Újabb ötvenhat
Ismét eltelt egy nap az idő végtelen ciklusában, ismét egy október huszonharmadika, amely ezúttal sem múlt el zsidózás, tüntetés, felvonulás és átfogó rendőri akció nélkül. Ám most mintha több dolog is érdemben megváltozott volna, az évszámon kívül is.
2008. október 24. péntek 12:55 - Pásztor Balázs
Mint mindigMint minden alkalommal, a nép ezúttal is nyomatékosította hogy nem akar politikusokat látni az év ezen napján, és mint minden évben, ez esetben is figyelmen kívül hagyták a kérést az említettek. Beszélt Gyurcsány a várban, Orbán az Operánál, és megannyi szélsőjobbos a rendezvényeiken. Ezeken a helyen – a kordonokat, rendőröket és lincshangulatot tekintve – túlságosan izgalmas, míg az állami megemlékezéseken kifejezetten unalmas volt.
Mint mindig, a szélsőjobb ezúttal is újra el akarta hozni az ’56-ot, de ismét nem jött össze nekik. A már megszokottá vált zsidózás és gyűlölködés is szerepet kapott, elvégre ez egy nemzeti ünnep, ahol egymást bucira verve kell ünnepelnünk, nem ám közösen lehajtott fejjel emlékeznünk. A „páncélbogarak” (rendőrök) ismét nem énekelték a himnuszt, amikor az bármelyik szervezet ünnepségén felszólalt, amin még mindig ki tudok akadni (oké hogy nem a tüntetőkel vannak, de a himnusz, az himnusz…).
És mint mindig, az emberek nagy része most is, az egészet leszarva otthon, ismerősöknél vagy egy kocsmában ünnepelte azt, hogy most szabad lehet, nem kell bemennie dolgozni, és azt csinál amit akar. Merthogy a szabadsághoz az is hozzátartozik, hogy időnket úgy töltjük el, ahogy kedvünk szottyan.
A külföld hangjai Két nemzetközi nacionalista párt vezére szólalt fel a szélsőjobbos rendezvényeken, ami több szempontból is meglepő. Egyrészt kissé megkésett, mert ha a 2006-os, nagyobb megmozdulás után jönnek ide biztatni a jónépet (2007-ben), az még teljességgel érthető lenne, de hogy egy ilyen kifulladóban lévő - mert erősen kifulladóban van, akármennyire próbálják ezt tagadni - megmozdulás-sorozatra, az már annyira nem. Eric Griffin, a Brit Nemzeti Párt elnöke a Jobbik megemlékezésén, míg
Roberto Fiore, olasz jobboldali EP képviselő a rendőrpalotai tüntetésen kapott szót, (valamint flamandok is képviseltették magukat pár emberrel).
Másrészt több szempontból is égő. Az itt összegyűlt emberek létszámát és értelmi szintjét tekintve, az ottaniakhoz képest olyan drámai csökkenést jelent, amelyet talán még a BUX sem volt képes bemutatni mostanában. Az is bizonyos, hogy ha a hazai szélsőjobbosok így tudnának beszélni - Griffin kifejezetten zseniális, Fiore csak egyszerűen jó szónok – akkor nem öt, hanem ötven százalék körül mozogna támogatottságuk.
A fordítási színvonal, amivel mondatonként megpróbálkoztak – Fiorénél még nem is annyira, de Griffinnél nagyon – annyira darabos, nyögve nyelős és hibás (egyszóval szar) volt, hogy azt hittem szégyenemben kifutok a világból (vagy fel a színpadra, elhallgattatni a fordítót). Ezek az emberek valakik(legalábbis a jobboldaliak számára), így a helyi jobbos erők legalább annyit megtehettek volna, hogy legalább alapfokkal rendelkező, és beszélni tudó tolmácsokat adnak melléjük.
Egyébként az is furcsa, hogy mindkét szónok üdvözölte a válságot, éltette a kapitalizmus bukását, szidta az Ep-t, és sürgette az össznacionalista összefogást. Azért különös, mert nálunk ennyire előre, vagy határokon áthidaló eszméket még senki nem hallott a szélsőségesek szájából. A gondolati tőke megmarad a „vesszen Trianon”, „mongyon le”, „ köcsög zsidó” és „ fegyverbe” jelmondatoknál.
VáltozásokTöbb stratégiában is változás állt be, már ami a rendőrök kontra tüntetők párharcát illeti. Mindkét fél nagyobb átlátással és szervezettséggel próbálja felvenni a harcot a másik ellen, átfogóbb változás mindazonáltal a rendőrség fellépését jellemezte. A tüntetők mindössze bonyolultabb, spontán vonulási stratégiát alkalmaztak, meg volt ama ügyes lépésük, hogy az őket követni próbáló rendőrkocsik elé - sebtében kivált hármas csapatokban - vassulyomok tucatjait dobálták, amikor érezték, hogy itt lesz a megállj.
A rendőrség viszont teljesen stratégiát váltott: nincs könnygáz, nincs paprikaspray, vízágyú vagy roham (bár ezek mindegyike megtalálható volt náluk, de nem használták). Éppen ellenkezőleg: teljes csendben követték több tucat kocsival a spontán felvonulókat, majd a nyugatinál megállították őket. Azt is úgy, hogy a tüntetőkről nagyobb csoportokat - majd a maradékot - egy hirtelen bevezényelt rendőrsorfallal leválasztották, másik oldalról is körülzárták, majd elkezdtek igazoltatni.
Ez a hosszú, ám békés folyamat hatalmas erőket igényelt (ami a válság közepén nem túl pozitív), de megvolt ama erényes hangulata, hogy semmi „buli” nem volt az egészben: se könnygáz, se bunyó, se dobálási lehetőség, se kiélhető agresszió. Még néhány ilyen alkalom, és a feszültségeiket itt levezetni vágyók elvesztik az érdeklődésüket - ráadásul senki nem sérült meg, így a túlzott rendőri fellépést sérelmezőknek sem lehetett egy szavuk sem. Talán az ilyen és ehhez mentalitásban hasonló akciók elvezethetnek pár év múlva egy békésebb ’56-hoz.