Várakozás áthúzva

A 2008. március 9-i népszavazás sok mindenben áthúzta a várakozásokat. Azon túl, hogy egyik következményként szétesett a kormány, másfelől a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével egyértelművé vált a többség akarata, amely nem kér az egészségügy olyan módon történő átalakításából, mint amilyen módon azt átalakította (volna) Horváth Ágnes akkori miniszter: nincs akarat fizetni.

Az Albert-házaspár tehát nem vállalt nagy kockázatot, amikor elindította a kezdeményezését, amely az akkor hatályban lévő egészségbiztosításról szóló törvény ellen irányult. A kérdés „csupán” annyi volt, hogy sikerül-e összegyűjteni a megfelelő mennyiségű aláírást.

Az Albert-házaspár által benyújtott népszavazási kezdeményezés a következő kérdést tartalmazta: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?”. A szakszervezetek és civil szervezetek által nyíltan támogatott népszavazás kimenetele még kérdéses, annak ellenére, hogy közel félmillió aláírást gyűjtöttek össze.

Korábban is vita volt

A kiírás jogossága miatt azonban már korábban is volt vita, hiszen a jelenleg már nem hatályos 2008. évi I. tv. preambulumában szerepelt, hogy az Országgyűlés törvényt alkot „az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer részeként működő egészségbiztosítási pénztárakra vonatkozó szabályok meghatározása” érdekében. A népszavazási kezdeményezéssel a szervezők látszólag nyitott kapukat döngettek, hiszen a törvény deklarálja, hogy nincs szó több-biztosítós egészségügyről, amelyről a referendumra szánt kérdés szól.

Alkotmánybíróság: pont

A vita (mely inkább volt politikai mint szakmai) tárgya az volt, hogy mi történik abban az esetben, ha nincs törvény. „Absztrakt népszavazást” még nem tartottak Magyarországon, azaz eddig csak arról szavaztunk, hogy milyen legyen egy már létező, vagy küszöbön álló törvény tartalma, arról még nem, hogy a bizonytalan jövőben milyen törvény ne születhessen.

A vitában résztvevő felek alapkoncepciója az volt, hogy – egyik oldalról: – nem létező törvényről nem kell népszavazás, másik oldalról azt lehetett hallani, hogy azért kellhet mégis a népszavazás, mert így a következő években sem lesz lehetősége a kormánynak meghoznia hasonló tárgyú törvényt. Ennek a végére tett most pontot az Alkotmánybíróság.

Május óta más a helyzet

Ugyanis 2008. május 26-án fogadta el az Országgyűlés a 2008. évi XXIV. törvényt, amely hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, így az Alkotmánybíróság indoklása szerint a népszavazás okafogyottá vált.

A pártoknak mindegy

Az Alkotmánybíróság döntésével alighanem mindegyik politikai oldal kiegyezik. A mai belpolitikai és világgazdasági helyzetben – ami alapvetően különbözik az év elejitől, amikor a népszavazási kérdéseknek még volt aktualitásuk – a referendumnak nem lett volna különösebb szerepe a kormányzati politikát illetően, a kormányzat ugyanis a tényleges szakpolitikai cselekvések helyett egyre hangsúlyosabb a szimbolikus térben való cselekvés, valamint a válsággal kapcsolatos kommunikáció. A kormányhoz közeli újságok a szélsőjobboldallal riogatnak, Gyurcsány Ferenc pedig vagy a dunaszerdahelyi rendőrattakkal foglalkozik, vagy a gazdasági válságról, illetve az IMF-hitelről beszél. Ebben a helyzetben minimális az esélye, hogy akár „fű alatt” próbálkozzanak keresztülvinni egy többpénztáras egészségbiztosítási reformot.

A jobboldal számára a népszavazás leállítása tehát nem rejt veszélyt: nem lesz egészségügyi reform, s nem lenne rövidebb életű a kormány, ha most mégis megrendeznék a referendumot. Válság közben úgyis valószínűleg kevesebben figyelnének az ügyre, így kisebb hatása lenne.

Púp a háton

Mindezek alapján elmondható: a hajdanán még olyan fontos népszavazás elkaszálásával az Alkotmánybíróság egy felesleges púptól mentette meg a politikai oldalak hátát.