Gyermekek megítélése

A világ összességében igen vegyesen ítéli meg a gyermekek helyét, szerepét, vagy akár a gyermekség fogalmát. A felnőttségi korhatár átlagosan 18 és 21 kor között váltakozik (ehhez hozzájár a különböző „korlátozottan cselekvőképes”, és a többi hasonló jogstátusza), de egyes törzsekben a 14. életév betöltésekor lesznek a fiúkból férfiak és nők a lányokból (ezt néha igen fájdalmas csonkítások kísérik), - ám ez a „legkisebb” probléma arrafelé. Ugyanis a gyerekek kongóban katonák, Indiában munkások, Indonéziában prostituáltak, pedig néha még a tíz évet sem élték meg.

A „civilizált” demokráciákban persze - elméletileg - elképzelhetetlen az ilyesmi. Itthon a legnagyobb gondok az iskola, a tanulás és a féktelen jólét (drog, ital, cigi) körül forognak. Igaz időként előkerül a családon belüli (nemi)erőszak, depresszió, öngyilkosság, késelés és némi lelki terror, de ez szinte semmi az egymást AK géppisztollyal halomra lövő csöppségekhez képest. Itt Európában azonban minden ilyen dolognak nagy jelentőssége van, ugyanis hajlamosak vagyunk árgus szemekkel végigkísérni jövőnk, vagyis gyermekien sorsát.

Tizenéves gárdisták

Április 25 és 26-án minkét gárda avatott fiatalokat tagjai közé, amivel tovább fokozta a társadalom ellenszenvét.

Félkatonai szervezeteknél gyakoriak a gyermek al-szervezetek, amiről akaratlanul is a Hitlerjugend jut eszünkbe. Itt szó sincs ilyesmiről, ám a negatív ellenérzés és a gyermekekre gyakorolt hasonlóan negatív hatás megmaradt. (Bár hasonlít a cserkészethez is, elvégre ott „farkaskölyköket”, itt „oroszlánkölyköket” avattak). Mindkét szervezetnek fő célja ugyanaz volt, mint a mostani gárdának: ideológiai nevelésben részesíteni a fiatal generációt. A gond ott kezdődik, hogy bár a felvonulások és a szervezettség tetszik a kicsiknek, de nem feltétlenül értik azt az ideológiát, ami az egész mögött van. Ha valamennyire át is jön nekik, akkor az így kialakult demagóg kép általában nincs összhangban a reális valósággal, ami később komoly külső és belső konfliktusok forrását fogja jelenteni.

Komoly érvként hozzák még fel a kritikusok a hasonló mozgalmakkal szemben a gyermekek erőszakra való nevelését - a fegyelem mellett, ami kifejezetten nem árt a mostani növekvő generációnak. Eme kétséget ellensúlyozza az a tény, hogy a mostani fiataloknak nem kell a szomszédba - de még a szobájából ki se - mennie az erőszakért. Sőt a gárda még jó is lehet, mert célt adhat az erőszak eddigi kukák, telefonfülkék és diáktársak ellen irányuló kitöréseiknek. A kérdés csak az, hogy milyen célt?

A gárdába való belépés a gyerekek részéről általában nem önkéntes - vagy ha az is, akkor sem fogják fel annak jelentőségét, célját, etikáját és következményeit: azt látják, hogy valami nagy, félelmetes dolog, és hogy jó buli. Legtöbbször mégis a nagyobb barátok vagy éppen a szülők rábeszélésének okán csatlakoznak. Egy tizenkét éves kislány anyukája írta az egyik hírportálon: „Az avatás az ő (a lány) és a család életének az egyik legszebb és legfelemelőbb pillanata volt. Anyaként büszke voltam rá, hogy én is adhattam egy ékkövet a nemzetnek, ahogy Wittner Mária fogalmazott (…)”.

’56 és mások

A gondok nem csak a gárdával, hanem a nemzeti ünnepekkel, azon belül is főleg ’56-al kapcsolatban vannak - már ha a gyerekek szempontját nézzük. Több iskola kiviszi osztályait a temetőbe, koszorúzásra és a hozzá kapcsolódó beszédekre. Ezeket a gyerekek - a tapasztalatok alapján - nem értik, nem bírják értelmezni a felhajtás és legfőképp nem ’56 szellemiségét - hisz még a felnőttek is igen nagy gondban vannak vele.

Részlet egy tizenegy éves kislány elbeszéléséből, ’56-os iskolai programjának kapcsán: „Aztán megnéztünk egy emlékművet is, amire azt mondták, hogy épp a temető közepén van, de hogy ennek mi a jelentősége, arról nem szólt senki, pedig voltunk mi már középen: Pusztavacson, ami pont az ország közepén van.” Épp ezért abszurdak az olyan kezdeményezések, mint például az SZDSZ ötlete, hogy a gyerekek készítsenek rajzokat ’56-ról. Ilyenkor egyszerűen a szándék szembemegy a realitással.

A szakértő hozzászól

Megkérdeztük Tárnokiné Törő Krisztinát, a Családsegítő és Gyemekjóléti Szolgálat gyermekpszichológusának véleményét is, közvetlen példának egy átlagos 12 éves gyermek személyét beállítva.

„Egy 12 éves, egészséges gyermeknek nincs az érdeklődési körében az ilyesmi: iskolába jár, sportol, kirándul, legfontosabbak számára a család, az iskola, tanárai és a közvetlen kortárs csoportja. Gondolkodása még viszonylag konkrétumokon alapszik, ezért az elvont fogalmak megértése még nehéz számára. Érdekesek lehetnek számára a történelem kapcsán az adott kor jellegzetességei, a történések, az akkori kor jellemzői -azaz a konkrétumok: mi történt és hogyan. De ideológiákat még nem tud megérteni, sem ’56 kapcsán, sem más ügyben, értékítéletet pedig hiba lenne közvetíteni egy 12 éves számára. Neki gyűjtenie kell az információt, tanulnia kell, hogy később szabadon formálja ezen tudások birtokában a saját véleményét.

Általánosságban egy 12 éves gyermeket nem kell foglalkoztasson sem a politika, sem a különböző politikai szervezetekben nem kell tagnak lennie. Akkor tegye ezt, ha elköteleződésében felelősséget tud vállalni, tud eszmei síkon, elvontan gondolkodni, dönteni, saját sorsát irányítani. Ez a kor kb. 18 évesen jön el. Amennyiben a szülő otthon értékeket közvetít a gyermek felé - pl. előtte zajlanak beszélgetések - akkor azokkal sokszor azonosul, anélkül, hogy próbálná azt értelmezni. Így a szülők által vallott politikai és vallási nézetek sokszor ugyanazok a következő generációnál is. Azonban a szülő jobb, ha ebben is szabad választást hagy gyermekének. Legyen információja, tanuljon, tapasztaljon, és nagykorúság idején eldönti, csatlakozni kíván a szervezethez, magáénak gondol valamely ideológiát, hisz valamiben.”