Az IMF kemény szigorításokhoz kötötte a Magyarországnak folyósítandó hitelkeret-szerződés megkötését. Hogy pontosan mikhez az egyelőre nem tisztázott, de az biztos, hogy az államháztartás egyensúlyának megőrzéséhez a költségvetési hiányt erőteljesen le kell faragja a kormányzat. Ezt leggyorsabban az állami kiadások csökkentésével lehet elérni.

Ehhez éppen kapóra jön, hogy még év vége előtt el kell fogadni a 2009-es költségvetési törvényt. Vagyis a megszorításokról szinte azonnal, a következő hetekben dönthet az országgyűlés, bevezetésük pedig januártól megindulhat.

A szerencsétlen 13-as szám

Egyelőre annyit tudni, hogy a kormány a 13. havi nyugdíjjak rendszerében kíván változásokat. Gyurcsány Ferenc azelőtt többször elmondta, a nyugdíjjakhoz nem kíván hozzányúlni. Ezt a legtöbb gazdasági szakember is kifogásolta mondván, Magyarország erején felül költ a nyugdíjasokra. Mégis az eddig sérthetetlennek tartott nyugdíjasok lesznek az elsők, akik a költségcsökkentést „megfizetik”. Gyurcsány természetesen az idősek értékes szavazataira gondolva nem tette ezt meg eddig. Viszont az, hogy most mégis belemegy ebbe, az a helyzet súlyosságát mutatja. Gyaníthatóan nincs más lehetősége.

Persze ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a 13. havi nyugdíj mellett a közszférában dolgozók 13. havi illetményét is szeretnék eltörölni. Ez megint csak azt mutatja, nincs idő, gyorsan kell cselekedni. Ugyanis a kormány a leghatékonyabban a közszférában tudja érvényesíteni az akaratát, a magánszférára csak jóval lassabban tud hatással lenni.

Az egész úgy szar, ahogy van

Viszont azok a bizonyos gazdasági szakemberek nem csak a nyugdíjrendszer, de az egész szociális rendszert kifogásolják. És bármennyire is nehezen lehet ezt lenyelni, de tény, hogy Magyarország arányosan majdnem annyit költ szociális kiadásokra, mint Svédország. Ez pedig még viccnek is rossz. Míg Svédország gond nélkül megengedheti magának, hazánk nyilvánvalóan nem.

Nem csak a nyugdíjak lehetnének tehát terítéken, de az egész szociális háló. Előbb utóbb rá kell jönni, hogy a Monokon elindított kezdeményezés nem is olyan istentelen dolog, mint ahogy azt sokan próbálták beállítani. A szociális segélyek munkához való kötése persze csak egy ötlet a sok közül, amivel vissza lehetne szorítani az ingyenélő ezrek támogatását. A munkára késztetés jó eszköze lehet a különféle adókedvezmények bevezetése is. Vagyis az kapjon a közös tálból, aki bele is tesz valamit.

Gyermekért pénzt

A gyermekek utáni segélyekkel ugyanez a helyzet. Magyarország egyik legnagyobb problémája a természetes fogyás. Első körben tehát nyilvánvaló, hogy ezt kezelni kell: ha nem lesz utánpótlás, akkor a mai dolgozók nyugdíját nem lesz, aki megtermelje (persze ez csak az egyik hatás a sok közül). Viszont az sem megoldás, hogy csak azért kapjon valaki pénzt az államtól, mert gyereket szül.

A jelenlegi rendszerben az kap sokat, akinek sok porontya van. Na ez itt az egyik alapvető hiba. Mert az még nem érdem, ha valaki 9-10 gyereket szül. (Inkább az, ha fel is neveli őket tisztességesen.) Magát a gyerekvállalást kellene támogatni, méghozzá az első és második csemetét. Ahhoz hogy legalább fenntartsuk a lélekszámot, ennyi minimálisan kell.

Az első és második gyereknél kellene komolyabban a zsebbe nyúlni az államnak, míg a harmadiknál jóval visszafogottabban illene már támogatni. A továbbiak támogatása pedig értelmetlen. Aki be tud vállalni többet, tegye, de ne várjon az államtól segítséget. Ezzel a rendszerrel megelőzhető volna a megélhetési szülés.

Aki tesz az államért, az kapjon tőle

A különféle gyermeknevelési támogatásokat is logikus lenne úgy átvariálni, hogy azok kapják csak meg, akik hozzájárulnak az ország összvagyonának előállításához. Nem úgy kell tehát segíteni a gyermekvállalókat, hogy a postás havonta a kezükbe nyom egy bizonyos összeget. A rendszernek akkor van haszna, ha a gyermekesek az éves adóbevalláskor jóval kevesebbet fizetnek be a kasszába, megspórolják azt, amit az államtól amúgy kapnának.

Így azok, akik dolgoznak és adóznak ugyanott lennének, mint eddig. A munkanélküliek viszont nem kapnának a gyermek után. Sajnos sokan vannak, akik úgy vállalnak gyereket – akár többet is – hogy nincsen munkájuk, és belátható időn belül nem is lesz. Ezeket ki kell szűrni a rendszerből. Rá kell szorítani az embereket, akkor alapítsanak családot, ha az elhelyezkedésük, így a család eltartása megoldott

A kényszer nagy úr

Még ha ezek a felvetések egyesek számára szigorúnak ne adj isten embertelennek is tűnnek, akkor azoknak be kell látniuk, szigorú világ köszönt ránk. És hogy ne legyen embertelen, ahhoz nekünk is bele kell adnunk valamit. Mindenkinek.

Hogy az IMF hitelszerződés valóban komoly feltételeket tartalmaz a kiadásokra nézve, nem kérdés. Az viszont mindenképpen, hogy a parlamenti pártok miként fogják elfogadni ezeket a szigorításokat. Gyurcsány Ferenc elszántnak tűnik. Ez nyilván abból is adódik, hogy a pénzre mindenképpen szükség van. Így ő bármilyen megszorításra hajlandó, amit a pártok megszavaznak. Egyelőre úgy néz ki, a 13. havi nyugdíj és a közalkalmazotti bérfelfüggesztés elfogadható az SZDSZ és az MDF számára, az MSZP pedig engedni fog Gyurcsánynak. Vagyis a kisebbségi kormány meg fogja szerezni a többséget.

A kérdés csak az, hogy menyire fordulnak át a megszorítások valódi reformokba a szociális kiadások terén. Vagyis: mennyire lesz bátor az Országgyűlés olyan alapvető változások megszavazására, ami hosszú távon is előnyös lehet az országnak. Mondhatjuk azt is, hogy a válság kapóra jött, mert most legalább muszáj lesz meghozni népszerűtlen intézkedéseket is, amiket szépen mind rá lehet keni a nemzetközi krízishelyzetre.

Politikai változás?

Ebben a szituációban épp az ellenzék került kutyaszorítóba. A Fidesz, mint rendes ellenzéki párt mindeddig a népszerűségnövelő intézkedéseket szajkózta. Ennek most vége: jelenleg nem szavazatszerző, hanem szakértő intézkedések kellenek. Ezek meg nem népszerűek bármely oldalról is nézzük.

Persze ehhez hozzá tehetjük azt is, várhatunk-e egy olyan kormánytól szakszerű intézkedéseket, amely olyan helyzetbe hozta a gazdaságot, amilyenbe. Amely autópályalyukakat fúrat a síkságba, csak hogy több pénzt folyathasson bizonyos köröknek, amely 200 millióért készíttet honlapot, amely 7-ről 100 millió forintra növeli a miniszteri hatáskörben elkölthető pénzeket.

Elég-e a Parlament összefogása a pénzügyi válságban csupán a gazdasági változásokra, vagy esetleg hajlandóak-e a politikai változásra is?