A révkomáromi Gyurcsány-Fico találkozó nem hozott nagy sikert. A két miniszterelnök sajtótájékoztatója után csak az vált világossá nagyon komoly a helyzet. Az etnikai feszültségek a magas politika színterére is átragadtak, ez pedig különösen veszélyes. Nem kell háborút vizionálni persze, de ha a hatalmon lévők közt sem lehet értelmes beszélgetéseket folytatni azért, mert ő magyar, ő meg szlovák, akkor nagy a baj. Így borús jövő elé néznénk.

Ám a találkozó akkor is elkerülhetetlen volt. És szimbolikus. Mert valami elkerülhetetlennek a kezdete. A párbeszédé. Ezen az pedig nyilvánvalóan tovább kell menni ahhoz, hogy enyhüljön, sőt előbb-utóbb akár barátivá is váljon a viszony. Robert Fico talán megérzett ebből valamit, mert jelezte, kész Budapestre látogatni és folytatni a tárgyalásokat.

Vigyázzunk a békére!

De mi lesz, ha idejön? Elképzelhetjük a Magyar Gárdát meg a szélsőjobbos ultrákat, akik majd kellemes hangulatot adva kísérik az útját. Nagy-Magyarország zászlók, „Nem, nem soha!” feliratok, esetleg újabb szlovák trikolór felgyújtása. Az indulat érthetők, a megnyilvánulása semmiképp. Mert Fico kormányának tagja Jan Slota valóban nem egyszer alázta meg nemzetünket, tett félreérthetetlenül gyűlöletkeltő kijelentéseket, ám ha a viszonyt rendbe szeretnénk tenni, nem megoldás a zászlóégetés Fico orra előtt. Nem bántani kell, hanem szelídíteni.

A két ország közös történelme tele van sérelmekkel. A trianoni békeszerződést mind a mai napig képtelen feldolgozni mind a magyar, mind a szlovák fél. És ezzel nem vagyunk egyedül. Európa most érezheti igazán, mit is okoztak az I. világháborús (hibás?) békeszerződések. Most hogy bekerültek az Unióba ezek problémák nyugaton is szembe kell nézni velük. Ám vagy a szégyen vagy az érdektelenség miatt, de a brüsszeli vezetők elfordítják tekintetüket.

Magunk vagyunk

Messze nem tartunk ott mint Izrael és Palesztina. Ám nem is szeretnénk. Nem vetne túl jó fényt az országra, ha az Uniónak kellene békéltető delegációt küldeni, hogy ugyan üljünk már le egy asztalhoz a szlovákokkal. Nekünk kell megoldani a helyzetet. Egyrészt alulról, az oktatás és nevelés szintjén, másrészt a nagypolitikában.

Nyilvánvalóan nehéz feladat úgy megírni egy történelem tankönyvet, hogy a magyar diáknak ne nyíljon ki a bicska a zsebében, mikor arról tanul, ezeréves országából valamely oknál fogva elcsatoltak egy részt. De meg kell próbálni megmagyarázni. És nem ellenségképet teremteni.

Nincs Kárpát-medence?

A történelemben nincsenek jók és rosszak. Csak vesztesek és nyertesek. Ezt a szlovákoknak ugyanúgy meg kell érteniük, mint nekünk. Az nem megoldás, amit Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes mondott minap, hogy ne használjuk a Kárpát-medence kifejezést. Se az, hogy nem lehet magyar nyelven kimondani a helységneveket. Ezek a toleranciát és sokszínűséget hirdető Európában elfogadhatatlanok.

A hatalom fontos dolog

A nagypolitika most próbálkozik. Persze nincsenek könnyű helyzetben. Fico, ugyanúgy mint Gyurcsány tisztában van azzal, hogy ez a helyzet nem vezet semmi jóra,. Ám mindketten komoly belpolitikai helyzettel kénytelenek megküzdeni: a hatalmuk késhegyen táncol. Fico úgy kormányozhat többségben, ha a szélsőséges Slotát is a kormányban tudja. Ha azonban nagyon haverkodna a magyarokkal Slota a kilépéssel fenyegetheti.

Gyurcsány helyzete legalább ennyire pikáns. Az országban – sokak szerint épp az ő tevékenysége következményeként – nacionalista félkatonai szervezet jött létre, számuk egyre nő. A nemzeti ünnepeken szélsőséges jobboldaliak szabályos csatákat vívnak a rendőrökkel, mindennaposak a kisebbségek elleni etnikai jellegű atrocitások.

Miközben saját portáján alig tudja kordában tartani a szélsőjobbot, addig éppen nacionalizmus kérdésében kell a nézeteltéréseket elsimítania. Egy baloldali miniszterelnöknek nemzeti érdekeket kell védeni egy másik országgal szemben. Viselkedésével akár újra is értelmezheti a baloldal hazafiasságát. Ráadásul éppen olyanokat kell védenie a dunaszerdahelyi eset kapcsán, akik ellen itthon harcol.

Két dolog

Mindenestre eddig fel tudott nőni a feladathoz. Igaz, a révkomáromi találkozón mintha elvesztette volna a türelmét, és már-már nacionalista kijelentésekre is ragadtatta magát. Ha azonban Fico idejön, nyugalmat kell sugározni. Mind Gyurcsánynak, mind az országnak. Mert két dolgot sosem szabad elfelejteni sem szlovákoknak, sem magyaroknak.

1. Szlovákiában számtalan magyar emlékhely van. Számtalan magyar híresség élt, alkotott a Felvidéken, minden városhoz kapcsolódik valami olyan, ami nemzetünk kultúrájának szerves és elválaszthatatlan része. A földrajzi helyeket saját nyelvünkön fogjuk mondani.

2. A határainktól északra szlovákok élnek. Az ő országuk Szlovákia. A Kárpát-medence északi része közös hazánk. Határok ide vagy oda együtt kell élnünk. Ezt inkább tegyük barátságban, mint gyűlöletben.

Ne bántsuk Ficot!