"Nigger" az elnök

Vagyis valószínűleg az lesz Amerikában, ha tartani tudja öt százalékra csökkent előnyét Barack Obama, demokrata elnökjelölt. Eme bátran történelminek és jelképesnek nevezhető esemény persze sok ember szívét megdobogtatta - különböző módokon. A nem fehér polgárok számára az egyenlőség reményét jelenti, míg a fajgyűlölők az apokalipszis időszámításának kezdetét kötik a lehetséges dátumhoz. Az meg természetes, hogy ami nem tetszik, az ellen teszünk, ki-ki ahogy tud: van aki az ellenfélre, McCainre szavaz, és van aki némi fegyverrel próbál százkét fekete diákot az elnökkel együtt sírhalomba juttatni.

Két ultranacionalista, rasszista fiatal (a húszéves Daniel Cowart és a tizennyolcat betöltő Paul Schlessselman) nem épp részletesen, ámbár stílusosan kitervelt merényletsorozata legalábbis ezt a programot erőltette. Első lépésként a már beszerzett fegyverekkel kifosztottak volna egy fegyverboltot. Aztán a Tenesse állambeli, főleg afroamerikaik által látogatott középiskola következett volna, ahol 88 főt agyonlőnek - a szám a Heil Hitler rövidítése, mivel a h az abc nyolcadik betűje - majd tizennégyet rituálisan lefejeznek (ennyi szóból áll David Lane valaha volt fajvédő „Biztosítanunk kell népünk létét és fajunk jövőjét” angol verziójú mondata). Befejezésül pedig fehér frakkban és cilinderben Obama-t lőtték volna le egy száguldó kocsiból.

A terv több sebből is vérzett. Egyrészt nem tudták Obama pontos útvonalát, másrészt már a fegyverüzlet kirablásától megrettentek egy házőrző öleb és két közeledő jármű hatására - bár állításuk szerint akár a halálba is elmentek volna tervükért. Ekkor kapcsolták le őket az ATF emberei (Alkohol-, Dohány- és Tűzfegyverügyi Szövetség), és várják azóta előzetesben a tárgyalásukat. Obama rövid sajtótájékoztatóval kommentálta az eseményt, amelyen elítélésen kívül elhangzott az a mondat is, miszerint őt a „világ legjobb emberei védik”. Bármi is történjen, egy hét elmúltával kiderülhet, hogy igazuk lesz-e a világvégét emlegető szélsőségeseknek, vagy addig valami egészen meglepő történik.

Lázadni jó

Országunk mentalitását figyelembe véve nekünk sem kell a szomszédba mennünk, ha balfaszságról van szó. Nálunk most nem a választások vették kölcsön egyes elmebetegek eszét, hanem harmadik legnagyobb nemzeti ünnepünk (legalábbis közfelmérés alapján) lázadásra való indoka tett hasonlót. Egyik nemzeti büszkeségünk - olimpikonunk - csőbombát fabrikált apja műhelyében, hogy az új forradalom hevében a zsarnok ÁVH - manapság inkább rendőrség - közé hajítsa. Mások inkább a kommunisták - napjainkban jobb helyeken MSZP - székházára dobálnak gránátot (biztos elromlott a csöngő).

A legszörnyűbb az, hogy ezt a külföld megpróbálja komolyan venni. Angliából és Olaszországból érkeznek a párezres gyűlésekre nacionalista pártelnökök és EP képviselők – akik beszédeit siralmas fordítással közvetítik a rendezvények szervezői a nép felé. Sőt, szinte külön turistaág épül a zavargásokra, amit a vonulásokon feltűnő, egyre növekvő számú, kamerázó-fényképező (és egyben sikongató) idegen anyanyelvű személyek is jeleznek. Ami jobban belegondolva nem is csoda, hisz ilyet odahaza biztos nem látni.

Itt a válság

Szélsőséges helyzetekre gyakori a szélsőséges reakció. Nem csak emberek, hanem államok is képesek hülyén reagálni a nagy horderejű helyzetekre - jól mutatja ezt a ’29-es és a mostani gazdasági világválság. Régen a hanyag „majd megoldódik magától” hozzáállással volt a probléma, ma pedig a túlzott beleszólás kezd egy másikfajta katasztrófát - és világrendváltozást - okozni. A világválság hatására anno tömegesen fogtak önként kezet a kaszással, vagy költöztek át pár kontinenssel odébb a jobb élet reményében. De ennek a hatása volt az amerikai munkanélküliség 2%-ról 25%-ra való növekedése és a mindent elsöprő csődhullám is.

Az hogy ma mi lesz, azt még nem lehet tudni. Beleroppannak-e az államok a bankok fenntartásába, milyen új rendszer költözik a régi helyébe, vagy mit kap a bűnös – az mind még kérdés marad. Hazánk megítélése gyorsan változik - ráadásul kifejezetten negatív irányba - és az IMF hitel sem biztos, hogy többet javít az ország helyzetén, mint amennyit később ront. Minden esetre, amire az átlagpolgár a saját bőrén is megérzi a helyzetet, addigra nem csak az ország további jövőjére, hanem az összes válsággal beállt kérdésre is választ kaphatunk – bár nem biztos, hogy kíváncsiak leszünk rá.