A rendezvény

Szombaton öt órás kezdettel hirdették meg a „fényes buli”-t a WAX nevezetű, negyedik kerületben található művészeti galériában. Bár túl sok hely elviekben nem volt, de odébb dobáltak néhány művet hogy a színpad is elférjen, sőt a helyre való tekintettel 30 ifjú művészt kértek meg, hogy alkotásaikkal tisztelegjenek a pártnak - ezeket látni is lehetett a helység falian. A „fényes buli”-t szó szerint kell érteni, ugyanis projekttorok tucatjai hirdettek különböző, általában hangulatos röpjeleneteket, vagy az alkalomra beküldött mondatok egyikét - nem kis összeget felemésztve a pártkasszából. Egyébként volt a nagytermen kívül étterem, galéria, koktélbár és még egy, a hippibulik intimszobájára különösen emlékeztető terem is. Egyszóval volt minden, normális áron (kivételt a pogácsák ingyenes áradata jelentette).



A megjelenők száma és eloszlása már nem sikerült ennyire jól. Az ezret csak jóindulattal átlépő vendégseregben nem lehetett megtalálni az SZDSZ máig legnagyobb koponyájának tartott Kis Jánost, a „besértődött” (vagyis a párt mélyrepülése miatt velük szakított) valaha oszlopos tagokat, és a kitüntetett Göncz Árpádot se - igaz ő elviekben egészségügyi okok miatt maradt távol. Ráadásul, a kifejezetten dekoratív ajtónálló urakon és a pultoknál elhelyezkedő hölgyeken kívül fiatalokat csak elvétve lehetett látni, így Fodor Gábor pártelnök „az SZDSZ-t a húszévesek pártjává kell tenni” mondata sem mutatott túl nagy hasonlóságot a valósággal.

Beszédeken kívül díjat is alapítottak, méghozzá a Liberális Ember díját, amit egy kinyitott aranykalitka jelképezett. Ezt a díjat húszévente fogják átadni annak az embernek, aki megtestesíti a díj nevében is megjelölt eszményképet, aki ezúttal Göncz Árpád lett. Ezek után filmvetítés - némi technikai hibával fűszerezve - előadások, összeállítások, és persze zene következett (ez utóbbiban klasszikus és DJ Inflagranti egyaránt megtalálható volt).

Beszédek

Politikai párt szülinapja révén az esemény nem múlhatott el az adott időlimitet túllépő politikai beszédek nélkül, ám a párt nem túl nyugodt belvizeinek hullámai ezen is előtörni látszottak. Horn Gábor vállalta a porondmester szerepét: ő konferálta fel a vendégeket, és ő jelentette be az elkövetkező eseményeket is, majd kezdte az első rövidke beszédet. „Mi vagyunk az SZDSZ!” - szólt az első mondata.



Őt Fodor követte: felemlegette a dicső múltat, a kezdetekben lévő mindössze ezer lelkes embert - amikből ezen alkalommal se lehetett látni sokkal többet - a pártban valaha résztvevő, nagy társadalmi megbecsüléssel rendelkező embereket - akik valahova eltünedeztek - és a mindenek előtti szabadságot. Elhangzott az a kétes értékű kijelentés is, miszerint a rendszerváltás óta az SZDSZ-nek volt a legtöbb pártelnöke. A jelenlegi helyzetet taglalva rávilágított, hogy „párbeszédre és együttműködésre van szükség”, ám ezek kivitelezéséből a mai napig nem sokat láttunk. A beszédében felreppenő, retorikai fogásnak induló, de a hatodik után inkább idegtépő „az SZDSZ és csakis az SZDSZ” mondatkezdése sem nyerte el mindenki tetszését. A lezárásként használt, pártját „önálló harmadik parlamenti erőnek” nevező mondata már csak azon ok folytán is visszás volt, mivel még a parlamentbe való bejutással is komoly gondjaik vannak. Az ezt követő „legnehezebb időszak” és „új elképzelések” kifejezésre már csak bólogatni tudott a nagyérdemű, viszont a tavaszra tervezett új kormányprogramot mindenki kíváncsian várja.

Gusztos Péter következett, aki miután bemutatta Gizi kutyát, a párt kabalaállatát (Pistikénél valószínűleg nagyobb sikert fognak aratni vele) rá is kontrázott, ugyanis: „az én kutyám nem csak keverék, hanem leszbikus is volt.” – köszönjük, de azt hiszem meglettünk volna eme információ nélkül még akkor is, ha ott van utána a „de ez az SZDSZ-ben nem okoz problémát” toldalék. Viszont a következő két megjegyzése meglepőn igaz és ésszerű volt: az „e párt nélkül más lenne Magyarország” kijelentéssel biztosan egyetérthetünk, ugyanis egy pártnak sem volt még ennyi szemet vonzó, hangos belvitája, míg a „panaszkultúrával le kell számolni” mondat pedig remélhetően tetteket is vonz majd maga után.



Őt újabb kabalaélőlények követték - két huszonéves SZDSZ-es olvasott fel propagandaanyagnak beillő mondatokat. Majd Béki Gabin volt a sor: megemlékező mondatait szinte kettészakította a látszólag neveletlen tömegből fel-felcsapó beszélgetéshullám, majd a jövőre vonatkozólag röviden leszögezte, hogy „az SZDSZ nincs jó állapotban”. Három születésnapi jókívánságának egyikében kijelentette hogy „hibáinkból tanulni kell”, majd ebből kiindulva belement a reformok hibásan való tálalásába és ezek korrigációjának szükségességébe. Legvégül a tolerancia egyre nagyobb fontosságát hangsúlyozta.

Az Új Generáció elnöke, Ledérel András is szót kapott (ő volt az egyetlen, aki egy kurta mondat erejéig szidta Orbánt és Medgyessyt is), de a meglepően ügyes retorikai fogásokkal előadott beszédét két bunkó, hatvan feletti öltönyös úr zavarta meg, aki az ifjú titánt szinte leszarva kezdeményezett rövid beszélgetést Fodor Gáborral és még egy, az első sorban ülő politikussal - akik szintén nem zavartatták magukat. Szent-Iványi István pedig ismét némi emlékezéssel és szolidaritással boldogította az egybegyűlteket. Végezetül Kóka János kapott szót, aki hősökként emlékezett a múlt SZDSZ-nagyjaira. Kifejtette hogy a párt támogatja a romokban álló piacgazdaságot, majd az MSZP-koalícióból való kilépés erélyeit hangsúlyozta, és a „Nekünk kapitalistának kel lennünk” mondattal búcsúzott.



Személyes

Miután a harmadik felszólaló politikus említette a régmúltban végzett plakátragasztó tevékenységét, elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha most ŐK is ragasztanának plakátot? ŐK, a párt nagy politikusai. Kóka, Fodor, Horn, Demszky, Kuncze kimenne a Blahára, és az öltönyt letéve nekiállna pártplakátokat ragasztgatni. Vajon nem lenne-e nagyobb hatása, mint feketemunkásokkal „70 millás” villát építtetni? Nem hozna-e vissza egy csomó fiatalt, ha leereszkednének az ő szintjükre? Ha megmutatnák, hogy képesek leereszkedni, hogy hisznek is az eszmékben, amit hajtogatnak? Talán megérne egy próbát…

Összességében egy egész korrektül megrendezett buli volt, hisz a párt fanjai nem csalódhattak: voltak bejáratott politikusok, ifjú reménységek, kabalaállatok, különös figurák, és öltönyön figyelő „I love 4-es metró” kitűzőt sem lehetett volna máshol látni.