűrűzött be annyira, de a legtöbb ország helyzete olyan, mintha állandó világválság állna fenn. Ezen országok politikai elitjének jó 90%-a bizonyíthatóan korrupt, villáit, testőrségét és luxuscikkeiket a közpénzéből finanszírozzák, miközben kicsivel távolabb három csepp olajért falvakat irtanak ki.
Vannak olyanok is, akik még ilyenkor is nyereségre koncentrálódnak, hiába ártanak azzal
mindenki másnak. Ilyenek például a spekulánsok is, amik csütörtök este ostrom alá vették a magyar pénzpiacot. De velük ellentétben a legtöbb nagyember csak szív – minél többje volt a tőzsdén annál többet –, a kisember meg hamarosan megérezheti, miért is hívják ezt a jelenséget gazdasági világválságnak. Csak a közpénzből gazdálkodóak tudnak élni - legalábbis úgy néz ki –, hisz az adó örök.
Mi lenne itthon? Ha ilyesmi lenne itthon, akkor biztos rágyújtanák az illetőre a házát - gondolhatnánk, pedig koránt sincs így. Ha az közpénzek elsumákolását nézzük, akkor szinte mindenki biztos benne, hogy hazánkban ez alapvető tevékenységnek számít. Ezt az is jelzi, hogy nincsenek „kicsit gazdag” politikusaink – vagyis, aki csak a parlamenti fizetéséből élne és a jövedelme is annyi lenne. Ha meg valaki véletlenül túlzottan nagy villát építtet feketemunkásokkal (véletlenül sem akarok Kóka Jánosra célozni), akkor jön egy szakértő, aki a hetvenmilliós értékbecsléséről véletlenül lehagy egy nullát. Mi meg kicsit bosszankodunk, anyázunk, aztán végül nem teszünk semmit. (Kivételesnek mondható eset a Zuchlag-ügy, aki most van bíróság előtt amiért - többek közt - közpénzből utazott Zanzibár szigetére.)
Ugyanez a helyzet akkor is, amikor autópálya építkezésből látunk elvinni darabokat, átvesszük a színesfémtolvaj áruját, vagy egyéb olyan tevékenységet végzünk, amivel bár csak passzív értelemben, de hozzájárulunk ahhoz, hogy a közvagyon magánzsebbe vándoroljon. Így bizonyos értelemben mi is hibásak vagyunk azért, hogy az ilyen dolgok megtörténhetnek, mivel hallgatólagosan valamennyire legitimáljuk ezeket az eseményeket.