A belső ok

Ezeknek két oka van. Az egyik belső, a másik a külső. A belső ok a politika színes eszköztárában keresendő. A politikai sakkjátszma szereplőinek egyik alapvető célja, hogy saját fontosságukat minél jobban hangsúlyozzák. Ez az ő szakmájukban természetes, hiszen így lesz súlyuk a hatalomban, így nyerhetnek pozíciókat. A kezdeményező, pestiesen szólva „sokat ugráló” politikusra felfigyelnek. Akiben sok az energia, aki kezdeményezőként lép fel, tele van örökös ötletekkel, az emberek szemében számítani fog. Gondoljunk csak Nicolas „Sajtkukac” Sarkozyre. Az örökmozgó francia minden nap más országban próbálja jobbá tenni a világot.

A belső kényszer a nemzeti csúcsokhoz, chartákhoz vezet. Ezek az összefogások persze senkit nem zavarhatnak. Nem is szabad, hogy zavarjanak, hiszen az összefogás örvendetes dolog. Egészen addig, amíg azok nem nőnek a demokrácia fölé. A demokratikus berendezkedés Magyarországon alig húsz éve működik. Most meg jönnek a nagy összeborulásra való felszólítások, amiből azt vesszük észre, hogy a Parlament már nem is megfelelő színtér. Sokan gondolkodnak már úgy az országban, hogy az Országgyűlés csak egy kirakat, aminek kevés értelme van. Úgy gondolják, ott nem is folyik munka. És lehet, hogy nekik van igazuk.

Az előordítók

Aki jól odafigyel, minden parlamenti szavazás előtt hallhatja az előordítókat, ahogy belekiáltják a terembe a NEM vagy IGEN szócskát. Ezzel jelzik kedves párttársaiknak, mit is kell nyomni. Ennek a módszernek igen egyszerű oka van. Az átlag képviselő nem figyel oda miről is kell szavazni, és még ha oda is figyel, fogalma sincs miről kellene döntenie, mert nem szakértője a témának. Ha meg véletlenül szakértője, akkor nem biztos, hogy tisztában van a háttéralkukkal, hogy milyen lobbi nyomásának kell engedni, vagy mit kell megállítani. Az előordító viszont tudja, ezért munkája életbevágó.

Ebből a rendszerből az is következhet, hogy nincs is szükség képviselőkre. Hiszen a szavazások eredménye nem kérdéses. Addig, amíg megvolt hazánkban a kormánytöbbség, tulajdonképpen be se kellett volna menni az ellenzékieknek az Országházba. Amit a kormány kitalált az átment a szavazáson. Az ellenzéki módosításokat pedig gyakorlatilag kivétel nélkül lesöpörték. Persze mióta kisebbségi kormány van, ez megváltozott.

Az összeférhetetlenség

A szavazás-kiáltók létét azzal is magyarázzák, hogy a képviselőknek rengeteg munkájuk van, nem érnek rá minden egyes törvényt átnézni. Persze. Ez így is van azoknál, akik képviselőségük mellett polgármesterek is. És nem tudnak mindkét munkájukra megfelelően koncentrálni. Talán el kellene gondolkozni a polgármesterség és a képviselőség összeférhetetlenségén.

De mégse feledjük, a honatyáknak az a dolguk, hogy törvényeket hozzanak. Ehhez elméletben bármilyen szakértő segítségét igénybe vehetnék. Néhányan meg is teszik. Ha mindenki ezt tenné, és csak erre a munkára koncentrálna, nem kellenének előordítók és mindenki saját felelősségére nyomhatná a gombot. A közvélemény pedig azt mondhatná, az Országgyűlés végzi a feladatát.

És nem kezdene senki összefogásról beszélni. Most azonban muszáj, mert a mióta nincs meg egyértelműen a parlamenti többség, rögtön fontos az összefogás. Ez persze MSZP oldalról érthető. De még érthetőbb Gyurcsány Ferenc oldaláról. Neki természetes célja, hogy minél tovább a helyén maradjon, akár puszta hatalomvágyból, akár mert úgy érzi, ő tudja kivezetni az országot a válságból. Politikusként logikusan cselekszik. Kezdeményez és összefogásra buzdít. Nemzeti Csúcsot és Gazdasági Csúcsot szervez, ötpárti egyeztetések sorát javasolja.

A külső ok

Az összefogást persze most egy külső hatás is kikényszeríti: a globális pénzügyi és gazdasági válság. Ennek természetesen velejárója – a világban mindenhol – hogy a döntéshozók összedugják a fejüket, hogy együtt süssenek ki minél jobb megoldást a hatások tompítására, az ország megvédésére. Nemzeti kötelesség tehát ezeken az összejöveteleken részt venni. Nálunk azonban minden egy kicsit máshogy van.

Magyarország politikai helyzete enyhén szólva is sajátos. Ennek alapja, hogy az ellenzék az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta Gyurcsány Ferencet nem tartja legitim miniszterelnöknek. Ezáltal az egyik oldalon van egy ember, aki politikai megerősödésére használja fel a válságot, és van egy másik oldal, ami pedig ezt nem akarja megemészteni. Vonakodva, vagy egyáltalán nem megy el a különböző csúcsokra, és alapvetően új választást akar. Azonban ezzel a fajta kormánypárti illetve ellenzéki attitűddel az országnak nem lesz jobb. Valakinek lépnie kellene.